Index Vakbarát Hírportál

Álomjáték és varázslat a magyar válogatottól: ez már Faragó, Gyarmati, Kásás szintje

2025. január 11., szombat 17:52

Görögországgal játszott a magyar férfivízilabda-válogatott szombaton Otopeniben, a világkupa selejtezőjének elődöntőjében. Szoros meccsre számítottunk, de ebből semmi sem lett, mert Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese 20–10-re szétzúzta ellenfelét. A játék a magyar póló legszebb hagyományait idézte.

A pénteki, Georgia elleni fölényes, 21–10-es győzelem után, amivel bejutott a legjobb négy közé a magyar férfivízilabda-válogatott a világkupa selejtezőjében, szombat délelőtt fakultatív edzést tartott a versenyhelyszínen a csapat – mindenki azzal foglalta el magát, amivel akarta, úszni is csak magánszorgalomból kellett, ami nagy szó (azért többen ezt a lehetőséget sem hagyták ki). Mindezt a vlv.hu helyszíni tudósításából tudjuk. 

A görögök elleni elődöntőben ellenfelünk hat olyan játékost vonultatott fel, akik ott voltak Párizsban az olimpián. A másik ágon Spanyolország Montenegróval találkozott a döntőbe jutásért. 

Mind Magyarország, mind Görögország bejutott már a világkupa szuperdöntőjébe, így szombaton csak a presztízs volt a tét, no meg az, hogy a győztes a majdani szuperdöntőben a könnyebb ágra kerül. 

A mieinknél ezúttal a harmadik számú kapus, a tavalyi zágrábi Európa-bajnokságon pazarul szereplő Gyapjas Viktor védett. Első két gólunkat a pénteken öt gólig jutó Ekler Zsombor szerezte. 2–1-ig a görögök vezettek, mígnem a mindössze 21 éves Tátrai Dávid elemi erejű bombájával már mi vezettünk 3–2-re. Aztán Vigvári Vendel is munkához látott, 5–3-as vezetéssel fejeztük be az első negyedet. 

A második negyedben tovább fokoztuk a tempót, Manhercz sikeres büntetőjével már 9–5-re vezettünk, ami Gyapjas remek védéseinek is köszönhető volt. Fantasztikusan pólózott Magyarország, 10–6-os vezetéssel mentünk pihenőre.

A görögök kapust cseréltek, de ez sem segített rajtuk, rendkívül magabiztosan játszottak Manherczék. Gyakorlatilag minden lövésből gól született, hátul pedig Gyapjas és az átlőhetetlen blokk mindent hárított. Nagy Ádám lőtte a huszadik gólunkat, döbbenetes fölényben pólóztak Vigvári Vendelék. 

A vége 20–10 lett, úgy, hogy az utolsó percben egy kicsit kiengedtünk. Vasárnap 18.00 órakor vívja Magyarország a döntőt Spanyolországgal, amely 15-8-ra lelépte Montenegrót a másik elődöntőben.

Férfivízilabda-világkupa selejtező, elődöntő:

Magyarország–Görögország 2010 (53, 53, 42, 62)

Gólok: Ekler, Vigvári Vendel, Tátrai és Manhercz 3–3, Burián, Nagy Ádám és Nagy Ákos 2–2, Angyal, Varga Vince, ill. Argiropulosz és Dimu 2-2, Szkumpakisz, Geniduniasz, Kakarisz, Halivopulosz, Gkillasz, Nikolaidisz

Az április 18-20. között esedékes nyolcas szuperdöntőbe, melynek a montenegrói Kotor (Cattaro) ad otthont, a másodosztályból Németország és Hollandia, Otopeni-ből pedig az első hat helyezett, vagyis Magyarország, Spanyolország, Görögország, Montenegró, Horvátország és Japán jutott be. 

(Borítókép: Gyapjas Viktor 2024. január 8- án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok