A szentendrei/leányfalusi KÓPÉ Úszó-, és Vízilabda Sportegyesület lassan húsz éve neveli, mit neveli: ontja a tehetségeket a magyar pólónak a két zseniális szakember, Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán vezérletével. Ketten együtt 448 alkalommal játszottak a magyar válogatottban, Kósz Sydney olimpiai bajnoka, Petőváry meg alighanem a történelem legjobb pólósa azok között, akik nem nyertek olimpiát.

Kevesen tudják, hogy a varázslatos tehetségű Vigvári fivérek – akik együtt ötöt vállaltak magukra a rendes játékidő tíz magyar góljából – itt, a KÓPÉ-ban ismerkedtek meg 12-13 évvel ezelőtt ezzel a csodálatos sportággal.

„Kisgyermekkoruk óta ismerem őket, jóban voltam a családdal, főleg Grétával, az édesanyjukkal, de a nagypapával, Schmitt Pállal, a Nemzet Sportolójával, köztársasági elnökkel is – mondta Petőváry Zsolt, aki egyébként a költő Petőfi Sándor leszármazottja. – Akkor még tízévesek sem voltak, amikor hozzánk kerültek A Jövő SC-ből, ahol Perjámosi Kata tanította meg őket úszni, ahogy korábban Gyurta Dánielt is.”

Rendszerint Gréta, az édesanyjuk hozta a srácokat Szentendrére, de volt, hogy Pali bácsi volt a „fuvaros”. Amikor pedig senki sem ért rá a családból, akkor hol Petőváry, hol Kósz hozta el a fiúkat edzésre a II. kerületből, az iskolából.

„Már a legelején látszott, hogy tehetségesek – emlékszik vissza Petőváry a több mint tíz évvel ezelőtti időkre. – De nem csak szimplán, hanem kiemelkedően. Vince a Gengszter névre hallgatott, igazi vagány volt, belevaló srác, nem jött zavarba semmitől és senkitől, már akkor olyan volt, mint most a medencében, a szerbek ellen, akiknek négy gólt lőtt. Vendel, a bátyja érzékenyebb volt, valamivel gátlásosabb, de hasonlóan ügyes. Hároméves koruk óta ismerem őket...”

Petőváryék tanították meg úszni a fiúkat úgy istenigazából, mert valamennyire azért már tudtak úszni, aztán átkalibrálták őket a vízilabdára.

„A lányaim, az 1997-es születésű Panni és a 2001-es Luca már együtt úsztak a srácokkal A Jövő SC-ben Perjámosi Katánál – idézi fel Petőváry. – Mindketten, úgymond, fölfelé játszottak, az idősebbekkel. Hatalmas siker volt, amikor a 2001-es születésűek között a mi kis klubunk országos második lett, Vince és Vendel, valamint a szintén junior világbajnok Pető Attila vezetésével.”

Aztán 2014-ben átigazoltak az UVSE-be, végtére is bonyolult volt a városból mindennap kibumlizni Szentendrére, meg aztán Benedek Tibor keze alatt jó helyre kerültek. 

Nagyon megszerettem a fiúkat, a mai napig kijárok a meccseikre, főleg az OSC Kondorosi úti uszodájába, de a Népligetbe is, ahol Vendel játszik – mondja Petőváry. – Azt sejtettem, hogy miután tavaly tagjai voltak a világbajnok felnőttválogatottnak, kitesznek magukért Zágrábban, de azt nem gondoltam volna, hogy ekkora robbanás lesz a Mladost-uszodában. Vince mindig is kimagasló volt a korosztályában, Vendel kicsit későn érő típus. Más karakter, más kaliber.

Petőváry még hozzáteszi, hogy Vince bármekkora csibész is, nem hiányzik belőle az a tulajdonság, amely igazán naggyá tesz egy tehetséget: a játék iránti alázat.

No de nem csak a Vigvári fivérekből áll ez a csodálatos csikócsapat!

Nagy Ádám hihetetlen, olyan lóbája és lövése van, hogy csak tátom a számat – így Petőváry. – No és Tátrai Dávid, meg a két kapus! Jó érzés, hogy biztosított a magyar vízilabda jövője. Ez a generáció annyira akar! Olyanok lesznek ezek a srácok, mint Kásás Tamásék, az aranygeneráció voltak húsz-huszonöt évvel ezelőtt.

A szakember nem győzi méltatni Varga Zsolt szövetségi kapitányt.

Varga fantasztikus. Nagyon érzi a játékot. Együtt él a játékosaival, érzi a lüktetésüket. Mert van lelke. Látszik, hogy Olaszországban játszott, ahogy én is, no meg itt, Zágrábban. Régi megállapítás, hogy aki kint volt Olaszországban, az mind jó edző lett egytől egyig. Két dolgot tanulnak meg odakint: az önállóságot és a profizmust.

Végül sok kollégájához hasonlóan megemlíti, milyen nehéz helyzetbe hozta most magát Varga Zsolt szövetségi kapitány.

Az olimpiára csak 13 játékos utazhat ki, és csak 12-t lehet beírni az adott mérkőzés jegyzőkönyvébe. Kiket hagyjon ki? Én biztos, hogy nem mondanék le a két Vigváriról, Tátrairól, Nagy Ádámról és valamelyik kapusról... De nagyobb baja sohase legyen egy szövetségi kapitánynak a bőség zavaránál. Ez a világ legszebb kínos kérdése. Gyönyörű verseny az olimpiai csapatba kerülésért.

No de mit mond Kósz Zoltán, a KÓPÉ SE másik főnöke a Vigvári fiúkról?

„Ez a két játékos nagyon közel áll hozzám. Már akkor látszott a tehetségük, amikor kilenc-tízévesen hozzánk kerültek. Erősségei voltak a 2001-es születésűek bajnokságában ezüstérmet szerző csapatunknak. Persze sajnáltuk, amikor elvitték őket, de jó helyre kerültek az UVSE-ben. Végigkísértem a pályafutásukat, mindig néztem az UVSE-meccseket. Az utolsó két évben meg főleg az OSC-ben figyeltem Vincét testközelből, hiszen kapus- és másodedző voltam a Kondorosi úton.”

Kósz, mint egykori kapus, szuperlatívuszokban beszél Gyapjasról és Bányairól.

Micsoda kapusok! Olykor a kezemmel kell felemelnem az államat, mert rendre leesik a védéseik nyomán. Ámulatba ejtő, amit letesz az asztalra a csapat és Varga Zsolt. Ez a munka különben már pár éve elkezdődött, amikor Cseh Sanyi és Vincze Balázs átvette az utánpótlásnál a tervszerű építkezést. Fél éve azt se tudtam, ki ez a Tátrai. Most meg... Még egyszer, le a kalappal Zsolt előtt. Játékosként is vezér volt, és ezt a képességét átmentette a válogatottba is. Nála mindenki tudja, hogy mi a feladata.

Kósz Zoltánnak az is feltűnik, hogy ezek a fiatal játékosok nem félnek senkitől.

Egy fiatal magyar vízilabdázó ne is féljen senkitől! Aki nálunk, Magyarországon elkezd vízilabdázni, annak az olimpiai bajnoki cím lebeg a szeme előtt. Annak idején Vince is mindig erről beszélt. Zsolt nagyon jól mondta, Vince tényleg egy kis gengszter volt, de nyakkendős gengszter, ugyanis otthonról nagyon jó modort hozott magával.

(Borítókép: Vigvári Vince és az olasz Andrea Fondelli a férfi vízilabda Európa-bajnokság B csoportjában, a harmadik fordulóban játszott Magyarország–Olaszország-mérkőzésen a zágrábi Mladost uszodában 2024. január 8-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)