Index Vakbarát Hírportál

A vízilabda-szövetség elnöksége felmentette a női válogatott szövetségi kapitányát

2023. augusztus 23., szerda 16:15

A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének egyhangú döntése értelmében a női válogatott éléről felmentik Bíró Attilát, miután a csapat hatodik helyen végzett a fukuokai világbajnokságon – olvasható a waterpolo.hu-n.

A vizes világbajnokságot követően első alkalommal ülésezett a szövetség elnöksége, amely meghallgatta a vb-ről készült szakmai beszámolókat, azaz az aranyérmes férfiválogatottat irányító Varga Zsolt és a női csapattal hatodik helyen végző Bíró Attila értékelését.

Az MVLSZ közleményében leszögezi: a testület mindkettőt elfogadta, ugyanakkor Bíró Attila esetében a tagok megvitatták a válogatott jelenlegi helyzetét, és végül egyhangú szavazással úgy döntöttek, érvényesítik a szövetségi kapitányok szerződésében szereplő kitételt, melynek értelmében a megállapodás következmények nélkül felbontható, ha az év fő világversenyén az általuk irányított válogatott nem végez az első négy hely valamelyikén.

„Bíró Attilának sokat köszönhet a női vízilabdázás, hiszen a korábbi években nagyszerű munkát végzett a válogatott élén. Amikor 2015 végén átvette a csapat irányítását, kritikusnak tűnt a helyzet a világbajnoki kilencedik helyet követően, ehhez képest rögtön Európa-bajnokságot nyert a lányokkal, és már a riói olimpián nagyon megérdemelték volna, hogy meglegyen az első ötkarikás érmük” – fejtette ki Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke. 

Majd úgy folytatta: „ezt követően is sok nagyszerű eredmény született, csúcspontként a tokiói bronzzal és a tavalyi, hazai környezetben megnyert világbajnoki ezüsttel, amely örökre feledhetetlen emlék mindannyiunknak. Ugyanakkor a tavalyi spliti Európa-bajnokság, de különösen a mostani világbajnokság nem sikerült úgy, ahogy reméltük, ami méltó lenne a korábbi remekléshez, illetve ennek a válogatottnak a nívójához. Ezért gondolták úgy az elnökség tagjai, hogy új lendület kell a csapatnak, amit csak egy komolyabb változás adhat meg” – mondta Madaras.

A sportvezető hozzátette: az elnökség felhatalmazta, hogy a következő időszakban tárgyalásokat folytasson a lehetséges jelöltekkel, majd javaslatot tegyen a női válogatott kapitányának személyére.

Kiemelendő, hogy amíg a férfiválogatott világbajnoki címével kiharcolta az olimpiai részvételt, addig a női csapat még nem szerezte meg a kvótát, a párizsi szereplés jogát a januári Európa-bajnokságon vagy a februári, dohai világbajnokságon biztosíthatja be.

A szakember nyolc éven keresztül volt a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. 

Bíró Attila legjobb eredményei a női válogatott élén

Rovatok