Index Vakbarát Hírportál

Szalai Szabolcs

Szasza
„Magyar Péter nem alternatíva a baloldali szavazók számára” „Magyar Péter nem alternatíva a baloldali szavazók számára”

Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón azonban nem csak erről esett szó. Videó.

tegnap, 19:29

A NER bukását, de a kormányváltás reményének halálát is elhozhatja Magyar Péter „atombombája” A NER bukását, de a kormányváltás reményének halálát is elhozhatja Magyar Péter „atombombája”

Ebben a cikkben összefoglaltuk, mit lehet eddig tudni a Varga Juditról készült hangfelvételről és annak készítőjéről, Magyar Péterről.

március 26. 06:08

Hétfőn startolt el a TV2-n A Nagy Ő legújabb évada, ahol ezúttal nem egy kajakozó vagy egy magát „nárcisztikus szociopatának” valló színész-producer, hanem az ország 39. leggazdagabb emberének szívéért zajlik a küzdelem. Szép számmal akadt is jelentkező a műsorra a hírek szerint, ami nem is csoda, mert Jákob Zoltán valóban jó partinak számít, hiszen az 55 éves üzletember vagyona közel 50 milliárd forintra rúg, ő ugyanis a Crystal Nails nevű szépségipari vállalat tulajdonosa. A verseny célja ugyanakkor éppen az, hogy Jákob a hölgyek között olyan párt találjon magának, aki nem a pénzére, hanem a szerelmére pályázik. 

 

Azt nem tudhatjuk, hogy A Nagy Ő első részében rögtön esküvői ruhában megjelenő 47 éves Adélnak milyen motivációi vannak, az ugyanakkor kiderült róla, hogy az egyébként fodrászként dolgozó hölgy Jákob Zoltán mellett még valami iránt  érdeklődést mutat: ez pedig a politika. A harmadik részben ugyanis gyengélkedésre hivatkozva nem vett részt egy, a versenyzők között megrendezésre kerülő kispályás focibajnokságon, helyette inkább a műsornak helyet biztosító Turai Kastélyban ejtőzött a kanapén egy könyv társaságában.

Nem is akármilyen könyvet lapozgatott, a képernyőfelvételek tanúsága szerint ugyanis a miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak dolgozatát vette a kezébe, ami nem számít egy könnyű olvasmánynak. 

Viszonylag sima, 4–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Gazdag Dániellel felálló Philadelphia Union a Lionel Messi nevével fémjelzett Inter Miamitól a Ligák Kupája elnevezésű sorozat elődöntőjében.

A sérüléséből nemrég felépült magyar válogatott középpályás ugyan csalódott lehetett az eredmény miatt, a mérkőzés után mégis örömmel az arcukon ölelték meg egymást a hétszeres aranylabdás, világbajnok argentin klasszissal, akivel néhány szót is váltott. Gazdag (sok millió futballrajongóval együtt) nagyra tartja Messit, ráadásul gyerekkora óta nagy Barcelona-szurkoló. 

A szép sportpillanatról (a mérkőzés utáni ölelkezésről) a Jenkifoci nevű Facebook-oldal is megosztott egy fotót, amelyhez a legszórakoztatóbb kommentet éppen Gazdag felesége, Gréta írta, aki szerint

még rá sem néz úgy Dani, mint Messire.

Az amerikai labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal követőinek láthatóan nagyon tetszett a vicces komment, mert több like-ot kapott, mint maga a Messivel készült közös fotó. 

 

Kelemen Anna korábban is kacérkodott a közélettel, 2018-ban egyszer már bejelentette, hogy elindul az országgyűlési választásokon függetlenként. Az egykori playmate végül a voksolás előtt visszalépett a jelöltségtől Budapest 1-es számú választókerületében, de úgy látszik, azóta sem lankadt az érdeklődése a politika iránt.

Az elmúlt napokban több olyan poszttal is jelentkezett a közösségi médiában, amiből arra lehet következtetni, hogy szimpatizál a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalommal. Egyik bejegyzésében például megvédte Gattyánt, akiről Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke azt mondta az ATV-ben, hogy azért nem kíván leülni tárgyalni a politikai babérokra törő üzletemberrel, mert „női testek áruba bocsátásából gazdagodott meg”, ezt pedig visszataszítónak tartja. 

Egy másik bejegyzésében pedig azt írta: 

Te megnyomtad már? #megoldásmozgalom

 

Megkerestük az ügyben Kelemen Annát, hogy megtudjuk tőle, tervez-e ismét indulni a választásokon. Telefonon azt nyilatkozta, szimpatizál Gattyán György mozgalmával és az általuk javasolt digitalizációs elképzelésekkel, de nem szeretne képviselőjelölt lenni. Részleteket nem árult el, azonban azt mondta: 

A jövőben sok minden elképzelhető, mert a párt friss szellemisége és az ő elképzelése, miszerint tegyük trendivé a politikát, megegyeznek egymással. 

Rovatok