Több ezer mérföldes sivatagi út a háborús zónában, megalázó tetoválás, terrorizmussal való fenyegetés, kecskeszexes újságcikk – így büntetik a nigériai csalókat a csalószívatók, akik saját eszközeikkel akarnak bosszút állni a bűnözőkön.
2005 novemberében YeaWhatever kapott egy emailt, amelyben nigériai csalók arra próbálták rávenni, hogy pénzt utaljon át nekik egy későbbi sokmilliós bevétel reményében.
Mindannyiunkkal megesik. Ezeket a leveleket a legtöbb netező azonnal kidobja, mert a magyar sajtót is megjárt rémtörténetekből jól ismeri a nigériai Btk. vonatkozó passzusáról 419-esnek nevezett csalási formát. Ahhoz, hogy a nagy pénzhez, mondjuk egy halott afrikai császár örökségéhez hozzájusson az ember, némi előzetes befektetésre van szükség. Aztán kiderül, hogy még többre, és a végén meg az derül ki, hogy se halott császár, se örökség, se semmi. Mindig akad azonban, aki beleesik a csapdába, és nem sokkal később arra eszmél, hogy az összes pénze eltűnt egy nem létező afrikai bankban vezetett nem létező számlán, miközben a beígért dollármillióknak semmi nyoma.
Amikor 2005 novemberében YeaWhatever (természetesen nem ez az igazi neve) megkapta az emailt, azonnal válaszolt rá. Ő azonban nem áldozat, hanem hivatásos scambaiter, csalószívató: feltett célja, hogy megbüntesse a nigériai csalókat, és örökre elvegye a kedvüket az ártatlanok kifosztásától. Nem saját nevén vette fel a kapcsolatot a csalókkal, hanem mint Kuhm Belcher, az idősödő tiszteletes, aki a csádi-szudáni határ mentén dolgozik a Church of Goodwill, a jóakarat egyháza szolgálatában, és segélyekkel próbál reményt önteni a háborútól megtépázott régió menekültjeibe.
A nem létező Kuhm Belcher tiszteletes hamarosan eljutott az egyik főcsalóhoz, a magát Koffi Kuku ügyvédnek nevező nigériaihoz, és elmondta neki, hogy óriási összegű adományt kapott egy amerikai cégtől, és szeretné biztonságba helyezni. Kuku szerepéből kiesve ráharapott a csalira, és az áltiszteletessel folytatott több hónapos levelezésből végül kikerekedett a világtörténelem egyik leghíresebb csalószívató sztorija.
Mint az a projektnek szentelt szájton (The Road to Chad/Darfur) közölt levelezésből kiderül, az állítólagos ügyvéd végül két segítőjét, köztük saját unokaöccsét küldte Nigériából a csádi-szudáni határig vezető életveszélyes útra, hogy megszabadítsák a tiszteletest a pénzétől. A segítők út közben eltűntek, legalábbis nem jelentkeztek Kukunál, aki jelezte az álpapnak, hogy a hozzá indult segítők elkeveredtek a sivatagban. A két ember eltünéséről így értesülő YeaWhatever aztán szudáni rendőrtisztnek, bizonyos Omár Haszán Ahmad al-Basirnak kiadva magát elváltoztatott hangon felhívta Kukut, és közölte vele, hogy küldönceit terrorizmus gyanújával letartóztatták.
Kuku nem sokkal később művészi igénnyel hamisított újságcikkből értesült arról, hogy a küldöncök segítségére siető tiszteletes is rács mögé került, ami mellesleg megrontotta az USA és Szudán viszonyát. Az álügyvéd Németországon át indult társai megmentésére a szudáni fővárosba, Kartúmba, ahol csak kinevették, és közölték vele, hogy semmit nem tudnak a letartóztatott terroristákról; Omár Haszán Ahmad al-Basir pedig, a rendőrtiszt, akire hivatkozik, nem létezik – még a kisgyerekek is tudják, hogy Szudán elnökét hívják így.
A jó álügyvédben ekkor, a levelezés kezdete után két évvel összeállt a kép. „Csak akarom tudni, hogy miért” - írta utolsó levelében a fiktív tiszteletesnek. „Soha nem ismertem senki hozzád hasonlót. Elképzelhetetlen fattyú disznó vagy, hogy ezt tetted velem. Tudd, hogy egész életemben üldözni foglak, és ha megtalállak, te és a családod is úgy fogtok szenvedni, ahogyan én szenvedtem. Ezt megígérem.”
Megkerestük az áltiszteletest, és Kuhm Belcher (nem ez az igazi neve) rövid vonakodás után elárulta, ki ő, és mi vette rá a scambaiterkedésre.
Negyvenhárom éves vagyok, az USA-ban élek, szoftvermérnök vagyok. Körülbelül öt éve foglalkozom scambaitinggel.
Az a vágyam motivál, hogy lássam, ahogy ezeket az alakokat eléri a sorsuk. Mivel a törvény ritkán csap le rájuk, igyekszem az átverést elég fájdalmassá tenni ahhoz, hogy komolyan megfontolják a visszavonulást.
Az évek során sok scammerrel beszélgettem őszintén arról, amit csinálnak. A lopásról azt gondolják, hogy teljesen rendben van. Sokan közülük azt hiszik, hogy ha elég sokat imádkoznak, Isten majd küld nekik áldozatot, aki fizet. Nekik a lopás nem bűn, hanem az üzlet legális formája – ami magyarázatot ad arra, miért számítanak azok az országok, ahonnan származnak, a világ legkorruptabb országai közé.
Engem soha nem vert át senki, de sokakat ismerek, akikkel megtörtént. Miután a munkahelyemen naponta tucatnyi átverő emailt kaptam, egy napon elhatároztam, hogy beszállok a játékba, csak hogy meglássam, mi történik, megtudjam, hogyan zajlik az átverés és hogyan dolgoznak a csalók. Sok olyasmire rájöttem, amit kevesen tudnak a 419-es csalásokról.
Először is a közhiedelemmel ellentétben nem a gazdag és kapzsi embereket csapják be a legtöbbször. Bár vannak ugyan olyan esetek, amikor az áldozatoknak olyan pénzt ajánlanak fel, amiről azt hiszik, hogy lopott, nagy részüket hamis állásajánlatokkal csapják be. Ilyenkor arra kérik őket, hogy kitalált cégek nem létező ügyfeleitől szedjenek be pénzt. Amikor az áldozat elfogadja az ajánlatot, hamis csekkeket küldenek neki, amelyeket mintha az ügyfelek állítottak volna ki. Ezek valójában a csalóktól származnak, akik arra utasítják az áldozatokat, hogy helyezzék saját bankszámlájukra a pénzt. Néhány nap múlva a mit sem sejtő bank értesíti az ügyfelet, hogy a számlájára került az összeg. Ezen a ponton az áldozat tejesen meg van győződve a csekkek valódiságáról. Ezután az áldozatot megkérik, hogy a csekkek értékének 90 százalékát utalja át a csalóknak. Ezt megteszik, és innentől már csak idő kérdése, hogy a bank észrevegye, hogy a csekkek érvénytelenek, és számon kérje az áldozaton a tranzakciókat. Neki vissza kell fizetnie a pénzt, vagy mehet a börtönbe.
Sokan elvesztették az otthonukat a hasonló csalások miatt. Én megteszem a tőlem telhetőt, hogy elrontsam a játékukat, és, ha csak lehetséges, bajba sodorjam őket.
Mondták már nekem más scambaiterek, hogy néha túl messzire megyek. De én úgy látom, hogy ha megakadályozhatok egy csalót abban, hogy megfossza áldozatait az egy életen át összegyűjtött megtakarításaiktól, már jól végeztem a munkámat, és egy percig sem aggódom, ha egy csaló bajba kerül.
A nigériai csalók, akik elsősorban hiszékeny, idős áldozatokra vadásznak, az amerikai titkosszolgálat becslése szerint 1996-ban 100 millió dolláros kárt okoztak az USA-ban. Tíz évvel később, 2006-ban a BBC egy kutatásra hivatkozva azt írta, hogy a csalók évente 150 millió fontos veszteséget okoznak a brit gazdaságnak, és átlagosan 31 ezer fontot szednek ki egy-egy áldozatukból.
A scambaiterek ezeket a károkat szeretnék sajátos eszközeikkel csökkenteni: egyik félhivatalos szájtjukon, a 419eater.com-on több száz átverő levelezést lehet olvasni. Akik a nigériai, illetve más afrikai országokból, sőt egyre gyakrabban Oroszországból, az USA-ból vagy Nagy-Britanniából származó csalók visszaszívatásával foglalkoznak, a kézenfekvő bosszúmotívumon kívül azzal magyarázzák, amit tesznek, hogy a levelezéssel és a különböző feltételek kiagyalásával elfoglalják a csalókat, akik legalább addig sem gyanútlan áldozatok kifosztásával foglalatoskodnak.
- A hamis ürüggyel való tulajdonhoz jutás Nigéria büntető törvénykönyve 38. fejezetének 419. paragrafusába ütközik, és büntetendő. Más országokban is az. Ne kövessen el nigériai csalást.
- Ne hagyja, hogy a jogos büntetésen felül emberi méltóságában megalázzák. Az önbíráskodás ugyanúgy büntetendő, mint a csalás.
- Ha scambaiterre gyanakszik, óvakodjon az olyan nevektől, amelyek angolul jelenthetnek valamit. Próbálja meg kiejteni őket, és alternatív írásmódot keresni. Kuhm Belcher kiejtve például „cum belcher”, ami annyit tesz, hogy spermaböfögő; Harold Longrodból a longrod annyi, mint hosszúfarkú. Így nem hívnak rendes papot.
– A scambaiterek a levelezés során előszeretettel ajánlanak fel kisebb ajándékokat – laptopot, fényképezőgépet – apró szívességekért cserébe. Ezeket mindenképpen utasítsa vissza.
– A scambaiterek sokszor azzal szórakoznak, hogy körbeutaztatják áldozataikat a világban. Ha azt az utasítást kapja, hogy egy szibériai bankfiókban váltsa be az email-csatolmányban kapott Western Union-csekket, inkább maradjon, ahol van.
– A scaimbaiterek szeretik papnak álcázni magukat. Óvakodjon a papoktól.
– Ne tetováltasson magára semmit, főleg ne olyasmit, amiről nem tudja, mit jelent. Egész életében bánni fogja.
Bár alapelvük, hogy ők csak bűnözőket leckéztetnek meg, ezért tevékenységük nemcsak védhető, hanem egyenesen indokolt, a scambaiting rengeteg morális és jogi problémát felvet. Sokszor megtörténik, hogy életveszélyes helyzetbe hozzák a csalókat, maradandó sérüléseket okoznak nekik, az pedig mindennapos, hogy emberi méltóságukban megalázzák őket, és a trófeáknak nevezett bizonyítékokat közzéteszik a neten.
A bonyolult, nagy ívű, akár évekig tartó átverésekhez ráadásul nem elég levelezgetni, mert igaz ugyan, hogy a csalók általában rosszul beszélnek angolul, de azért ők sem teljesen hülyék. Hogy az átveréseket hitelessé tegyék, a scambaiterek rendszeresen hamisítanak telefon- és faxszámokat, fényképeket, hivatalos dokumentumokat, banki átutalás-bizonylatokat, repülőjegyeket, sőt a háttérsztorit igazoló újságcikkeket, és ezek többsége akkor is illegális, ha ők azt állítják, hogy jó cél érdekében teszik, amit tesznek.
Bár íratlan törvényeik között szerepel, hogy kívülállókat nem sodornak veszélybe, és harmadik felet nem vonnak be az átverésbe, megesik, hogy a hatóságok aktívan közbelépnek: a csádi projekt például eljutott addig a pontig, hogy a nigériai ügyvéd eltűnt segítőit már majdnem az ENSZ csapatai keresték a csádi-szudáni határon.
A scambaitereket gyakran vádolják kegyetlenkedéssel, önbíráskodással és rasszizmussal, és ezek a vádak egyáltalán nem alaptalanok. A 419eater.com online trófeaterme tele van olyan fényképekkel, amelyeken feketék pózolnak megalázó feliratokkal. Ráadásul gyanítható, hogy a megszívatottak nem a csalások főszervezői, hanem az általuk fillérekért felbérelt, mit sem sejtő alkalmazottak.
Valószínűleg ez a helyzet azzal a két ghánai férfival is, akiket egy grlnxtdr681 nevű felhasználó csalt tőrbe. A november közepén közzétett levelezés szerint a scambaiter Harold Longrodként, a Church of Bread, Milk and Honey (a kenyér, tej és méz egyháza) papjaként mutatkozott be, és pénzt ígért a csalóknak, de azzal a feltétellel, hogy belépnek az egyházba, és átesnek a felvételi procedúrán.
A felvételihez a két férfinak először egy értelmetlen és csak kicsit vicces kérdőívet kellett kitöltenie, majd egy tejes-mézes-kenyeres ceremónia keretében fehér tógában és töviskoszorúban meg kellett keresztelkednie. Mindezt fényképekkel dokumentálták, amelyeket rendben el is küldtek a tiszteletesnek.
A harmadik feltétel az volt, hogy tetováltassák felkarjukra a „Got Bread, Milk and Honey?” feliratot és az egyház szent tehenének képmását, de ez már nekik is sok volt. Az elküldött képek tanúsága szerint a tetoválásokat golyóstollal készítették el, és bár a fotókon szerepel egy valódi tetováló tű is, a scambaiter kiszúrta a csalást, és az egyház nevében felszólította őket, hogy készíttessenek valódi tetoválást. Megtörtént. A két férfi jóval később kapott egy hamis igazolást arról, hogy a Citibankon keresztül átutaltak nekik 50 ezer dollárt, és később egy hamisított újságcikket, amely homoszexuálisoknak nevezi őket, hozzátéve, hogy ha nem egymással, akkor a családi kecskével élnek szexuális életet.
