3D projektorok, programozható robotok, beszélő toll, automatizált adatrögzítő. Nem, ez nem a CES, ami január elején volt Las Vegasban, hanem a londoni BETT - a világ legnagyobb oktatástechnikai vásárán ezek voltak a legizgalmasabb dolgok és természetesen az interaktív táblák, virtuális tanulási környezetek. A TanárBlog szerkesztőével látogattuk végig a két hatalmas csarnokban, két szinten megrendezett vásárt, ahol több mint 600 standon volt minden, ami egy iskolában kellhet.
Az év legmenőbb témája a 3D, a robotika, a tanári közösségek és a tanulási környezetek voltak. Természetesen a mára már többé-kevésbé megszokottnak számító interaktív táblák, digitális palatáblák, szavazórendszerek is itt voltak, ahogy a nagy szoftvercégek is jókora standokat állítottak fel. Mindenestül azonban az látszott, hogy a nagy üzlet még mindig a hardver, a vas, ezek a cégek állították fel a legpazarabb pavilonokat és ezek halmozták el a legtöbbféle (általában teljesen értelmetlen) ajándékkel a látogatókat.
A sorrendben utánuk az online szolgáltatásokat nyújtók jönnek, a hagyományos szoftvereket kínálók pedig a rendszer legalján gubbasztanak. A kiállítás szoftverrészlege volt a legszegényesebb, apró 1-2 négyzetméteres standokon kis cégek kínáltak olyan cd-ket, amik az elmúlt tíz évben bármikor készülhettek volna. Külön ijesztők a kicsiknek szánt programok, ugyanis teljesen egyformák, egyforma a grafikájuk, ugyanazt a négy színt használják és ugyanazt a betűípust (Comic sans, mi más). Vagy teljesen tökéletesre forrott ki a kicsiknek szánt programok világa, vagy senkinek nincsen semmi ötlete.
Az igazi izgalmak mégis csak a kütyü fronton vártak ránk. Idei újdonság az Augmented Reality (AR), amikor a gép a kamerája által értelmezett fekete-fehér kód alapján illeszt be valamit a látott képbe. A SMART dokumentumkamerája az alá rakott kocka helyén egy molekulamodellt jelenít meg, amit közben vidáman forgathatunk, ha a Sony PSP-t a tankönyv egy lapjára irányítjuk, a kijelző felpattan egy alak és magyarázni kezdi a látottakat és még sok hasonló. Láthatóan új az ötlet és mindenki csak próbálgatja, mire és hogyan lehetne használni.
Hasonló a helyzet a 3D-vel is, a 3D tévék mellett már vannak ilyen projektorok is. Ugyan még a régi szép időket idézőn egy elsötétített szobában kell nézni a képet, de még nem teljesen egyértelmű hogy miként van helye ennek az osztályteremben. Nem biztos, hogy szívesen tanítanék harminc merev nyakkal ülő napszemüveges maffiózónak a szív felépítésérő, még akkor sem, ha így három dimenzióban láthatják a szívbillentyű elhelyezkedését.
Ugyan minden standon kedvesen fogadtak minket, amikor meglátták, hogy nem az Egyesült Királyságból jöttünk, egy kicsit csökkent a lelkesedés. Mint kiderült, ez elsődlegesen annak köszönhető, ahogyan a brit kormány az iskolák technológiai fejlesztését kezeli. A grandiózus, államilag finanszírozott programok helyett az iskolák jelentős összeget kapnak, amit hardverre és szoftverre, internetes szolgáltatásokra költhetnek. Ezért aztán a tanárok vastag pénztárcával érkeznek a BETT-re és itt döntik el, ebben az évben mire is menjen a pénz. Ennek köszönhetőn a kiállítók számára a brit tanár a legértékesebb látogató. Ez a rendszer azt is biztosítja, hogy minden iskola a számára valóban szükséges dolgokat kapja meg, a cégek pedig versenyezzenek az árban és a minőségben is.
Robottéren is nagy volt kínálat, a Lego új robotvonalat indított be, a MindStormsnál kisebbeknek szánt WeDo-t. Ezek a robotok folyamatosan összeköttetésben kell, hogy legyenek a számítógéppel (az energiát is az USB porton kapják), motorokat és érzékelőket kapcsolhatunk össze, azután egy egyszerű ikonsorozattal programozhatjuk őket. Ötéves kortól ajánlják, és tényleg nem kell tudni olvasni sem ahhoz, hogy tátogó krokodilt vagy robotikus focikapust építsünk.
Ennél azért sokkal bonyolultabb szerkezetek is voltak, például az, amivel teljes pneumatikus gyártósort építhetünk fel és programozhatunk, a forgalmazó szerint Hollandiában már több mint száz gimnáziumban (tehát nem szakképzőiskolában) használják a technika tanításához. Nálunk jelenleg nincs technikatanítás, átvette a helyét az informatika. A két véglet között vannak például a kis, folyamatábrákkal programozható játékautók, amikkel akár focibajnokságot is rendezhetünk.
A természettudományos oktatásban egészen elképesztő kütyüket lehet már beszerezni. Többé-kevésbé az iskolák számára is megfizethető áron vehetünk mini spektrofotométert, DNS-gélelektroforézis-berendezést vagy a mesterséges ökoszisztéma paramétereit monitorozó készüléket. Az egyszerű kis dataloggerekkel is egészen bonyolult és izgalmas kísérleteket állíthatunk össze, kimérhetjük például, hogy mekkora éppen mifelénk a gravitációs gyorsulás.
A BETT érdekessége volt, hogy a nagy hardver- és szoftvergyártók vagy a kis családi szoftvercégek mellett megjelennek az állami intézmények is. A BBC a kezdetektől fogva lelkesen vett részt az internetes oktatási fejlesztésekben, de a show idei díjazottjai között ott van a Tate és a birmimghami múzeum is. A brit nemzeti filmarchívum egész garmadáját kínálja az oktatási szolgáltatásoknak. Ugyan gigantikus állami tartalomfejlesztés nincs, de sok kis állami pénzből finanszírozott program van. Ilyen a filmklubrendszer, ami a filmvetítéseken túl háttéranyagokat is kínál, sőt beszélgetéseket is szervez. Még különlegesebbek azok a szervezetek, amik nem is magán és nem is állami pénzből dolgoznak, hanem jótékonysági alapok finanszírozzák őket. Ilyen például a TruTube, ami több száz videót tett elérhetőé különféle társadalmi témákban, mint például a halálbüntetés vagy a bevándorlók. A videókhoz feladatok, vitaindítók, óravázlatok is tartoznak. Kíváncsi vagyok, mikor jelenik meg a magyar Education kiállításon az első független alapítvány valamiféle oktatási alkalmazással.
A tartalomszolgáltatók elképesztő tömegben voltak jelen a BETT-en, ezeknek döntő többsége fizető tartalmat kínált, ami az iskoláknak láthatóan nem okozott gondot. Az Espresso Education a sokféle feladat és animáció mellett például olyan szolgáltatást is kínál, amiben hetente három-négy a kisgyerekek nyelvére átírt újsághírt és hozzá kapcsolódó feladatokat kapunk. A sokat sejtető nevű Manga High School pedig valójában matekfeladatokat tartalmaz, de mindezt japán rajzfilmes körítéssel. Az oktatási tartalmat kínálók között ott voltak a nagy múzeumok, a BBC és a Guardian is, ingyenes és fizető szolgáltatásokkal egyaránt.
Külön típust képviseltek az iskolamenedzsment-rendszerek. Van olyan rendszer, amiben a napló és az osztályzatok mellett azt is követheti a tanár és a szülő, hogy mit evett aznap a gyerek a menzán. A virtuális tanulási környezetek pedig nemcsak arra adnak lehetőséget a tanároknak, hogy feltöltsék a házi feladatot és az órai jegyzeteket, hanem arra is, hogy blogot vezessenek, a diákoknak közös munkafelületet hozzanak létre. Az iskolai élet minden területére kiterjedtek azok a megoldások, amelyeket a BETT-en kínáltak. Az anti-bully rendszerben a gyerekek olyan telefonszámon tehetnek bejelentést az iskolai bántalmazásról, ami torzítja a hangjukat.
Tanárként elsősorban a különböző fizető tartalmak változatossága. Ez alatt azt értem, hogy szinte követhetetlenül sok anyag közül válogathatnak a tanárok. Vagyis az igény hatalmas, mivel rájöttek, hogy ha 30-40 000 forintnyi összegért vehetnek portálokhoz éves előfizetést, ezzel az iskolában megtarthatnak 300-400 órát, a tanárok dolga könnyebb, az IKT-eszközök integrálása zökkenőmentes és természetes, és még az oktatás színvonala is magasabb. Azaz mindenki nyer.
Abban nagy, hogy itthon még mintha nem lennének az iskolák felkészülve arra, hogy fizető anyagokat vegyenek (legalábbis nem ilyen mértékben). A tananyagok minősége tekintetében nem éreztem nagyon nagy szakadékot. Egyes magyar fejlesztések (szerintem) mind kinézetükben, mind tartalmukban, kidolgozottságukban felveszik a versenyt a BETT-en látottakkal. Az anyagok megjelenítésében még kevésbé érzem a szakadékot. Néha kifejezetten bántóan egyszerűek éreztem sok angol oldal grafikai megoldásait. Mintha a tartalom mellett a külcsín háttérbe szorult volna - és ez igaz arra a portálra is, amelyet 100 000 iskola használ az országban.
Nehéz kérdés, szerintem Nagy-Britanniában ma könnyebb egy kis cégnek egy-egy jó ötlettel befutni. Vagyis nem az ötleteink rosszabbak, hanem a rendszer valahogy könnyebben felszínre hozza ezeket Angliában.
A teljes behálózottság a jövő. Már tavaly lehetett harcos cikkeket olvasni Angliából, ahol a szerzők kikérték maguknak, hogy a heti öt órából csak hármat tarthatnak számítógépteremben. "Hogyan is várhatjuk el - tették fel a kérdést - hogy mindent három órába sűrítsünk bele?". Ez Magyarországról nézve viccesnek tűnhet, mert itt az IKT-val támogatott oktatás, illetve a számítógépteremben zajló oktatás két különböző dolog. Vagy rendes órát tart a tanár, vagy számítógépes órát. A cél az lenne, hogy a kettő ne váljon el egymástól. Ez eszközök, de talán még inkább módszertan, tartalom kérdése.