Index Vakbarát Hírportál

Kozár Alexandra

Élete első Oscar-díját kapta Kennneth Branagh, méghozzá a Belfastért a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. 

Az 1969-ben Írországban játszódó filmet a színész-rendező Branagh rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzi. A Belfast szívhez szóló, gyerekkorba visszavezető, csodálatos mese arról, hogy a küzdelmek szaggatta ír társadalomban elhagyjuk-e otthonunkat vagy sem. 

Volt olyan kritikus, aki azt mondta, a film rendezőjének, az idősebbik Coennek, Joel Davidnek sikerült elveszítenie azt a mindenkori aduászt, ami a Shakespeare-adaptációk mozgatórugója, az aktualitást és frissességet, ráadásul a mű által felvetett legnagyobb drámát is csak a felszínen kapargatja.

Bruno Delbonnel operatőri munkája viszont az Oscar-jelölésig vitte.

A világhírű Coen testvérek (Fargo, A nagy Lebowski, Nem vénnek való vidék) idősebbik tagja ezúttal önálló projektbe kezdett, hogy végre kilépjen öccse árnyékából. Hogy ez sikerült-e, döntse el a néző. 

De hát Shakespeare filmet készíteni nem könnyű, mert már kismillió született, köztük, igen jók is.

Bruno Delbonnel francia operatőr, aki már dolgozott az Amélie és a Harry Potter filmeken is, a Macbeth tragédiájában különös képi technikát működtet, ami azonban nem szervesül a szereplők drámájával.

Snittjei a német expresszionizmus jellegzetességeiből ihletődnek, és bár némely jelenet kifejezetten látványosra sikerül, a sajátos technika alkalmazásának alapvető szerepe végül nem nyer létjogosultságot. A kontrasztos fény-árnyék hatások, átlós hegyesszög-formák és diszharmonikus kompozíciók a karakterek belső világának érzékeltetése helyett öncélú figyelemeltereléssé degradálódnak – írta róla egyik kritikusa egy hazai filmes portálon.

De mit mondott maga Delbonnel?

Hogy a mozi fekete-fehér lesz, nem is volt kérdés, vallotta a film készítéséről szóló kisfilmben, mondván, ezzel adott az absztrakció és az, hogy kevésbé kapcsolódunk a valósághoz, már eleve megvan egyfajta távolság. 

Hogy a fekete-fehér színek használata miatt sosem lehet tudni, nappal vagy éjszaka van, és hogy igazából nem is filmes, hanem színházi, illetve rockkoncert fényeket használt a filmben.

A rendező szerint ez a film nem konkrét helyszínen játszódik, hanem a szereplők elméjében, és ha ez a kiindulás, ehhez nagyon is passzol Delbonnel látványvilága.

Frank Herbert klasszikus sci-fijét a műfaj kortárs nagymestere, Denis Villeneuve vette gondozásba. Greig Fraser operatőr, aki a The Mandalorian-ért Emmy-díjat kapott, már a film mozikba kerülése előtt valódi vizuális kalandról beszélt a Dűnével kapcsolatban, melyet teljesen önálló, epikus filmnek nevezett.

Az ausztrál Greig Fraser a Dűne előtt eginkább Jane Campion Bright Star (2009) című munkájáról és Kathryn Bigelow Zero Dark Thirty (2012) című művéről ismert.

A regényt anno 1984-ben David Lynch már vászonra vitte, azt a filmet, a mostanihoz hasonlóan nézői egyszerre nevezték borzalmasnak és lenyűgözőnek. Ezenkívül több egyéb, köztük televíziós próbálkozás volt, de a mostanival együtt is azt lehet mondani, a vászonos feldolgozás még keresi az utat a regényklasszikus filmre viteléhez.

A Dűne Rövidtörténete szerint a világot a fűszer nevű anyag irányítja, mely képes meghosszabbítani az életet, emellett lehetővé teszi az űrutazást. Ez azonban csupán egy helyen, az Arrakison lelhető fel. A fiatal uralkodó, Paul Atreides feladata pedig, hogy megvédje otthonát a számtalan fenyegetéstől.

A film gyártási folyamatának érdekessége, hogy Magyarországon és Jordániában forgatták, látványtervezője pedig a magyar Sipos Zsuzsanna, ami azért nagy szó, mert a Dűnét, nemcsak operatőri, de látvány kategóriában is Oscarra jelölték. Sipos Zsuzsanna mint berendező meg is nyerte az Oscar-díjat alkotótársa, Patrice Vermette díszlettervező mellett.

Rovatok