Index Vakbarát Hírportál

Magyar családba magyar robotot

2009. december 23., szerda 21:10 | tizennégy éve frissítve

Mint derült égből az ónos hóesés a MÁV-ra, úgy csapott le a hazai piacra az első magyar gyártású tisztítórobot, a Pogabot. Kipróbáltuk a porszívót és a feltörlőt is, majd megállapítottuk, hogy van még hova fejlődni, már amennyiben elvárás, hogy a feladat befejezése után tényleg tiszta legyen a szoba.

Robotcselédnek lenni bizalmi állás. Nem veszünk fel szívesen akárkit. A robotcseléd ugyanis többnyire akkor dolgozik, amikor gazdája távol van: egyedül marad a lakásban, ki vagyunk szolgáltatva a motoroknak, tisztítókeféknek, a programnak, és ha nem a megfelelő munkaerőt alkalmazzuk, a gép mindent ripityára tör, a kábeleket kitépi a falból, festését végighúzza a falon.

Éppen ezért olyan jók az iRobot pozíciói: bízunk benne, hiszen ha az amerikai hadsereg különösen precíz bevetésekre használja termékeit Afganisztánban, akkor csak képes már összenyalni a koszt a konyhában.

Bizalomvesztés

Na de akkor hol helyezzük el a bizalmi koordinátarendszerben a Pogabot nevű szerkezetet, ami azt állítja magáról, hogy ugyanezt tudja tízezer forintért? Ráadásul ami bár titkolja magáról, de konkrétan magyar?

Őszintén szólva első blikkre nem nagyon bíztunk a csenevész kis robotban, legfeljebb azt tudtam volna elképzelni róla, hogy az iRobot mögött rohangálva összeszedi, amit az hátrahagy. Olyan sok volt a kétségem, hogy először nem is vele, hanem kilencszer drágább nagytestvérével, a porszívóval tettünk próbát.

Sokáig nem akarom húzni: a termék csúfosan leszerepelt. Pedig a kezdet ígéretes volt, kaptunk a gép mellé magyar nyelvű leírást, virtuális falat, ráadásul külsőre szakasztott Roombának tűnt. Tovább fokozta az izgalmunkat az a hangeffekt, ami indulás után jött ki belőle: mint egy turbina, úgy zúgott fel a félwattos hangszóró, aztán megérkezett a motor hangja is, és kezdetét vette az eszeveszett takarítás. Az első szőnyegig, amint ugyanis a robotnak meg kéne másznia valamit, sokkot kap és kómába esik.

A legyőzhetetlen akadálynak bizonyult szőnyeg vastagsága például nem haladta meg a két centit, egy öreg, kiszolgált darabról van szó, ami mégis könnyedén elbánt a csúcstechnikával, ahogy egy hosszabbítókábel vagy egy alacsonyabb szekrényalj is legyőzhetetlen akadálynak tűnt. Rövid próbálkozás után beláttuk, hogy a szerkezet alkatilag képtelen kitakarítani egy műpadlóval végigrakott tök üres szobánál bonyolultabb helyiségeket. Viszont aki egy börtöncellában él, az ki ne hagyja a porszívót, maximálisan meg lesz elégedve vele, mert amíg mozgásképes, tényleg egész ügyesen tisztít.

Kistestvér

A gyenge kezdés után erős visszaesésre számítottunk, a tízezer forintos Pogabotot ezért már röhögve vettük a kezünkbe. A készülék nem szív, nem fúj, nem csinál semmit, csak mozog, azt viszont állítólag egész ügyesen teszi. A lényeg a feltörlés-polírozás: a készülék aljára feladattól függően pakolhatunk különféle rongyokat, amikkel elvileg képes az amúgy már tiszta felületet fényesre mászni a Pogabot. Nem felmosórobot tehát, mint az iRobot 120 ezres szerkezete, csak feltörlő: fel kell mosni előtte, vagy a készülék mellé adott flakonba töltött vízzel leszünk kénytelenek végigspriccelni a padlót, utána viszont már jöhet a rettenhetetlen technika, ami annyit tud, hogy áthalad a nedves felületen.

A Pogabot legalábbis csak ennyit vállalt, és erre már nagyjából képes is. Meglepő módon sokkal kevesebb baj volt vele, mint sokkal drágább testvérével, igaz, kevesebb feladatra is képes. Mert amíg az mv100-as tele van kefékkel, motorokkal, addig az mc100 csak ugyanaz, mint gyerekkorom elemes autója, ami nekiment a falnak, aztán megfordult. Ugyanaz, csak kevésbé menő kivitelben, alján felmosóronggyal és valamivel több intelligenciával, a felmosó ugyanis valóban képes végigjárni az egész szobát.

Kérdés, hogy minek. Így, hogy nincs benne víz, nem képes igazán kitisztítani semmit. A koszt ugyan részben összeszedi, másrészt meg csak elkeni. Persze ha végigspricceljük a padlót, már képes eltávolítani a komolyabb szennyeződéseket is, viszont én nem úgy képzelem a robotrabszolga és gazdája viszonyát, hogy utóbbi a takarítás előtt felsöpör, elpakolja az útból a nehezebb tereptárgyakat, aztán a földre hajolva lepermetezi a padlót egy flakon vízzel. Főleg, hogy a robot mellé adott szórófej atomjaira bontja a folyadékot, így csak az anyag fele ment a padlóra, a másik fele elszállt a széllel, a tüdőm pedig megtelt Domestossal, aztán kimarta azt.

Ezzel együtt a Pogabot mc100 még akár meg is érheti az árát, ami persze annak is köszönhető, hogy gyakorlatilag nincs neki: egy kétszemélyes vacsora valami közepesnél jobb étteremben is belekerül ennyibe, és az átlag magyar háziasszonynak ez az egyetlen esélye arra, hogy közelebb lépjen az űrtechnikához.

A készülékeket a Speedshoptól kaptuk tesztelésre, ahol a termék megtekinthető működés közben.

Rovatok