Index Vakbarát Hírportál

Letaszította a trónról a Reccót, Bajnokok Ligája-győztes a Ferencváros

2024. június 7., péntek 22:18

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata Máltán 12–11-re legyőzte a Pro Reccót pénteken a Bajnokok Ligája döntőjében. A zöld-fehérek öt év után nyerték meg ismét a legrangosabb európai kupasorozatot.

Hiába nyerte meg az utóbbi három kiírást az olasz sztárcsapat, a magyar együttes szinte végig vezetve tudott győzni a fináléban.

A magyar bajnok és kupagyőztes már három góllal is vezetett a harmadik negyed közepén, majd a zárónegyed második felét a Reccót erősítő Zalánki Gergő súlyos szabálytalansága miatt szinte végig emberelőnyben játszhatta le, de a játékvezetők segítették az olaszokat, akiknek a végén labdájuk volt az egyenlítéshez. Ekkor azonban a meccs legeredményesebb játékosa, a négy gólt szerző Dusan Mandics egy blokkal eldöntötte az összecsapást.

Az FTC – amely ezt megelőzően soha nem győzte le az olasz sztárcsapatot – 2019 után története során másodszor hódította el a legrangosabb európai trófeát, Nyéki Balázs pedig első szezonjában vezetőedzőként rögtön triplázott.

A bronzérmet a görög Olympiakosz szerezte meg, a negyedik helyen a szerb Novi Beograd végzett.

A BEK/BL-t magyar csapatként korábban az OSC és a Vasas  tudta megnyerni legalább kétszer, ehhez a körhöz csatlakozott most a Fradi. Az Újpest, a Honvéd és a Szolnok is egyszer diadalmaskodott a sorozatban.

A Ferencváros vízilabdacsapatának játékosai közül a kapitány Varga Dénesben a sikerig vezető 9-10 hónapos út marad meg leginkább. Míg társai közül a szintén válogatott Jansik Szilárd a legutóbbi három kiírásban győztes olasz Pro Recco legyőzéséről azt mondta, hogy „éhesebb kutya gyorsabban fut”. A főszereplők, köztük a légiósként a vesztes olasz ellenfelet erősítő Zalánki Gergő, a vlv.hu szaklapnak nyilatkoztak.

Férfi vízilabda 
Bajnokok Ligája-döntő
Pro Recco (olasz)–Ferencváros 11–12 (2–2, 2–4, 3–3, 4–3)

(Borítókép: Vogel Soma az FTC kapusa (k) a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének fináléjában játszott FTC-Telekom Waterpolo - Pro Recco mérkőzésen a máltai Gzirában 2024. június 7-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok