Nehéz elképzelni fordulatosabb, izgalmasabb vízilabda-mérkőzést, mint a szombati UVSE–FTC-Telekom női Magyar Kupa-döntő. A negyedik negyedben két góllal vezetett a Fradi, sőt 1,7 másodperccel a lefújás előtt is még 8–7 volt az állás, de ekkor a 19 éves Szegedi Panni hihetetlen ejtéssel kiegyenlített, majd az ötméterespárbajt az újpestiek nyerték 5–4-re. És ezzel öt év után a trófea is az övék lett. A diadal másnapján a csata két hősével beszélgettünk.
Csak délután négykor sikerült kapcsolatba lépnünk a négygólos Hajdú Katával, a mezőny legjobbjával és a háromgólos Szegedi Pannival, az egyenlítést jelentő bravúros ejtés gazdájával. Hogy miért, azt könnyű kitalálni, de Benczur Márton vezetőedző is elárulta, hogy az edzői stáb és a játékosok zöme csak hajnali hatkor került ágyba...
Én már négykor hazaértem, azok közé tartoztam, akik korán befejezték az ünneplést – mondta mosolyogva a 19 éves Szegedi Panni. – Voltak, akik még folytatták, de ez érthető azok után, hogy milyen körülmények között nyertük meg a kupadöntőt. Mondjuk, nekem ez az első Magyar Kupa-győzelmem, Eurokupát, magyar bajnokságot már nyertem.
Az UVSE csikócsapatát túlnyomórészt tizenéves lányok alkotják, csak a kapus Magyari Alda (23), Faragó Kamilla (23) és Baksa Vanda (22) van túl a húszon, de ők is alig, no meg a jelenleg sérült Natasa Rybanska, de ő is csak 23.
Pannitól azt kérdeztem, hogyan tudtak két hét leforgása alatt talpra állni a Fraditól a bajnokságban elszenvedett 12–8-as súlyos vereség után.
Nézze, azon a meccsen a hullámvölgy mélypontján voltunk, az Olympiakosztól elszenvedett vereséggel a puttonyunkban érkeztünk, pocsékul játszottunk. Nem is annyira a Fradi vert meg minket akkor, hanem mi saját magunkat. Benczur Marci, az edzőnk azt mondta a kupadöntő előtt, hogy ne törődjünk semmivel, csak próbáljuk jól érezni magunkat a vízben, játsszunk felszabadultan, tét nélkül. És úgy is játszottunk.
Hát könnyű azt mondani, de nehezebb megcsinálni. De felszabadult játék ide vagy oda, így is kétgólos előnybe került a rutinosabb FTC nem sokkal a befejezés előtt. Akkor Hajdú Kata szépített, majd jött az utolsó támadás. Lassan lejárt a játékidő, még mindig 8–7-re vezetett a Fradi, már csak 1,7 másodperc volt hátra... No de mi is történt?!
„Nem nagyon tudom, mert önkívületi állapotban voltam, de nemcsak én, hanem a többiek is. Az biztos, hogy fogalmam sem volt az állásról, amikor két góllal vezetett az ellenfél a negyedik negyedben. Az edzőnk azt mondta, ne nagyon nézegessük az eredményjelzőt, csak játsszunk, és akkor nem lesz baj. A legvégén persze tudtam, hogy 8–7-re vezet a Fradi, és természetesen a szerencse is kell egy ilyen ejtésgólhoz, de az egy olyan akció volt, amely közben mindenki tudta, hogy hol áll a vízben.”
Oké, megvolt a 8–8, no de még meg kellett nyerni az ötméterespárbajt is. Amelyben Szegedi Panni volt az utolsó lövő.
„Rendszerint nem én lövöm a büntetőket, inkább Kamcsi (Faragó Kamilla) és Kata (Hajdú Kata), de például az U20-as világbajnokságon sok ötméterest dobtam. Odaálltam, és tudtam, ha belövöm, vége. Belőttem, aztán már ünnepeltünk.”
Aztán még mondott valamit Panni, amit nem nagyon szoktak mondani egy ilyen katartikus élményt nyújtó meccs után.
Kicsit rosszul érzem magam, hogy most minden rólam szól, pedig ez nem az én sikerem, hanem a csapaté. Ha a többiek nem alakítják úgy a meccset, hogy csak egy góllal vezessen az ellenfél a végén, akkor hiába az ejtésgólom, nem tudtunk volna kiegyenlíteni. És az is biztos, ha nem én kapom a labdát a végén, hanem valaki más, ő is belövi.
Lehet, hogy ez a hihetetlen szerénység és kollegiális magatartás az UVSE sikerének a titka?
Hajdú Kata a maga 17 évével még Panninál is fiatalabb játékos, viszont kolléganőjével ellentétben a válogatott alapembere. És ő igenis tudatában volt az eredménynek a meccs hajrájában.
Persze hogy tudtam a Fradi kétgólos vezetéséről – mondta. – De csak mentünk előre, én például belülről éreztem, hogy ezt a meccset egyszerűen nem veszíthetjük el. Számomra az apró jelekből egyértelmű volt, hogy mi jobban akarjuk ezt a sikert, mint a Fradi.
Kata különös, mégis szemléletes metaforát említett.
A csapat játékosai úgy mozogtak együtt, mintha egyetlen élőlény lettek, azaz lettünk volna. Annyira egységesek voltunk... Minden gólöröm, minden blokköröm, amikor kivédekeztük az ellenfél emberelőnyét, valóságos katarzis volt.
Kata mondott még egy érdekes adalékot, ami talán megmagyarázza, miért tudtak felülkerekedni az infarktusos hajrában.
„Annyira biztosra vette mindenki az FTC győzelmét, annyira ők voltak az esélyesek, hogy ez nagyon felpaprikázott minket.”
Na de vajon izgult-e, amikor rá került a sor az ötmétereseknél?
Hogy izgultam-e? Nagyon! Sajnos az utóbbi időben sokszor kihagytam a büntetőket, Fukuokában a vb-n az amerikaiak ellen, meg korábban a Dunaújváros ellen is a döntőben. Akkora kő gördült le a szívemről, amikor belőttem!
És végül még egy aforizma, amit akár érdemes is lehet megjegyezni, és magyarázatul szolgálhat a hajnalig tartó bulizásra.
„Azt mondta az edzőnk, Benczur Marci, hogy minden győzelem annyit ér, amennyire meg tudjuk ünnepelni. Hát ha ez igaz, akkor ez nagyon nagy győzelem volt!”
(Borítókép: Hajdú Kata, Tiba Panna, Szegedi Panni és Faragó Kamilla, az UVSE játékosai (b-j) a BENU női vízilabda Magyar Kupa döntőjében 2023. november 11-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)