Index Vakbarát Hírportál

Megjöttek az új Atom processzorok

2009. december 21., hétfő 15:40

A régóta várt csipek semmivel sem gyorsabbak, mint a már tavaly is lassú első Atomok, a netbookok tehát továbbra is csak második, harmadik gépnek lesznek jók. Annak viszont hatványozottan, hiszen az új platform csöndesebb, kisebb helyet foglal és kevesebbet is fogyaszt, mint elődje.

Eredetileg úgy volt, hogy csak 2010 elején, a CES-en mutatják be az új Intel Atom processzorokat, de már karácsony előtt megérkeztek az első darabok.

Két részben

A Pine Trail-névre keresztelt platform két részből áll. Az egyik maga az Atom processzor, ami óriási változáson esett át az első generációhoz képest. Bár a feldolgozóegység lényegében érintetlen maradt, a tokon belülre került a memóriavezérlő és a grafikus gyorsító is, ami egyrészt a fogyasztásra, másrészt a sebességre és a rendszer méretére is jótékony hatással van. A platform másik része Tiger Point, ami a különböző I/O-műveletekért lesz felelős.

A továbbra is 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő csip nem növeli majd meg a már tavalyi premierjekor sem különösebben gyors Atom teljesítményét. Akik tehát arra vártak, hogy az új generáció már hozni fogja a gyengébb laptopok sebességszintjét, azoknak csalódniuk kell. A fogyasztás viszont tényleg sokat változott.

A legkisebb csip, az 1,66 gigahertzes, egymagos, 667 megahertzes memóriát használó N450-es például alig 5,5 wattot fogyaszt. Ez ugyan több, mint az előd 2,5 wattja, abban azonban nem volt memóriavezérlő, sem grafikus gyorsító, és ha ezeknek az alaplapon található alkatrészeknek is figyelembe vesszük a fogyasztását, kiderül, hogy a régi Atom 8,5 wattot használt el. A visszaesés tehát 45 százalékos, ami ilyen apró fogyasztási adatok mellett (egy átlagos laptopprocesszor 35 wattot követel) komoly eredmény.

Lesz az új Atomnak két, asztali gépekbe szánt verziója is. A D410-es csak abban különbözik az N450-estől, hogy képes a 800 megahertzes memóriamodulokat is kezelni, valamint olcsóbb, ennek megfelelően fogyasztása is nagyobb, 10 watt, míg a csúcsot a kétmagos D510 jelenti, ami 13 wattot fűt el. A csökkenésnek köszönhetően egyébként ventilátor sem kell majd a gépekbe, az új netbookok tehát halkabbak lehetnek.

Sebességteszt

Már csak az a kérdés persze, hogy milyen teljesítmény mellett. A PC Magazine tesztje szerint tényleg nem lehet komoly előrelépésre számítani, az új Atom körülbelül 0-10 százalékkal gyorsabb elődjénél. Azonban még a kétmagos rendszernek is kétszer-háromszor annyi ideig tart egy kódolás vagy egy photoshopos feladat elvégzése, mint a most már belépő szintűnek tekinthető 2 gigahertzes Core 2 Duónak. Atommal persze nem is renderelnek az emberek, de az sejthető, hogy az újgenerációs netbookok is hamar kifogynak majd a lendületből.

Cserébe viszont körülbelül 20 százalékkal tovább bírják majd akkumulátorról, mint a mostani gépek, simán elképzelhető tehát az ötórás üzemidő a hatcellás akkumulátorokról.

A gépek várhatóan Windows 7-tel és Windows XP-vel érkeznek majd, illetve természetesen választható lesz hozzá az Intel még készülőfélben lévő operációs rendszere, a Moblin is.

Rovatok