Index Vakbarát Hírportál

Fogdosni tilos a Prét

2009. február 17., kedd 14:45

A barcelonai mobilkiállításon három gyártónál láttunk izgalmas újdonságot, a Samsungnál, a Nokiánál és a Palmnál.

Legutóbb az iPhone nem hivatalos magyarországi bemutatóján éreztem olyan eufóriát, mint a Palm kiállítótermében. A vállalat a nemrég bemutatott Pré nevű mobilját hozta el Barcelonába, amivel ismét az élvonalba kerülhet, még ha nem is az eladott készülékek számával, hanem inkább azok minőségével.

A Palm Pre nagyjából úgy irányítható, mint az iPhone, de az Apple mobiljánál többet tud – például egyszerre több szoftvert képes futtatni –, ezért az irányítás valamivel összetettebb. Az egyik érdekessége, hogy a kijelző alatti terület is érintésérzékeny, számos ujjmozdulatot innen kell elindítani. Például amikor az egyik programról a másikra vált az ember, akkor innen kell felhúzni a kijelző közepére azt a sávot, amin az éppen futó szoftverek ikonja látható. Ezen a területen lehet a windowsos alt-tab parancsnak megfelelő ujjmozdulatot is elvégezni.

Nem egészen értem, hogy az Apple milyen alapon szeretne pereskedni a Palmmal az operációs rendszer interfésze miatt, teljesen nyilvánvaló, hogy a Palm rendszere más, sőt, jobb. Egyetlen hibája, hogy a mobilt nem nyomkodhattam meg a saját ujjaimmal, mert a demót tartó nő egyszerűen lepattintott, amikor a saját kezeim közé vettem volna a kis eszközt.

A Samsung nem egy, hanem rögtön három vonzó mobilt mutatott be, de egy piacvezető szerepre hajtó, tömegeknek gyártó cégtől ez el is várható. Az Omnia HD előtt úgy álltam percekig, mintha egy gyönyörű nő babonázott volna meg. A sajtóközleményekben közzétett fényképeken egyáltalán nem látszik, hogy a 3,6 hüvelykes AMOLED kijelző képe briliáns, és akkor még finoman fogalmaztam. A mobil mellett álldogáló hosztesz elmondta, hogy az Omnián lejátszott filmet egy bluray filmből konvertálták át, és így az eredeti negyede, 640x360 pixeles lett, pont mint a mobil kijelzője. A legkisebb részlet is nagyon jól látszott, a kijelző színei élettel teliek voltak.

Sajnos nem tudtam kipróbálni, hogy a nagy felbontású (720x1280) kamerával felszerelt mobil milyen minőségű videókat rögzít, de azt elárulták, hogy van az Omniában wifi, és ha a tévénkben is van wifi, akkor vezeték nélkül lejátszhatjuk a felvételeket. A Samsungnál meggyőző volt még az érintőkijelzős Beat DJ és a szintén ragyogó AMOLED kijelzővel felszerelt Touch Ultra is, ami néhány gombnyomással feltölti az internetre a fotóinkat.

A Nokia most csak a vállalatokra gondolt, az új mobiljai mind öltönyzsebbe valók. Az oldalirányba szétcsúsztatható E75 gombjaival meglepően kényelmesen tudtam írni, de összességében a mobil nagyon nem elegáns, olcsó műanyag játéktelefonnak tűnt az alumínium vázzal megerősített E55 mellett. Az E55 apró testében hatalmas 1500 mAh-ás akku van, ami több mint két hét készenléti időt biztosít, de gsm módban állítólag 28 napig bírja. A Nokia végre megoldotta, hogy az usb-portról lehessen tölteni a mobilt. Az E55 10,2 megabites letöltési sebességet és két megabites feltöltési sebességet bír, a korábbinál fejlettebb a levelezője, csak a gombjainak a használata jelent majd kihívást a sztenderd nokiásoknak, mert a finn gyártó most először használja a kompakt qwerty leosztást, amelynél egy gombon két betű van.

Mit láttam a többi gyártónál? A Sony Ericsson bemutatta az Idou mobilt, amit csak vitrinben lehetett megnézni, ugyanúgy, mint tavaly az Xperiát. Az LG-nél néhány percet eltöltöttem az Arena nevű mobillal, aminek a menüje egy virtuális kockára van ráfeszítve. Jó ötlet az is, hogy a programindító ikonokat mutató menüben elcsúsztathatóak a sorok, mert így megoldható, hogy csak a legfontosabb ikonok látsszanak. A HTC nem okozott meglepetést a Windows Mobile alapú készülékeivel, és a Microsoft sem nyomta a kezembe a Windows Mobile 6.5 demó változatát.

A Mobile World Congress eddig nem mutatott forradalmi újdonságot, és nagyon érezhető a válság: a kiállítás szervezői kispórolták a sajtónak szánt csomagból az ingyenes háromnapos bérletet, és a legtöbb vállalat nem ad sajtóanyagot, hanem csak egy kártyát, amin a weboldaluk címe látható.

Rovatok