Index Vakbarát Hírportál

Térkép lett a Google Mapsből

2009. szeptember 29., kedd 16:10 | aznap frissítve

Kedd reggeltől a Google Térkép is tudja azt, amit eddig a Google Maps: megjeleníti az üzleteket, szállodákat, éttermeket, és mindenki ingyen feltöltheti rá saját vállalkozásának adatait.

Mintha a Marsra szállást jelentette volna be, akkora feneket kerített a Google a magyarított Mapsnek, amely az ötletes Google Térkép nevet kapta a brainstrormingon. Titokzatos e-mailek, titokzatos játék, titkos téma, de még a helyszín is titkos volt egészen az utolsó pillanatig, amikor kiderült, hogy keddtől magyarul, magyar helyszínekkel is működik a lassan ötéves Google Maps.

A lokalizáció persze ebben az esetben többet jelent egyszerű fordításnál, a térkép ugyanis mélyen beépül egy-egy városba, országba, mondta Raphael Leiteritz termékigazgató, aki egyenesen a cég európai, zürichi központjából érkezett a Google Térkép budapesti bemutatójára. A magyar változathoz, amely mostantól a maps.google.hu, illetve az ugyanoda irányított terkep.google.hu címeken érhető el, a Google számos helyi partnerrel társult: köztük van a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Telefonkönyv Társaság és a Port.hu, amelyek saját adatbázisaikkal járulnak hozzá a térkép működéséhez.

Hová tűnt Fekete Pákó?

A térképet az angol verzió mintájára összehangolták a google.hu keresőoldalával, így ha most beírja az ember a keresőablakba, hogy „éttermek Budapest”, az első találat egyenesen a Google Térképre mutat, ahol gombostűk formájában láthatók azok az éttermek, amelyek szerepelnek az adatbázisban – a kiemelt helyeken a legnagyobb szállodák, a Hilton, a Gellért és az Intercontinental éttermeivel. Csempeboltból vagy lószerszámszaküzletből viszont mindössze néhányat talál a Google Maps egész Budapesten, de ezen segít a készen kapott adatbázisokból érkező találatoknál jóval ígéretesebb Local Business Center, a Helyi Vállalkozások Központja, ahová minden csempe- és lószerszámszaküzlet tulajdonosa ingyen feltöltheti saját magát, névvel, címmel, nyitva tartással, telefonszámmal, képpel, sőt videóval, (Az LBC nyitóoldala még mindig csak angolul működik, a bejelentkezés után viszont magyarul lehet felvinni az adatokat.)

Maga a Google Maps mint térkép ugyanakkor maradt a régi: autósat és gyalogosat lehet, tömegközlekedési útvonalat viszont még mindig nem lehet tervezni benne, és a Király utca továbbra sincs beszámozva; ismeretlen körülmények között eltűnt viszont róla a magyar Google történetének legmisztikusabb jelensége, a csepeli Fekete Pákó utca.

A Google a Térkép elkészülte alkalmából egy fotópályázatot is kiírt, amelyen Magyarország kevéssé ismert természeti, építészeti és kulturális kincseiről készült képekkel lehet indulni.

Rovatok