Index Vakbarát Hírportál

Ilyen lehet az új iPhone?

2010. április 19., hétfő 18:17

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra az állítólag elvesztett, majd megtalált új generációs Apple mobilról. Ezúttal a Gizmodo áll elő videókkal és képekkel alátámasztott részletekkel. Az új mobil ezek szerint szögletesebb lesz, plusz egy kamera kerül rá és jobb lesz a kijelző felbontása.

Hétvégén az Engadgeten már felröppent néhány kép a júniusban bemutatandó új iPhone-ról. Ezután szinte azonnal cáfolták más blogok, hogy ez lenne az Apple új mobilja, egy japán telefont véltek felfedezni benne. Valószínűleg mégiscsak sikerült valahogy kiszivárognia az új iPhone-nak, a Gizmodo hosszú posztban próbálgatja a mobilt, videókkal képekkel.

Állítólag az új iPhone-ban lesz egy elülső kamera is, ezt leginkább videócseteléshez lehet majd használni. Ezzel együtt a mobil hátulján lévő kamerát is fejlesztették, észrevehetően nagyobb lesz, mint a mostani, 3GS kamerája, és vakut is tesznek mellé.

Ami lényeges különbség, hogy a mostani hagyományos SIM-kártyák helyett micros SIM lesz benne, mint az iPadban. Ez azt jelenti, hogy mostani SIM-kártyánkat nem lehet beletenni. A magyar mobilszolgáltatók egyiknél sincs micro SIM egyelőre.

Méretben kicsit kisebb lesz a kijelzője, mint a 3GS-nek, de felbontásban nagyobb, 960x450-es kijelzőt tesznek bele. Van egy második mikrofon is benne, ami valószínűleg zajszűrő funkciót rejt magába.

Külsőleg is változik a mobil, lapos lesz a háta, nem olyan domború, mint a mostani modelleknek. Általában is minden szögletesebb rajta. Mint említettük, valamivel kisebb lesz a kijelző mérete. Három grammal nehezebb, mint az elődei, 140 grammot nyom. 16 százalékkal nagyobb benne az akkumulátor, emiatt a belső alkatrészek összementek, hogy helyet csináljanak.

A szóban forgó telefon pontosan úgy viselkedik, mint egy iPhone, amikor az iTuneshoz kapcsoják, a Mac OS X System Profiler is iPhone-ként azonosítja.

A Gizmodo bloggerei nagyjából egy hétig próbálgatták az új mobilt és bár eleinte szkeptikusak voltak, hogy ez valóban az új generáció lesz-e, azt gondolják, nem hamisítványról van szó. A mobilon az iPhone OS 4.0 futott, amikor megtalálták, de az Apple leblokkolta a mobilt, és nem tudtak többé hozzáférni. A régebbi operációs rendszereket sem tudták rá visszatenni. Így azt sem tudták megnézni, mekkora a merevlemez mérete, a hátoldalán csak annyi szerepel, hogy XX GB.

Rovatok