Index Vakbarát Hírportál

„A végén a sors odasegíthetett volna minket” – nyilatkozta a kapitány az elveszített vb-döntő után

2024. február 16., péntek 18:31

A magyar női vízilabda-válogatott őrületesen izgalmas mérkőzésen 8–7-es vereséget szenvedett  az Amerikai Egyesült Államok ellen a világbajnokság döntőjében pénteken. Méghozzá úgy, hogy Gurisatti Grétáék kétszer is visszakapaszkodtak háromgólos hátrányból, és a döntetlenért is támadtak az utolsó másodpercekben. A mérkőzés után a társ szövetségi kapitány, Mihók Attila és a játékosok értékelték a vízben látottakat.

Először a magyar válogatott társ szövetségi kapitánya, Mihók Attila értékelt az MTI-nek:

Sajnos az első és a negyedik periódusban is volt, hogy gyorsan három gólt kaptunk, amit rendkívül nehéz ledolgozni, végeredményben csak az egyikre kellett volna odaérni. Ami most viszont nagyon bosszantó, hogy a végén a sors odasegíthetett volna minket egy lövőhelyzethez

– nyilatkozta a szakember, aki elárulta, most ugyan nagyon dühös, de abban is biztos, ha kielemezi a mérkőzést, abban egészen biztosan sok pozitívumot fog találni.

Nyilván előzetesen azt gondoltam, hogy a támadójátékunk ennél azért működőképesebb lesz, elsősorban a fórokra gondolok, ahol három labdát is eladtunk, ilyen szerintem még nem is volt. Ezt nem kalkuláltuk bele, persze azért azt sem, hogy három negyed alatt öt gólt kapunk az Egyesült Államoktól” – jegyezte meg Mihók Attila, aki szerint ugyan voltak „csodálatos” paraméterei a meccsnek, de mégiscsak egy vereség után kell értékelnie, és senki sem tudja, mikor lesz újra lehetősége a csapatnak világbajnoki döntőt játszani.

Van egy Eb-5. hely és egy világbajnoki ezüstérem, utóbbi egy gyönyörű eredmény, és a mutatott játék összefügg az eredmény fejlődésével. Amit az Eb után mondtam a védekezésünkkel kapcsolatban, azt most mindenki láthatta, milyen hatalmasat javult. Ennek nagyon kell örülni, de azért ezzel egy picit az a gond, hogy amikor majd három hónap múlva találkozunk, akkor ez innen folytatódik. Ez most egy projekt volt, eddig tudtunk vele eljutni

– mondta a szakember.

Mihók Attila hangsúlyozta, gyönyörű eredményt értek el, aminek majd nagyon fognak tudni örülni, de most bosszús, ugyanis a hollandok és görögök búcsúztatása után nagyon közel voltak ahhoz, hogy valami még csodálatosabbat hajtsanak végre.

A dohai világbajnokság legjobbjának megválasztott Keszthelyi Rita, a női vízilabda-válogatott csapatkapitánya szerint mindent kiadott magából az együttes.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert nagyon messziről indultunk, végig fogtuk egymás kezét, és így volt ez a vereség után is, szerintem ez legfontosabb, amit hazaviszünk” – nyilatkozta a 32 éves klasszis, aki elnyerte a legértékesebb játékosnak járó MVP-díjat, de véleménye szerint ez inkább a válogatottban eltöltött 16 évnek szól.

Elképesztően fizikális meccs volt, a szívünket-lelkünket beletettük, ennél többet egyszerűen nem tudtunk volna. Talán még a szerencse lehetett volna a végén velünk, de arra nem lehet játszani. Nagyon elfáradtunk a végére, rengeteget vett ki belőlünk a hollandok és görögök elleni találkozó is

– mondta a Mataro légiósa, aki megjegyezte, talán majd akkor fordulna át a mostani csalódottsága, ha nyáron a párizsi olimpián is döntőt játszana a gárda.

Gurisatti Gréta szerint számukra összességében az egész torna egy rendkívül jó visszaigazolás arról, mennyi van bennük, hogy mérkőzésről mérkőzésre képesek voltak felépíteni magukat mentálisan és játékban is.

„Nem mintha nem tudtuk volna, de jó ezt bebizonyítani a kételkedőknek is. Ugyanakkor egy sportoló életében ritkán adatik meg, hogy úgy ébred fel, hogy ma világbajnok lehet, nekem kétszer is megadatott. Most azt éreztem, hogy közelebb voltunk ehhez, mint Budapesten, és az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy a végén egyenlítünk, és szebb lesz a vége” – mondta az MTI-nek Gurisatti, aki szerint a januári eindhoveni Eb óta folyamatosan felfelé ível a csapat pályája, fél év múlva pedig jön az olimpia, amelyre itt Dohában szerezték meg a kvótát. Hozzátette: az, hogy a csapat egy ilyen összetartó egységet tudott alkotni, az majdnem annyit ér neki, mintha megnyerték volna a döntőt.

A finálé egyik legjobbja a kapus Neszmély Boglárka volt, aki másfél negyeden keresztül nem kapott gólt a legutóbbi három olimpián aranyérmes amerikaiaktól:

Energiabombaként ugrottam be, és igyekeztem a lányoknak hátulról megadni azt a stabilitást, amivel felzárkózhatunk. Eszméletlen élmény, szerintem mindenki azért kezd el vízilabdázni, hogy ilyen meccseket játsszon, nekem ezzel egy álmom vált valóra, és akárhogy is sikerült, én az örömteli pillanatokkal foglalkozom

– mondta a 20 éves hálóőr.

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese – amely a katari viadalon megszerezte az olimpiai kvótát – ugyan parádésan védekezett, de támadásban, főként emberelőnyben nem volt kellőképpen hatékony.

A kapitányok közösen a tavalyi, Fukuokában rendezett világbajnokságot követően vették át a posztot Bíró Attilától, és irányításukkal januárban az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokságon még csak az ötödik volt a gárda, amely most nagyot lépett előre.

A magyar csapat 2001 és 2022 után története során harmadszor lett világbajnoki ezüstérmes.

Eredmények, vízilabda, női torna:

döntő:
Egyesült Államok–Magyarország 8–7

bronzmérkőzés:
Spanyolország–Görögország 10–9

az 5. helyért:
Hollandia–Ausztrália 10–8

a 7. helyért:
Olaszország–Kanada 18–12

Rovatok