– Most megfogjuk a böngésző nyelét, és beírjuk, hogy Miklós Elemér Károly, Ottó Szabolcs Károly. Pont hu.

Hét kéz nyúl engedelmesen az egér után. Az arcokon némi tanácstalanság.

– Anikó, jó, már csak egy entert nyomjon le. Na, Sándor, most a címsorba egyet kattintunk.

– Mit is kell beírni?

– Kattintson előbb.

Eltelik vagy három perc, mire mind a hét képernyőn megjelenik a mek.oszk.hu, a Magyar Elektronikus Könyvtár nyitólapja.

Szatmári Zsolt, a Budavári Művelődési Ház munkatársa mérhetetlen türelemmel irányítja az akciót: még néhány perc, és mindenkinek sikerül beírnia a keresőbe, hogy Ady, kattintania az Összes költeményeire, aztán az Új versekre, aztán A mi gyermekünkre. Bús szerelmünkből nem fakad. A MEK-kel ezennel megismerkedtünk; nemsokára a YouTube-ot vesszük.

Hogy mi tartott ennyi ideig? Zsolt, a tanár, a diákok többségének nemhogy a gyereke, hanem egyenesen az unokája lehetne. Tanítványai mindannyian nyugdíjasok, a csoport tagjainak átlagéletkora 65-70 év lehet, de Sándor, a legidősebb, 90 éves.

Tiszteletre méltó elszántság. Ez az utolsó óra, de azt a tanár és a tanítványok is elismerik, hogy a 3500 forintos, önköltségi árú tanfolyam 20 órája alatt épp csak az internet felszínét sikerült megkapargatniuk. Most, hogy ünnepélyesen átvették a tanfolyam elvégzését tanúsító oklevelet, azt kérdezik, hogy a Súgó helyett nem lehetne-e inkább Zsoltot beállítani.

„A technika mindig komoly probléma” – mondja Zsolt, aki évek óta tart számítástechnikai tanfolyamokat, és részt vett a Kattints rá, Nagyi programban is. „A tanítványok hetven százaléka még életében nem kapcsolt be számítógépet.”

A tanfolyamra csak öregségi nyugdíjas, kerületi lakosok jelentkezhetnek, de így is óriási az túljelentkezés. A várólistán úgy 150-en vannak, miközben egy csoportba legfeljebb heten férnek be. „Fáradtak egy kicsit a végére, és még rengeteg a probléma, például hogy hová írjuk a www-s címeket. Kicsit olyanok, mint a gyerekek, történeteket kell nekik kitalálni. Itt a történet az, hogy beszélgetünk a számítógéppel, megmondjuk neki, mit akarunk, és erre ő ad valamilyen választ” – magyarázza Zsolt a metodológiát.

Az is előfordul, hogy az ember a nagy sietségben elfelejti kiadni a parancsot: Az órán többször megtörténik, hogy valaki beírja a címet az url-ablakba, aztán elégedetten hátradől, de persze nem történik semmi, mert ahhoz még az entert is le kellene nyomni. Gyakori probléma az egérhasználat, illetve hogy túl kicsik a szájtokon a betűk, és az új információt sem egyszerű észben tartani. „Sokszor van, hogy megértek valamit, de utána elfelejtem” – mondja Sándor, a rangidős, aki szerint eleinte csak az alapvető dolgokat kellene tanulni. „Ez így olyan, mintha rögtön egyszerre el kéne játszani a Boci, boci tarkát és Beethoven 9. szimfóniáját. Aztán jön a kisebbségi érzés, hogy én ilyen hülye lennék?”

Hülyének senki nem hülye: a csoportban mindenki diplomás, van köztük villamosmérnök és épületgépész is, de az internettel mindannyian most ismerkednek. És hiába az elkötelezettség, a motiváció vagy a műszaki végzettség, hosszú az út az első magabiztos kattintásig.

Öregszünk

„Fel kell készülnünk arra, hogy akár 70 éves korunkig is dolgoznunk kell” – mondja Molnár Szilárd, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) kutatási igazgatója. Molnár szerint az ország „demográfiai egyensúlyvesztés” előtt áll, egyre többen vannak az idősek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy kitolódik az aktív kor, és az időseknek egyre tovább kell a munkaerőpiacon maradniuk. Az intézet legfrissebb adatai szerint Magyarországon 3,8 millió 50 évnél idősebb ember él, és az előrejelzések szerint néhány évtizeden belül már nem 5, hanem 2 aktív dolgozónak kell eltartania egy nyugdíjast.

Ehhez képest, mondja Molnár, most az USA-ban a 60-64 éves korosztály közel fele dolgozik, nálunk valamivel több, mint a tizede. „Lehet vitázni arról, hogy az új munkahelyek betöltéséhez hány százalékban kell  informatikai tudás. Van, aki 70 százalékot mond, van, aki 80-at, de mindenképpen magas ez az arány – mondja Molnár. – A befogadó  információs társadalom eszközrendszerében vannak olyan elemek, amelyekkel az idősek integrációja felgyorsítható.”

Az idősek internetezésének azonban van egy, még a munkaerőpiaci megfontolásoknál is fontosabb vetülete. Az idősek és idősödők közül (a modern terminológia szerint 50 felett idősödik az ember, 70 felett idős) sokan erős társadalmi izolációban élnek, kapcsolati hálójuk minimális, ha egyáltalán létezik, és szellemi-fizikai aktivitásuk sem olyan teljes, mint lehetne. Nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az internet minden más eszköznél alkalmasabb arra, hogy az időseket aktivizálja, segítsen nekik akár új kapcsolatokat létesíteni, akár régieket ápolni, és tovább szőni a sokat emlegetett szociális hálót. Mi lenne jobb a networkölésre, mint maga a network?

Ingyen sem kéne

Az ITTK szerint azonban az idősek közül sokan ördögi körbe kerültek: aki eleve széles kapcsolati hálóval, nagy kulturális tőkével rendelkezik, az az informatikai eszközök révén még többet fel tud halmozni, akinek viszont alacsony a szellemi aktivitása, azt nem érdekli se a blog, se a cset, és még erősebben elszigetelődik, hiába mutatták ki, hogy a szellemi frissesség fenntartására nagyszerű eszköz az internet. Molnárék ezt az evangéliumi szöveg alapján digitális Máté-effektusnak nevezik: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

A magyarországi idősek (50-75 évesek) közül az ITTK becslései szerint  810 ezernek nincs mobiltelefonja, 1,96 milliónak nincs számítógépe, és több mint 2 millióan nem tudnak otthonról netezni. Ennél is érdekesebb adat, hogy ha van is a háztartásban internet, azt az idősek alig használják: ahol több generáció él együtt, a gyerekek 52 százaléka, a szülők 36 százaléka, de a nagyszülőknek csak 4 százaléka netezik naponta.

És mielőtt bárki kizárólag a nyugdíjasok rossz anyagi helyzetére kenné az érdektelenséget: egy kutatás szerint az említett korosztályba tartozó, számítógép és internet nélkül élők fele, vagyis úgy egymillió idős és idősödő még akkor sem szeretne otthonra gépet meg netet, ha ingyen lenne.

Egyszerűen, a karosszékből

„Nem az a baj, hogy az öregek nem akarnak az internettel foglalkozni, hanem hogy nincsenek meg hozzá az anyagi körülményeik” – mondja Mayer István, a Fel a netre, öregem és a folytatás, a Neteránok című tankönyvek szerzője. Mayer szerint az „ingyen sem kéne” hozzáállás, a nagymértékű elutasítás oka az lehet, hogy az idősek azt sem tudják, mit utasítanak el. „A legtöbben nyilván azt mondják, hogy minek nekem számítógép, adjanak kenyeret, meg mehessek el moziba. De az anyagi oldal mellett van ennek egy ugyanolyan fontos része, a társadalomhoz való tartozás, az hogy ki mennyire tud szocializálódni, hogyan tart kapcsolatot, hogyan él a társadalomban.”

Mayer most 77 éves, 75 éves koráig villamosmérnökként dolgozott, azóta könyvet ír. 64 évesen kezdett el netezni. „Akkor kerültem olyan helyzetbe, hogy a munkámhoz szükség lett volna számítógépre. Zavart, ahogy a fiatalabb kollégáim beszéltek róla; zavart, hogy abszolút nem értek hozzá. És ott volt a hat unokám, akik ragyogóan mozogtak számítógépes környezetben, én meg álltam, mint szamár a hegyen.”

Mayer rögtön vett három könyvet, amit kezdőknek írtak, de azt mondja, egyetlen oldalt sem talált bennük, amit megértett volna. „Teli voltak olyan szakzsargonnal, amit még egy mérnökember sem tud könnyen megemészteni.” Írt inkább kettőt maga, érthető nyelven. „A fájlrendszert például a fiókos komóddal magyarázom el, és eddig mindenki megértette.”

A szerző szerint nem lehet egyetlen olyan szájtot említeni, ami önmagában rávenné az időseket a netezésre, de jó csali lehet a kormányzati portál, ahol mindenki megtekintheti saját betegségeinek történetét, a Házipatika, ahol leírást talál a gyógyszerektől, vagy az elektronikus ügyintézést megkönnyítő szájtok. „Egyszerűen, otthon a karosszékből elintézhető minden. Nem kell sorban állni az okmányirodában. Időt, energiát és fáradságot takarít meg. Ez jobban érdekli az öregeket, mint a színházjegy.”

Megszólal a kéz alatt a gép

„A Play a háromszög, a Stop a négyzet” – magyarázza Szatmári Zsolt a budai nyugdíjasoknak. A YouTube-ot vesszük, ez az utolsó lecke a tanfolyamon. „A keresőbe beírjuk a minket érdeklő témakört.” Enyhe tanácstalanság, de Zsolt segít: sokan azt szokták beírni, hogy Pavarotti. Két képernyőn hamarosan feltűnik az O Sole Mio, míg a bátrabbak egyéni kalandozásra indulnak: Sándort a természet érdekli, Lászlót a Fesztiválzenekar, Mária pedig máris ütemesen ringatja fejét Máté Péter Elmegyek című szerzeményére.

Kinek mire volt jó a tanfolyam? Anikó épületgépész, pályázatokat ír, de a feltételeket szeretné maga megtalálni a neten. Ria online színházjegyrendelést tervez, Anikónak viszont egy kudarc jut eszébe: az otthoni gépen sikerült olyan manővert végrehajtania, hogy a feje tetejére állt a monitoron a kép.

László sokat utazó lányával tartja emailen a kapcsolatot, és eddigi legsikeresebb akciója az volt, amikor padlómelegítőt keresett a neten. Talált is két céget, ami árulja, el is ment, meg is vette. De a legnagyobb eredménynek mégis azt tartja, ahogy „megszólalt a keze alatt a gép”:

Konyakmeggyel koccintunk a sikerre.