Index Vakbarát Hírportál

Jön az SP1 a Windows 7-hez?

2010. március 10., szerda 07:26

Egy korábban megbízhatónak bizonyult lap forrásai szerint eredetileg ugyan nem így tervezték, de még az idén ki akarják adni az első szervizcsomagot.

Valószínűleg a negyedik negyedévben adja ki a Microsoft a Windows 7 első szervizcsomagját (SP1) –írja az a malajziai weboldal, a TechARP, amely termékinformációk kiszivárogtatásával a múltban több alkalommal is bizonyította, hogy közelről ismeri az amerikai szoftvervállalat terveit.

A lap szerint Redmond eredetileg úgy tervezte, hogy szokatlanul hosszú, közel kétéves szünetet tart a Windows 7 és az SP1 kiadása között, de néhány komolyabb, a rendszer teljesítményét kedvezőtlenül befolyásoló hiba felfedezése miatt úgy döntött, mégsem vár ennyit. Pontos dátummal egyelőre a TechARP sem tud szolgálni, de úgy értesültek, hogy leghamarabb az októberben kezdődő negyedévben készülhet el a csomag – korábbi megjelenésnek nincs realitása.

Ez a menetrend illeszkedne a Microsoft eddigi gyakorlatába: a Windows XP esetében nagyjából 10, a Vistánál pedig körülbelül 12 hónap telt el a kiskereskedelmi premier és az első szervizpakk kiadása között. A Computerworld által megkérdezett elemző, Michael Cherry, a Directions on Microsoft szakértője viszont azt mondja: semmi oka a vállalatnak sietni az SP1 közzétételével. Szerinte a Windows 7 igen erősen kezdett, remek a fogadtatása, nem lenne érdemes ezt a lendületet egy frissítés bejelentésével megtörni. „Ha a Microsoft le akarja szoktatni az embereket arról, hogy megvárják az SP1-et, itt a remek alkalom” – mondta.

A TechARP szerint a Windows 7 SP1 újdonságokat nem, csupán hibajavításokat és frissítéseket tartalmaz majd.

A Microsoft a csomag kiadásáról szóló értesülést nem kommentálta, arra hivatkozva, hogy spekulációkra nem reagálnak. „Jelenleg ezzel kapcsolatban nincs bejelentenivalónk” – közölte a szóvivő.

Rovatok