Ellátogattunk a Sun Santa Clara-i főhadiszállására, ahol arra keresik a választ, milyen módszerekkel lehet majd hűteni a jövő számítógépeit, meg hogy miként lehet a fogyasztást tovább csökkenteni. Az internet mindenesetre már elfér egy konténerben.
"Készíthetek rólad egy fotót? Elrakom a névjegykártyádat, de fénykép nélkül nem fogok emlékezni, hogy kitől kaptam" - mondja Dean Nelson, a Sun adatközpontokkal foglalkozó fejlesztési vezetője, aki már húzza is elő a zsebéből a kamerát, hogy ellopja a lelkemet.
Látom én, hogy jóban leszünk.
A professzionális felhasználókra szakosodott cég Santa Clara-i főhadiszállásán ácsorgok, a 12-es épületben. Az ajtón kívül rendületlenül süt a kaliforniai nap, az óceán felől érkező szél miatt azonban nincs hőség, csak néhány hajlongó pálmafa.
Az utolsó pillanatban jött össze ez a találkozó, a vállalat hazai szakemberének, Polner Tamásnak csak akkor szóltam az utazásról, amikor a többi cég képviselőjét már fel sem hívtam volna, de a Sun elég nyitottan kezeli ezeket a helyzeteket (egyszer például a hazai gyárba is bevittek pár újságírót), úgyhogy bíztam bennük. Épp a cég kaliforniai központjától öt percre található hotelben küzdöttem a 0,3 megabites internettel, amikor megérkezett a válasz, hogy Dean Nelson tud rám szánni vagy fél órát, szívesen megmutatja a legújabb fejlesztéseket.
Délelőtt fél tizenegy van, Dean visszateszi zsebébe a fényképezőgépet, aztán arra kér, hogy kövessem. Menet közben az energiahatékonyságról beszél. Divatos szó ez manapság, a cégek szeretnek azzal villogni, hogy a legújabb óriásplazmájuk, sportautójuk, cigarettájuk környezetbarát, egy adatközpontokat és szervereket gyártó vállalatnál azonban komolyan veszik a hatékonyságot: ha csökkentik a fogyasztást, csökkennek a költségek is, márpedig a vevőket nagyon is érdekli, mennyit fizetnek majd a gépek üzemeltetéséért.
Dean bevezet egy szobába. Hideg van, meg zaj, a talaj remeg a talpunk alatt és mindent átjár a nullások és egyesek szaga: adatközpontba léptünk. Dean arra kér, hogy csak elől fotózzak, mert hátul már a titkos fejlesztések vannak. "Csodás érzés, hogy már most tudom, amit mások csak évek múlva ismernek meg" - mondja mosolyogva a szakember, látszik rajta, hogy tényleg élvezi a helyzetet.
"Minden a skálázhatóságon múlik" - állapítja meg, aztán egy ventilátorra mutat, ami az egyik adatközpont fölött forog. Elmondja, hogy a hűtés komoly probléma ezeknél az óriási gépeknél, mert nem elég kilökni a levegőt a házakból, azt meg is kell mozgatni, különben a szoba egyik részén túlságosan megemelkedne a hőmérséklet, károsodhatnának a rendszerek. Hiába hűtik ugyanis a termet, ha a forró levegő ott marad a gépek mögött. A szabadon áthelyezhető, gépek fölé szerelt hűtőberendezés viszont egyszerre több problémát is kezel: egyrészt meghajtja a forró levegőt, elvezeti azt a gépek mögül, másrészt meg remekül skálázható: nem kell az egész termet hűteni, csak azokat a gépeket, amik épp üzemelnek, ha több működik, csak fel kell pattintani még egy ventilátort, és már meg is oldották a problémát.
Dean másik büszkesége az a löttyedt kipufogóra emlékeztető vezeték, amivel pillanatok alatt lehet megoldani az egyes gépek áramellátását. Korábban tízezer dollárba és kilenc hétbe telt, amíg az adatközpontban egy egységet rákötöttek a hálózatra, a kipufogóvéggel viszont ezer dollárra csökkent a költség, de talán még ennél is fontosabb, hogy percek alatt elvégezhető a művelet. "Ez az egyik legmenőbb fejlesztésünk, bárki szabadon megnézheti, még a 11 éves lányom is érti, hogyan működik, a legtöbb konkurens mégis azt hiszi, valami féltve őrzött titokról van szó" - nevet Dean.
Kilépünk a teremből, aztán rövid séta után egy másikba érünk, ahol a hőmérséklet és a zaj is nagyobb, mint az előzőben. Itt az adatközpontok (POD-ok) egymásnak háttal állnak sorokba rendezve, az összetartozó egységek oldalait és tetejét lezárták, így a sok gép közt lezárt folyosókon mászkálhatunk - ezek a melegfolyosók, amik a gépdobozon kívül vannak, azok meg a hidegfolyosók. Ez a felépítés azért jó, mert könnyű ellenőrizni a meleg levegő útját, hiszen az a szekrényen belül reked, és csak ott távozik, ahol azt a mérnökök akarják: a hűtőberendezésen keresztül. A szerkezet már hideg levegőt lök ki magából, amit az adatközpontok egyből beszippantanak, hogy újra felmelegítsék.
A sok ötletelésnek meglett az eredménye: korábban körülbelül az energiafelhasználás ötven százaléka jutott az adatközpontokra, és ötven százalék az infrastruktúrára, ezt az arányt a Sun 78-22-es arányra javította, ami azért fontos, mert a kiszolgálókörnyezet hosszú éveken át változatlan marad, és nem mindegy, hogy mennyi energiát fűt el.
Kis séta után kilépünk az épületből, oldalba vág az öböl felől fújó hűvös szél. Az udvar közepén egy konténer áll, láttam már hasonlót Bécsben, ott is nagy feltűnést keltett: a Sun Modular Datacenter azért jó, mert kompakt, benne van minden, amire szükség van egy adatközpont üzemeltetéséhez, könnyen szállítható, csak rá kell kötni az áramot, a hálózatot, meg a vizet, és már működik is.
"Ebben például elfér az egész internet 1996-tól" - mondja Dean, és nagyon hülyén nézhetek, mert kérdés nélkül is magyarázni kezd. "Ez itt a Wayback machine memóriája" - ütögeti meg a konténert, azé a szolgáltatásé, amelyik 1996 óta menti le napi rendszerességgel az internetet. Nem állítom, hogy minden rajta van, de a legtöbb oldalt tényleg tárolja a szolgáltatás (meg lehet például nézni, hogyan festett az Index címlapja 2002. május 26-án, amikor úgy tűnt, heroin nélkül maradhat Budapest), összesen 150 milliárd weblap van a rendszerben, és mindezt a Sun udvarán tárolja egy konténerben az üzemeltető Internet Archive.
Állítólag az elmúlt 13 évben 4,5 petabájtnyi (4,5 millió gigabájtnyi) adat lett online, ebből 3,5-et a konténerben őrizget a Wayback machine, pontosabban a tömörítésnek hála csak 1,8-at. Van még hely bőven, de ha elfogyna, csak beraknak még egy konténert, aztán mehet a tárolás. Dean elégedetten nézi a Modular Datacentert, majd megjegyzi, hogy csodálatos állása van, 15 ezer kilós kütyükkel játszhat egész nap. Látszik rajta, hogy tényleg élvezi, kevés ilyen őszinte fickóval találkozni Silicon Valley-ben.
Amellett, hogy szórakoztató, azért komoly munka ez, tele megválaszolásra váró kérdéssel. Azt például még mindig nem lehet tudni, hogyan hűtik majd a jövőben a rendszereket. Az öt kilowattos adatközpontokkal még nincs baj, kezelhetők a 15 vagy 25 kilowatt hőkibocsátású rendszerek is, de Dean szerint 30 kilowatt fölött már nem használhatók a mai technológiák, valami újat kell kitalálni. "Kísérletezünk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy milliók állnak a rendelkezésemre, nekem csak annyi a dolgom, hogy megtaláljam a helyes megoldást. Az biztos, hogy a közeljövőben sem a levegő, sem a víz nem oldja majd meg a problémáinkat, másfajta hűtésről kell gondoskodnunk, és már vannak is ötleteink, hogy merre induljunk tovább" - mondja.