Kipróbáltuk az egyik első 3D-s tévét, ami ügyesen jeleníti meg a hagyományos adásokat és dvd-n, bluray-en tárolt filmeket, és képes valódi térhatást varázsolni a nappalinkba, kérdés, hogy van-e erre igény. Pontosabban hogy a jelenlegi technológia képes lesz-e kielégíteni azt.
Bruce Lee ügyesen rúgott, de mennyivel jobb lett volna, ha a cipője kiemelkedik a képernyőből, és úgy suhan el előttünk, hogy hátrakapjuk a fejünket. Ijesztők a csillagrombolók, de egy messzi-messzi galaxisban vannak, amit a hetvenes évek frizurái tartanak fogva, sosem jutott eszünkbe, hogy minket is elhamvaszthatna egy kósza lézersugár. És Malena mellei is elérhetetlenül távoli vidékeken ringottak.
A térhatású mozi igénye szinte egyidős a filmmel. A nézők viszonylag hamar megszokták a vetített kép élményét, és egy idő után már nem akartak kiszaladni a teremből, amikor közeledett feléjük egy vonat: megértették, hogy az benne marad a vászonban. Az évtizedek teltek-múltak, eltűnt a zongorista, megjött a hang, aztán a szín, de a mozi csak síkban maradt. Aztán a legutóbbi időkben, alig pár éve elkezdtek felbukkanni a 3D mozik, a fejfájást megakadályozó, az 1800-as évek óta köztünk lévő anaglif kék-piros szemüvegeket leváltó polarizációs szemüvegekkel, és elindult a változás.
Legutóbb épp egy ilyen térhatású filmet néztünk meg a barátnőmmel egy moziban. Azelőtt is. Meg azelőtt is. Sőt, még azelőtt is. Feltettük a szemüveget a hatodik sor szélén és a kezdésig hátralévő időben kicsit utána számoltunk a dolgoknak: kiderült, hogy mostanában nem is voltunk hagyományos filmen. Az elmúlt néhány hónapban úgy kúszott be a térhatás az életünkbe, hogy észre sem vettük. Manapság már szinte elképzelni sem lehet, hogyan nevezheti magát látványosnak a síkban vetített film. Aztán a mozi közepénél, talán amikor Alice először találkozott a Kalapossal, egymásra néztünk és kimondtuk, amire gondoltunk: legközelebb hagyjuk a fenébe a háromdét, és menjünk el egy rendes filmre.
Az élet azonban közbeszólt, mert végre megérkezett Magyarországra a Samsung közelmúltban bemutatott 3D tévéje, lehetőségem nyílt tesztelni, amitől semmiféle átmeneti telítődés nem veheti el a techújságíró kedvét.
A Samsung 46C7000 csodás lelet lesz majd egy kétezer év múlva zajló ásatás során, hiszen jellemzi korát: benne van minden, amit 2010-ben az emberiség bele tud rakni egy tömegtermékbe. A 16:9-es képernyő felbontása 1920x1080 pixel, a LED-es lcd kétszáz hertzen és 116 centin rezeg, a sztereo hangrendszer mellé odaírták, hogy Dolby Digital Plus, van H.264-kompatibilis DVB-T-tuner, négy hdmi-, két usb-bemenet, és a fogyasztása is barátságos 115 watt. Az óriási panel alig eszik tehát többet, mint egy erősebb hagyományos izzó.
De nem ez a lényeg, hiszen ilyesmivel már találkoztunk. Ennél sokkal fontosabb az a nagyteljesítményű képfeldolgozó csip, ami lehetővé teszi a 3D megjelenítést. Azért van szükség a kraftra, mert a készüléknek pont kétszer annyi adatot kell kipakolnia, mint hagyományos társának: külön a bal és külön a jobb szemnek, hogy az agyunkban térhatású kép álljon össze.
Ehhez még szükség van a shutteres szemüvegekre is, amikben szemenként egy lcd-kijelző található. Ezek másodpercenként több tucatszor kapcsolnak ki és be, ilyenkor egy észrevehetetlenül rövid pillanatra kitakarják a szemünk elől a képet. A lencsék mindig fordítva működnek, egyszer az egyik, utána a másik szem vakul meg, másodpercenként hatvan villanás viszont már elég gyors ahhoz, hogy agyunk ne fogja fel a másfél századmásodpercig tartó sötétséget. A végeredmény maga a térhatás: addig-addig fejlesztettük a technológiát, hogy a több százezer forintos kütyük segítségével képesek vagyunk átverni az agyunkat, és mélységet látunk a szemüveg nélkül széteső képbe.
Az eredmény egyébként hibátlan. Közel hibátlan. Legalábbis ahhoz képest, ami elvárhatunk, egész jó.
Azt már a mozikban is megtapasztalhattuk, hogy a térhatáshoz könnyen hozzá lehet szokni. Az első percekben még megdöbbenünk azok, hogy ha valamelyik karakter kiemelkedik a síkból, aztán az első lövésre/csókra/fedetlen mellre már fel sem tűnik a varázslat, csak nézzük, ahogy a képkockák egyhangúan peregnek egymás után.
Ugyanez van az otthoni 3D-vel is, legalábbis a tévé és a spéci (1.4-es hdmi-vel szerelt) bueray-lejátszó mellé adott Monsters VS Aliens nézése közben pont, mire hozzászokott a szemem a különleges élményhez, és már nem esett szét a kép többé, rá is untam a térbeli élményre, sőt, már zavart is kissé.
Szemüvegben filmet nézni ugyanis szívás, és a nappalimban ugyanaz jutott az eszembe, mint pár hete a moziban: az eseményekre vagyok kíváncsi, nem a technikai bravúrokra. Jópofa a háromdé, de egy idő után már nem ad sokat az élményhez, ezért elkezd zavaróvá válni, hogy lényegében egy olyan napszemüvegben nézem a tévét, ami sokat levesz a fényerőből. Arról nem is beszélve, hogy ezen a napszemüvegen minden ujjlenyomat meglátszik, ezért folyton takarítani kell, és ha bármi fényes van a háttérben, az menthetetlenül becsillog az üvegen.
Miközben a maszatos lencsével szórakoztam, és ezalatt szemüveg nélkül néztem tovább az ekkor már szétesett képet, egy gyors mozdulattal kikapcsoltam a térhatást, átmeneti jelleggel. És azt vettem észre, hogy rengeteget nőtt a filmélmény. Mert a Samsung panelje amúgy kiváló, a kép nyugodt, éles, tele van színekkel, kontrasztokkal, amik sajnos elvesznek, amikor szemüvegben nézzük. Panasz talán csak a csillogó felület, a visszafogott fényerő és a szűkös látószög miatt érheti az lcd-t.
Nem akarom leszólni a tévét, mert nem kerül lényegesen többe (kábé 600 ezer forint), mint a hagyományos elődmodell, ráadásul 2D tévének kiváló, és a térhatás is remek móka. Csak nem árt ismernünk a korlátait. Egyelőre ugyanis még alig van elérhető tartalom a készülékre, a 3D tévéadásról meg vicces lenne abban az országban beszélni, amelyikben a nagyfelbontású is éppen csak felbukkant. Pedig abban van potenciál, láttam én már meccsközvetítést 3D-ben, és megdöbbentően erős volt a térhatás, persze azt nehezen tudom elképzelni, hogy a haverokkal sörözés meg szotyievés közben felrakjak a fejemre egy szemüveget a látvány kedvéért. Egy meccs ugyanis nem erről szól.
A közeljövőben azonban nem kell félnünk az ilyen élményektől, egyelőre csak a sima 2D adás van, meg néha egy-egy beeső 3D bluray, arra tehát nincs sok esély, hogy elkoptatnánk a tévé térhatású képességét. Végső elkeseredésünkben ugyan bekapcsolhatjuk a kamu 3D-t, ami mélységet ad a hagyományos adásnak, és bizonyos esetekben tényleg térhatású a látvány, de Hajdú Két Rokkant Helyre Parkolok Péter akkor is idegesítő, amikor látszólag az ölünkben ücsörög - a térhatásnak megvan a maga helye, és az nem egy délutáni beszélgetős műsorban van.
Azért jó, hogy megérkezett a 3D otthonra, még ha egyelőre nem is lehet pontosan tudni, mekkora hatással lesz a tévézésre. Szerintem az igazi forradalmat majd az a technológia fogja elhozni, amelyikhez nem kell szemüveg, ez azonban jelenleg nem áll kész a tömeggyártásra, szóval kábé 2020-ig az jelenti a tévézés csúcsát, amit most a Samsung elhozott Magyarországra.