Idén a mobilipar óriáscégei a szoftverekről és az új online szolgáltatásokról beszéltek a legtöbbet, pedig még az alaptevékenységük, a hardvergyártás terén is súlyos elmaradásaik vannak. Megnéztük a mobilokat, és csöppet sem vagyunk elégedettek.
Évek óta keresi a mobilipar a tökéletes készülékformát, és néhány hajmeresztő kísérlettel eljutottunk oda, hogy még mindig nincs meg. Az idei kínálaton legalábbis nem látszik a fejlődés, még mindig több tucat csokirúd formájú, kagylóként szétnyitható és szétcsúsztatható mobil van. A hagyományos formák a szimpla telefonhoz passzolnak, de a telefonálás a múlté, egyre több ember vágyik rá, hogy folyamatosan online lehessen. Ezekbe a készülékekbe is beépítenek menő újdonságokat, például böngészőt, GPS-t meg videolejátszót, de teljesen fölöslegesen, mert nem jó élmény a használatuk.
A modern júzernek rendes qwerty gombkészletre ésvagy óriási kijelzőre lenne szüksége, de még mindig a szokványos dizájn az elterjedtebb. A gyártók meg bénáznak az új formákkal.
Az elmúlt hónapban legalább tíz csúcskategóriás érintőkijelzős mobilt próbáltam ki, és csak erős jóindulattal mondanám azt, hogy van köztük három-négy használható. A qwerty gombokkal felszerelt mobiloknál valamivel jobb a helyzet, de például a vadonatúj Nokia N97 esetében a szép kialakítás fontosabb volt, mint a használhatóság. Harminchárom gomb van a miniatűr klaviatúrán, noha még ötven gomb is kompromisszum lenne a laptopok 60-70 gombjához képest (a mobilon irreleváns funkciógombokat nem számoltam bele).
Teljesen elképzelhetetlen, hogy egy laptop billentyűzete háromsoros legyen, az emberek kiröhögnék a gyártót. A pc-ipar erősebben fókuszál a használhatóságra, többnyire betartja a kialakult szabványokat. Egy-két kivételtől eltekintve mindegyik laptopon ugyanott van a szóköz és pontosvessző.
Ha a mobilgyártók komolyan gondolják, hogy a telefonjaik már-már számítógépek, akkor a jövőben meg kell határozniuk néhány formatervezési szabványt: például a betűgombok számát, elrendezését, és méretét, valamint az ékezetes betűk és a különleges karakterek helyét. Nem érdemes belemenni kompromisszumokba, ha a szövegbevitel a mobil egyik fő funkciója.
A dizájnerek megnyugodhatnak, még így is elronthatják a mobilokat, ha a gyártó szándékosan gagyi készüléket akar piacra dobni. Ez a cikk is egy hulladék laptopon készült, aminek ugyan a helyén vannak a gombjai, de ócska kopogós műanyagból van a billentyűzete, és néhány betűt rendszeresen kihagy. A dizájnerek mozgástere épp elég nagy, három qwerty-stílus közül választhatnak: a Communicator, a BlackBerry és a SonyEricsson P1i elrendezését is használhatják.
Valamint rengeteg példát tudok mondani arra, hogy az elmúlt évtizedben hogyan próbáltak több pénzt kisajtolni a vevőkből, és ezeket a módszereket még most is bevetik. A Nokia szerencsére megszabadult a szánalmas Pop-porttól, de az LG, a SonyEricsson, az Apple és a HTC még most sem használ szabványos csatlakozókat. Tehát vagy az általuk gyártott fülhallgatókat és kábeleket kell megvenni, vagy adapterrel kell bénázni.
Képzeljenek el egy számítógépet, amibe nem lehet bedugni egy fülhallgatót, és az usb-portot kellene átalakítani. A gépet senki nem venné meg. A mobiliparban a szabványos adatkábel és töltő kiválasztása évekig tartott, és még éveket kell várnunk a szélesebb körű bevezetésére. Ha egy nyamvadt zsinór kiválasztása ennyi ideig tart, mi lesz a mobil legfontosabb interfészével?
Puha gyémánt
Az érintőkijelzős mobilok is lassan fejlődnek. Nem célom az Apple dicsőítése, de az iPhone megjelenésekor egészen biztos voltam abban, hogy mindegyik gyártó pontosan lemásolja majd a készülék kijelzőjét. De a többi gyártó nem másolt, hanem csak utánozni próbált. Lusták voltak fejleszteni, inkább rágányoltak a készülékeikre egy elavult technológiát. Csakhogy ezzel nem oldottak meg semmit.
A problémát jól szemlélteti a HTC két viszonylag új modellje, az Androidot futtató HTC Magic és a Windows Mobilt futtató Touch Diamond 2. A két készülék nagyjából ugyanakkora, érintőkijezős, de a Diamond 2 a régi rezisztív technológiával észleli az érintéseket, a Magic viszont az új kapacitív technológiát alkalmazza. Noha a Diamond 2 hardvere műszakilag jobb, a Magic sokkal jobb felhasználói élményt biztosít, mert a kapacitív kijelző miatt jobban reagál az érintésekre, lazábban kezelhető. Ezzel szemben a Diamondnál néha kétszer is meg kell nyomni a kijelzőt, hogy érzékelje az ujj nyomását.
Sírkereszt juharfából
Egy jó érintőkijelző persze semmit sem ér, ha nincs mögötte jó interfész. Az iPhone és az Android kezelőfelülete nagyon ügyes, ezeknél érezhető a legjobban, hogy érintéssel vezérelt kijelzőre vannak tervezve. A Samsung és az LG kezd felzárkózni, de a két dél-koreai gyártónak még fejlődnie kell, például a menük személyre szabhatóságában. Az Android mindegyik riválisánál rugalmasabban kezeli a menüket, a felhasználó ikonként és miniprogramként (widgetként) is kirakhatja a menübe a programokat, sőt akár egyetlen névjegy is elhelyezhető a főmenüben.
A Nokia még csak ismerkedik az érintőkijelzőkkel, ami meglátszik az N97 és az 5800 mobilok kezelőfelületén. A finn gyártó ragaszkodik a régi menürendszeréhez, tehát a tapasztalt nokiások valószínűleg felismerik a menüpontokat az elnevezéséről vagy az ikonjáról. Egy új júzernek viszont úgy tűnhet, mintha csak véletlenszerűen beöntötték volna az ikonokat egy mappába. A kezdeti botladozást mutatja az is, hogy sok programban a kijelző nagy részét a kezelőgombok foglalják el.
A Windows Mobile ellentmondásos rendszer, mert a kezelőfelülete alapból a böködőpálcás kezelést támogatja, aminek történelmi oka van: már tíz évvel ezelőtt is így működtek a WinMobile alapú PDA-k. A Microsoft arra kényszeríti a gyártókat, hogy saját kezelőfelületet készítsenek, aminek a HTC esetében nagyon jó az eredménye, mert a TouchFlo nevű interfész minden lényeges funkciót lefed. Ugyanakkor az Acer kezelőfelülete még egy Commodore 64-en is kínos lenne. A szürkés virtuális iroda depresszióssá tesz, épp csak egy sírkő vagy egy hamvveder hiányzik a képről, és olyan menürendszer van mögötte, amit egy kezdő Photoshop-buherátor is legyártana.
Futóverseny szólóban
Az interfész sem ér semmit, ha nincs mögötte robusztus operációs rendszer. Az iPhone ebben például nagyon gyatra. Nagyon jól lehet vele játszani, levelezni és böngészni, de munkára alkalmatlan. Dolgozás közben ugyanis egyszerre több programot kellene futtatni, például párhuzamosan kell kollégákkal csevegni, dokumentumot vagy emailt olvasni, és egy másikat szerkeszteni. Kellemetlen, ha megszakad a csevegés, csak mert közben meg akarunk nézni valamit a weben. A Nokia által használt Symbian, a Windows Mobile és az Android párhuzamosan is futtat programokat, ehhez viszont elég jó hardver kell, erős processzor, sok RAM és jó akku.
Nincs tökéletes készülék
Most nincs egyetlen olyan mobil sem, amely minden szempontból megfelelne a digitális korszak követelményeinek, ami azért bosszantó, mert sok esetben egy-két olyan apró hibán csúsznak el a gyártók, amelyek kiküszöbölése nem hónapokig tartó megfeszített fejlesztőmunkát, hanem csak jó döntést igényelt volna.
A jövő multimédiás mobiljának két feltételnek kell megfelelnie: a hardvernek szabványosnak kell lennie, hogy egyszerűen kezelhető legyen, a szoftvernek meg nyitottnak, hogy a felhasználó elérje azokat a szolgáltatásokat, amiket a weben már amúgy is használ, a Facebooktól kezdve a Twitteren át egészen az MSN-ig. Ha még a hardver, a szoftver és a szolgáltatások harmóniája is létrejön, akkor máris megvan a tökéletes készülékforma.
A cikkhez kipróbált mobiltelefonok zömét a Speedshoptól kaptuk kölcsön kipróbálásra.