Index Vakbarát Hírportál

Feltört magyar szoftvert árultak a Cebiten

2009. március 6., péntek 13:33

Három cég kínálta a magyar Nav N Go navigációs szoftverek kalózmásolatát, a hamis árut a német hatóság lefoglalta.

A március 8-ig tartó Cebiten három standnál razziáztak a német hatóságok hamis Nav N Go navigációs szoftverek miatt. A tartományi ügyészség azután adta ki az intézkedési parancsokat, hogy az IPR Consulting munkatársai leleplezték a csalókat és a bizonyítékokat átadták a hatóságoknak.

Az egyik esetben a kínai származású cég akkora pancser volt, hogy a Nav N Go hivatalos standjától alig pár méterre népszerűsítette a feltört iGO My way szoftvereket. A standnál dolgozó kínai kereskedők a vásárlók megkeresésére a zsebükből varázsolták elő a hamis szoftvereket, írja az IPR Consulting sajtóközleménye. Nekik nemcsak a tört szoftverek forgalmazásáért kell felelniük, hanem a Nav N Go Kft. védjegyeinek megsértése miatt is.

Egy másik standon a kereskedők arról beszéltek, hogy jó kapcsolatot ápolnak a Nav N Go Kft-vel. Minden komolyabb érdeklődőnek kínálták az általuk gyártott GPS készülékeket, a szoftverekre pedig egyedi árajánlatokat kínáltak – elmondásuk szerint a Nav N Go-val való egyeztetés után. A magyar szoftverfejlesztő azonban soha nem hallott erről a cégről, az IPR Consulting szakértői pedig bebizonyították, hogy tört iGO My way szoftvereket kínálnak eladásra.

Szintén kínai származású volt az a cég is, ahonnan nemcsak a készülékekből, hanem az asztalon lévő jegyzettartóból is kerültek elő tört iGO My way navigációs szoftverek, írja a közlemény. A kereskedők ebben az esetben is a Nav N Go-val való kiváló kapcsolataikról győzködték a vásárlókat, amiből semmi sem volt igaz.

Rovatok