A magyar férfi vízilabda-válogatott története során negyedszer lett világbajnok – Varga Zsolt együttese Fukuokában, egy végletekig kiélezett fináléban, ötméteresekkel szerezte meg az aranyérmet a görögök ellen. A csapat gépe hétfő délután landolt Budapesten, ahonnan egyenesen a Duna Arénában szállították a vb-győzteseket, ahol a szurkolók hatalmas ovációval és szeretettel fogadták a pólókirályokat.
Mielőtt belevágnánk a főszereplők élménybeszámolójába, érdemes felidézni a korábbi magyar győzelmeket is. 1973-ban, az első vb-n a torna végi eredményhirdetésen rögtön a magyar himnuszt játszották le, Gyarmati Dezső legénysége ugyanis, miután négyből négy meccset nyert a csoportban, az azt követő hatos döntőt is veretlenül zárta: a Jugoszlávia elleni 3–3-as döntetlen mellett az Egyesült Államokat, a szovjeteket és Kubát is legyőzte, így aranyérmes lett.
A csapat tagja: Balla Balázs, Bodnár András, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, ifj. Szívós István
A következő első helyre kereken 30 évet kellett várni, ekkor már Kemény Dénes ült a kispadon, a magyar csapat pedig Barcelonában ért a csúcsra. A csoportot itt is megnyerték a mieink, a horvátokat, a románokat és Kanadát megelőzve, az egyenes kieséses szakaszban pedig sorrendben Szlovákia, Görögország, majd Olaszország volt kénytelen fejet hajtani. Bár az utóbbi két mérkőzés – a rendes játékidő – döntetlennel zárult, a hosszabbításban mindkétszer a magunk javára billentettük a mérleg nyelvét, így ismét Magyarország lett a világbajnok.
A csapat tagjai: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Varga II. Zsolt, Vári Attila
A mostani, fukuokai sikert megelőzően pedig ismét Barcelona bozonyult nyerő helyszínnek, méghozzá 2013-ban, a fiatalon elhunyt klasszisunk, Benedek Tibor irányításával. Habár a csoportban a szerbektől kikaptunk, és az ausztrálokkal meglepő döntetlent játszottunk, a jobb gólkülönbségnek köszönhetően másodikként továbbjutottunk a négyesből. Onnantól viszont nem volt megállj, Kazahsztánt és Görögországot kiütöttük, mielőtt az elődöntőben a horvátokat, a fináléban pedig Montenegrót múltuk felül egy-egy találattal.
A csapat tagjai: Decker Attila, Nagy Viktor, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton
Ismét eltelt tíz év, itt volt tehát az ideje egy újabb fényes diadalnak, amelyet az alábbi klasszisok vittek véghez:
Angyal Dániel, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Lévai Márton, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vogel Soma, Zalánki Gergő
Közülük ketten, Varga Dénes és Vámos Márton is csatlakozott Madaras Norberthez, kétszeres világbajnokként a férfiak között – a hölgyeknél Stieber Mercédesz már korábban elérte ezt (1994, 2005).
Varga Dénes egyébként 36 évesen és 3 hónaposan lett világbajnok, ez új rekord (Madaras Norbert volt a csúcstartó eddig 33 évesen és 7 hónaposan). Világversenyen Gyarmati Dezső az abszolút korrekorder, aki öt nappal a tokiói győzelem után ünnepelte 37. születésnapját – ha Párizsban aranyérmes lesz a magyar csapat, Varga ezt a csúcsot is átveszi.
Nagyjából este negyed nyolckor, vastaps kíséretében léptek be a fukuokai hősök a Duna Aréna sajtótermébe, ahol először Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, majd Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte a játékosokat, és gratulált nekik, valamint a szakmai stábnak.
Varga Zsolt szövetségi kapitány arról beszélt, hosszú volt az út, amit egy év alatt közösen megtett a csapat, ám minden lépés, a láthatók és a láthatatlanok is kulcsfontosságúak voltak a mostani siker eléréséhez. Jansik Szilárd csapatkapitány kiemelte, a legfontosabb az volt a vb-n, hogy mindenki háttérbe szorította az egyéni érdekeket, és nagybetűs csapatként érték el a mostani aranyérmet.
Ezt követően a játékosok 25 perc erejéig a média rendelkezésére álltak, és bár – érthető módon – mindenki előtt nagy volt a sajtó érdeklődése, kis híján egy kezdőcsapatnyi játékost az Index is megszólaltatott.
„Az biztos, hogy könnyeben telt a hazaút így, hogy nyertünk” – mondta nagy mosoly kíséretében lapunknak Manhercz Krisztián, akitől a Japánból Magyarországra tartó járat hangulatára voltunk kíváncsiak. „Természetesen ünnepeltünk egy kicsit, de még idő kell hozzá, hogy felfogjuk ezt az egészet. Emlékszem, tíz évvel ezelőtt mit jelentett számomra »rajongóként«, hogy Benedek Tibor csapata csúcsra ért Barcelonában, ezt egyelőre így, hogy érintett vagyok, nem igazán tudom felfogni, de nagyon bízom benne, hogy hasonló örömet okoztunk a magyar embereknek ezzel az aranyéremmel.”
A 26 éves sportoló elárulta, borzasztó érzés volt számára az utolsó pár perc, hiszen a harmadik kiállítása után végleg kipontozódott, így csak a medence partjáról szurkolhatott a társaknak. „Olyan tehetetlenség uralkodott el rajtam, amit senkinek nem kívánok... Szerencsére Vogel Soma kollégának hála, van egyfajta könnyedségünk a büntetőpárbajoknál, most is egészen elképesztő, amit művelt. Hogy lőttem volna-e ötöst, ha bent vagyok? Egyértelmű, legalábbis jelentkeztem volna rá, talán a kapitány is engedi, de szerencsére az az öt ember, aki végül odaúszott, megoldotta nélkülem is.”
Az immáron kétszeres vb-győztes Vámos Márton így értékelte a tornát az Indexnek: „Elcsépelt mondás, de ha nem úgy utaztunk volna ki, hogy világbajnokok akarunk lenni, akkor nem is lett volna értelme. Éreztem a tüzet a csapatban, ahogy egyre haladtunk a tornán, még inkább, és nagyszerű érzés, hogy végül tényleg a csúcsra értünk” – válaszolta lapunknak az Olympiakosz játékosa, adta is magát a kérdés, vajon átengedik-e majd a görögök a határon?...
„Nagyon remélem, de azért az biztos, hogy nem viszem el mutogatni nekik az érmemet, itthon nagyobb biztonságban van...”
A 31 éves játékos tíz év távlatából úgy látja, tapasztaltabb pólósként most érezte meg igazán, mennyit számítanak az emberi kapcsolatok és a csapatkohézió egy vb-hez hasonló rangos eseményen, az pedig külön jólesik neki, ha a fiatalabb társak megfogadják a tanácsait, netán ki is kérik a véleményét különböző kérdésekben.
Angyal Dániel, világbajnok – megszokta már a nem mindennapi jelzőt? – szegeztük a kérdést az idén nyáron a francia Marseille együtteséhez csatlakozó vb-győztesnek. „Abszolút nem, pár nap vagy hét kell még hozzá, de azért elég jól hangzik, büszke is vagyok rá. Ahogyan a csapatra és a társakra is, remélem, még néhány jelzővel bővítjük a jövőben.” Angyal elárulta, alapvetően nem egy izgulós típus, de az elődöntőben és a fináléban rendkívül stresszes volt, ugyanakkor végig hitt a győzelemben.
A 31 éves játékos az eredményhirdetés és az aranyérem átvételének pillanatában a telefonján felesége és kislánya képét mutatta a kamerának, így arra is kíváncsiak voltunk, milyen gondolatok cikáztak a fejében a dobogó legtetején. „Egyrészt az egyik legfőbb motivációm, hogy a kislányom büszke lehessen az apukájára, másrészt elmondhatatlanul hálás vagyok a családomért, akik hihetetlen áldozatokat hoznak miattam.
Kilencven százalékban élsportoló vagyok, sajnos csak tíz százalékban apuka, a gyereknevelés mint olyan gyakorlatilag egy személyben a feleségemre hárul, mégis tökéletesen megoldja. Az, hogy ha csak képen is, de velem voltak a dobogón, egyfajta tisztelgés és köszönet volt feléjük.
Szerencsére most lesz két hét pihenőnk közösen, ott száz százalékban férj és édesapa leszek, ezt megígérhetem!”
Zalánki Gergő a vb-cím mellé a torna legértékesebbjének járó MVP-trófeát is begyűjtötte, aminek természetesen örül, de soha nem cserélné el a csapat sikerére. „Sőt, ha tehetném, a korábban szerzett összes egyéni címemet beváltanám a srácok miatt egy fényesebb medálra. Szerencsére most erre nincs szükség, ezzel a párosítással a jövőben is kiegyezem” – mondta egy félmosoly kíséretében a Pro Recco kiválósága, aki bár tisztában van vele, hogy most nagyon magasra tették a lécet, a januári Európa-bajnokságon és a jövő nyári párizsi olimpián sem szeretnék leverni.
Végül a csapat kapitányát, Jansik Szilárdot is elcsíptük, mielőtt elindult volna a Duna Aréna teraszán az újdonsült világbajnok tiszteletére emelt színpadra. „Nagyon hálás vagyok a fiúknak, hogy elfogadtak kapitánynak, ahogyan előttem is elmondták, nagyon hosszú folyamat volt, hogy idáig eljutottunk, viszont ez nem lehet az út vége, ez csak egy állomás. Ezzel mi is és a szakmai stáb is pontosan tisztában van, a pihenő után szerintem már elemezni is fogják a hibákat, hogy azokat a jövőben ne kövessük el vagy minimalizáljuk. Szó sincs tehát arról, hogy hátradőlnénk, folytatjuk a megkezdett munkát, mert az a cél, hogy Párizsban is felérjünk a csúcsra.”
Hogy a francia fővárosban a nyári játékokon összejön-e Jansikék terve, az egyelőre a jövő zenéje, az viszont biztos, hogy Fukuokában csúcsra ért a Varga-csapat. Akiket kitörő örömmel fogadott a Duna Aréna tetején összegyűlt több mint ezer szurkoló, zúgott a „Szép volt, fiúk!” és a RIA, RIA, HUNGÁRIA!, majd közösen a Himnuszt is elénekeltek a jelenlévők.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)