Elguruló, elrepülő, plafonig kúszó ébresztóórákat teszteltem a héten. Még súlyzóztam is reggel az órám parancsára. A tesztelt gonosz órákkal nem lehetett szundit használni, még kávéra sem volt szükség, hogy felébredjek. És már azt is pontosan tudom, hogy milyen ébresztőórára vágyom.
Nehezen ébredek, többször is megnyomom a szundit az ébresztőórámon. Előfordul persze, hogy tíz perc után kipattanok az ágyból, de általában kell fél óra, míg magamhoz térek és el tudok vánszorogni a fürdőszobáig. Nemrégiben egy új módszert fejlesztettem ki, az ágyam mellé tettem a kávéfőzőt, így az első csipogásnál csak benyomom a gombot, hogy felkészüljön a gép, majd gyorsan visszaalszom. A második csipogásnál már a kávéfőző gombot nyomom le, és megint a másik oldalamra fordulok. Mire a harmadik csipogáshoz érünk, már készen van a kávé. Sokkal könnyebb így a reggeli ébredés, de kíváncsi voltam, vajon az ugrálós, elrepülős, elmászós órákkal hogy megy az ébredés. Nagyon gonosz ébresztőórákat teszteltem.
Elsőként a gurulós ébresztőt próbáltam ki. Csaba, aki már tesztelte, előre figyelmeztetett, hogy eléggé hangos lesz, készüljek fel. Megpróbáltam, de arra, ami történt nem számítottam. Reggel majd kiugrott a szívem a helyéről, pánikszerűen nyomtam le a szundi gombot. Bár ne tettem volna. Alig telt el egy perc, újabb hisztérikus csipogásra riadtam, mintha három R2-es robot akarta volna közölni egyszerre, hogy levált az elülső elhárítópajzs, azonnal csináljak valamit. Még arra sem volt időm, hogy a másik oldalamra forduljak. És elkövettem egy újabb hibát, megint szundit nyomtam.
Első alkalommal még a nyugisabb ébresztést választottam, tehát nem azt, amelyiknél az óra ledobja magát az ágyról és a szoba másik végéig száguld. Azt kell, hogy mondjam, jól döntöttem. Az ébresztő eszeveszett pörgésbe és gurulásba kezdett, ki kellett pattanni az ágyból, és utánarohanni. De a szundit így sem tudtam lenyomni, el kellett kapni az órát és így leállítani a csörgést. A konklúzió: ezzel az órával a legnehezebben ébredők is azonnal felébrednek, semmi esélyük visszaaludni.
Érthető, hogy ezek után kicsit nyugodtam ébresztésre vágytam, nem akartam rohangálni, így egy súlyzós órát próbáltam ki. A kütyüvel ébredéskor harmincszor kell súlyzózni ahhoz, hogy elhallgasson. Egykilós súlyt emelgetni még félálomban is tudok – gondoltam naivan. Beállítottam az órát és lefeküdtem aludni.
Egészen szolid csipogásra ébredtem, a kezembe kaptam a súlyzót és elkezdtem tornázni. Harmincszor kellett megemelnem a súlyt, nem is volt nehéz, tényleg ment félálomban. Igaz, az elején elrontottam, mert nem mindegy milyen irányba áll a számláló. Még arra sem kell emlékezni, hogy mennyinél tartok, az órán lévő kijelző pontosan mutatja, hányat kell még emelnem ahhoz, hogy elhallgattassam. Szundi nincs rajta, de ennyi mozgás után, nem volt kedvem visszaaludni. Ennél az óránál nem is a súlyzózás az idegesítő, hanem az, hogy nagyon hosszan csipog. Mindenesetre, ilyen gyorsan még soha nem emelgettem súlyokat, pláne nem reggel.
Harmadiknak nagy bátran megint egy ágyból kipattanósat választottam. Nagyjából el tudtam képzelni, mi fog történni: elrepül a teteje, és vissza kell tennem az órára, hogy elhallgasson. Reggel kiderült, hogy képzeletem a közelében sem járt a valóságnak.
Reggel nem is szirénaszerű hang ébresztett fel igazán, hanem a felszálló helikopter hangjához hasonló zúgás, majd a plafonig repülő fekete propeller. Egyből kiugrottam az ágyból, felkaptam a propellert és elhallgattattam a szirénát. Illetve, csak próbáltam, mert kiderült, hogy nemcsak egyszerűen vissza kell helyezni az órába, hanem el is kell csavarni egy kicsit. Teljesen kiment az álom a szememből.
Ezek után csak félve mertem elővenni az utolsóként tesztelt órát, amely ébresztéskor elkezd felfelé kúszni, míg a plafonig nem ér. Megtettem az előkészületeket, beállítottam az ébresztőt és felakasztottam az órát az ágyam fölé. Elég rövid a zsinórja, a plafonra szerelve fel kell állnom az ágyból, ha el akarom érni. Lehet, hogy ez a koncepció, de én az első szundinál csak fel akarom nyújtani a kezem, így csaltam egy kicsit. Damilt kötöttem a zsinórhoz és lejjebb engedtem az órát, majd lefeküdtem aludni.
Ami reggel várt, arra nincs szó. Légvédelmi szirénák szólaltak meg a fejem felett, rémülten ültem fel az ágyban, búvóhely után kutatva. Lassan aztán magamhoz tértem, és láttam a felfelé kúszó vörös gömböt. Megragadtam, mielőtt még elérhetetlen távolságra kerül tőlem, és kétségbeesetten kerestem a kikapcsológombot. A labda ezután visszacsúszott az eredeti helyére. Nem mertem visszafeküdni, percekig néztem az órát, ugrásra készen, ha még egyszer megszólal, azonnal ki tudjam kapcsolni. Nem szólalt meg.
A héten még kávéra sem volt szükségem ahhoz, hogy kipattanjak az ágyból reggelente. Néha hangosak, néha túl gyorsak voltak az órák, de a céljukat elérték, gyorsan felébredtem. Mindenesetre már nagyon tisztán látom, milyen ébresztőórát szeretnék. Legyen gyurmaszerű anyagból, hogy ha csörög, laposra verhessem.
(Az órákat a Bigyóshoptól kaptuk kölcsön.)