Néhány hét leforgása alatt meseszerű utat tett meg a magyar női vízilabda-válogatott. Január 5-13. között kilátástalan játékkal Görögországtól, Hollandiától és Olaszországtól is kikapott az Európa-bajnokságon, az ötödik hely pedig azt jelentette, hogy Eindhovenben nem sikerült megszerezni az olimpiai kvótát. Ehhez képest a dohai világbajnokságon eddig minden meccsét megnyerte Mihók Attila és Cseh Sándor társkapitányok csapata, és nem csak ott van az elődöntőben, hanem biztosította részvételét a párizsi olimpián.
Magyarország eddig öt érmet szerzett a világbajnokságokon női vízilabdában: 1994-ben és 2005-ben aranyat, 2001-ben és 2022-ben (a Duna Arénában) ezüstöt, 2013-ban pedig bronzot. Most újra itt az esély, nem is rossz, hogy ismét dobogóra álljanak a lányok. Pedig a közelmúltban sokan egy fillért sem adtak volna azért, hogy az együttes egyáltalán kijut a párizsi olimpiára.
Január 5. és 13. között Mihók Attila és Cseh Sándor társkapitányok alakulata reménytelen játékkal csak ötödik lett a hollandiai kontinensbajnokságon, nagyon úgy tűnt, hogy a kétkapitányos modell nem vált be, a szakma is kételkedett a ritka felállás üdvözítő voltában.
Aztán valami történhetett január 13. és február 5., a dohai világbajnokság rajtja között, a csapatra ugyanis rá sem lehet ismerni.
A csoportban Új-Zélandot 19–8-ra, Szingapúrt 39–2-re verte (e két eredménynek a harmatgyenge ellenfél miatt szakmailag nem volt túl sok jelentősége), majd a csont nélküli negyeddöntőbe jutásért Ausztráliát lehengerlő játékkal 13–9-re múlta felül. Utóbbi sokkal inkább mértékadó teljesítmény volt már a vb-formát illetően.
Ezek után a hétfői negyeddöntőben, amelynek az volt a tétje, hogy győzelem esetén már megvan a párizsi kvóta, azt a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő Hollandiát verte meg 8–8 után ötméteresekkel 5–4-re, amelytől egy hónappal korábban még simán kikapott 14–11-re. De nem is annyira az eredmény volt biztató, hanem a mutatott játék: a mieink végig vezettek, és egy pillanatra sem lehetett úgy érezni, hogy elveszíthetik ezt a meccset.
A jó játék mellett a leginkább szembetűnő Mihók Attila metamorfózisa volt. A dunaújvárosi edző Eindhovenben árnyéka volt önmagának, mintha félt volna kiereszteni az indulatait, pedig ez az erőssége: a féktelen győzni akarás, az alkalmankénti balhék, a mindent elsöprő lendület.
Dohában viszont a régi Mihókot látjuk: ha kell, tombol, űzi, hajtja játékosait, és zabolázatlan lelkesedése a medencében átragadt Keszthelyi Ritáékra. Meg is volt az eredménye: nemcsak a párizsi kvóta van már a zsebben, hanem a könnyebb ágon akár a döntőig is menetelhet az együttes, akárcsak két éve a Duna Arénában.
Mert nem is vitás, hogy Görögország egyszerűbb ellenfélnek tűnik, mint a másik ágon meccselő Eb-ezüstérmes Spanyolország, a magyarok örök mumusa, vagy az olimpiai bajnok Egyesült Államok.
Sokatmondó Csurka Gergelynek, a dohai magyar küldöttség sajtófőnökének bejegyzése a közösségi felületén:
Csak annyit szeretnék jelezni, mert az ilyen nem látszik a tévében, hogy amikor jött az ötödik holland ötméteres, akkor Mihók Attila majdnem a félpályáig lépdelve kiabált rá Magyari Aldára, és mutatta neki, hogy végre csapja le a karjait, azaz a lapos lövésre menjen. Gondolom, láttátok, hogy laposan jött a labda, és ezzel az Alda-védéssel eldőlt, hogy megvertük a tavaly világbajnoki aranyérmet, januárban pedig Európa-bajnokságot nyerő hollandokat (ez vb-elődöntőt és olimpiai kvótát ért, miheztartás végett).
Majd így folytatta: „Mindezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy végre jó lenne, ha mindenki elfogadná, beletörődne, netán összességében örülne neki, hogy ősz óta Mihi a női válogatott szövetségi kapitánya Cseh Sanyival együtt, és igen, képesek voltak rendbe szedni a játékot, az erőállapotot, a csapatkohéziót, a lányok lelkivilágát, kábé mindent, amit ennyi idő alatt lehetett.”
Csurka rávilágít arra a körülményre, hogy Mihókék cseppet sem élvezték a közvélemény és a szakma bizalmát:
Mihi kábé negyedszázada van a női vízilabdában, úgy ismeri a mezőnyt, mint a tenyerét, Sanyi meg olyan modern szemlélettel közelít ehhez a sportághoz, és olyan részletekre figyel, ami páratlan manapság. És igen, most bevitték a csapatot a négy közé – és kivitték Párizsba. Ők ketten elképesztő bizalmi hendikeppel indultak, frissen kinevezett kapitányokat még sosem méregettek ennyire ferde szemmel, mint ahogy Madaras Norbiék sosem látott húzása (társkapitányok) miatt is csak húzták sokan a szájukat. És persze jó Kárpát-medencei szokás szerint az Eb-kudarc után még ferdébbekké váltak a tekintetek, még inkább húzódtak a szájak, egyesek már nyalogatták is az ajkukat, mert vérszagot orrontottak.
De vér helyett hétfő este legfeljebb a pezsgő folyt, remélhetőleg visszafogottan, mert a lányok nagyon készülnek a szerdai, görögök elleni elődöntőre, még véletlenül sem akarnak megállni a kvóta sima megszerzésénél.
A magyarok szerdai mérkőzéséről az Indexen percről percre frissülő szöveges tudósításban, majd a végén összefoglalóval számolunk be.
A férfiak ma 18.30 órától az olimpiai házigazda franciákkal találkoznak, lapunk erről a találkozóról is élő tudósítással jelentkezik.
A további program (szerda):
elődöntő:
az 5–8. helyért
(Borítókép: Rybanska Natasa (k) kapura dob a női vízilabdatorna negyeddöntőjében játszott Magyarország–Hollandia-mérkőzésen a dohai vizes világbajnokságon, 2024. február 12-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)