Index Vakbarát Hírportál

Barta Lóránt

Szijjártó Péter: Brüsszel háborúra készül Szijjártó Péter: Brüsszel háborúra készül

A külügyminiszter választ követel arra, hogy miért van szükség túlélőcsomagra az európaiaknak.

6 perce

Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás

Az érintett vállalatok belső vizsgálatot indítottak.

tegnap, 15:53

Színes konnektorokat és ajtót kapott az önkormányzati lakását kiürítő józsefvárosi képviselő Színes konnektorokat és ajtót kapott az önkormányzati lakását kiürítő józsefvárosi képviselő

A kutyapárt VIII. kerületi passzivistái pótolni szerették volna azt, amit a képviselő kiszerelt.

tegnap, 14:43

Az orosz külügyminisztérium kedd este közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy Oroszország nem fogja átengedni a zaporizzsjai atomerőművet sem Ukrajnának, sem pedig más országnak, és elfogadhatatlannak tartja a közös üzemeltetést is bármely állammal – közölte az MTI.

Az orosz fél szerint „abszurdnak tűnik az az elképzelés is, hogy bármilyen nemzetközi szervezet részt vegyen az erőmű üzemeltetésében, mivel sem mandátuma, sem hatásköre nem teszi lehetővé, hogy részt vegyen nukleáris létesítmények üzemeltetésében”.

A dokumentum szerzőinek érvelése szerint a zaporizzsjai erőmű orosz nukleáris létesítmény, amit eldöntött a 2022. szeptember végén tartott népszavazás, amelynek eredményeként a donyecki, a luhanszki, a herszoni és zaporizzsjai régió az Oroszországi Föderáció részévé vált. A 2022. október 5-i orosz elnöki rendeletet biztosította az erőmű számára az orosz fennhatóság alá tartozó létesítmény státusát.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a Kreml hazudik, amikor azt állítja, hogy a fekete-tengeri tűzszünet nem lép hatályba az Oroszország elleni nyugati szankciók feloldása nélkül – írja a Sky News.

Sajnos, még most, még ma, a tárgyalások napján is látjuk, hogy az oroszok máris elkezdtek manipulálni

– mondta.

„Már most megpróbálják elferdíteni a megállapodásokat, és valójában megtéveszteni mind a közvetítőinket, mind az egész világot” – tette hozzá.

Elmondta, hogy a tűzszünet azonnal életbe lépett az amerikai bejelentést követően. Moszkva szerint azonban ez az élelmiszer- és műtrágyaexportban érintett vállalatok elleni szankcióktól függ. 

Herman Galuscsenko energiaügyi miniszter Martin Harris brit nagykövettel Ukrajna energiabiztonságának megerősítéséről tárgyalt – írja az Interfax.

„A felek megvitatták az Ukrajna és az európai régió energiabiztonságának megerősítését célzó tervek kidolgozását. Különösen az ukrán gáztárolóknak az EU tagállamai igényeinek kielégítésére való felhasználásának kilátásairól tárgyaltak” – közölte az ukrán energiaügyi minisztérium a Telegram-csatornáján.

A felek emellett megvitatták az energetikai létesítmények aktív és passzív védelmének megerősítését, valamint a zaporizzsjai atomerőmű teljes ukrán ellenőrzés alá történő visszahelyezését.

Rovatok