Index Vakbarát Hírportál

Megtorpant a magyar mobilpiac

2010. április 28., szerda 12:16

A januári 42 ezres és a februári 48 ezres növekedés után a magyar mobilpiacon a teljes ügyfélszám nem nőtt tovább márciusban, továbbra is 11 millió 883 ezer szerződést tartottak nyilván, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság. Jelentősen csökkent viszont a forgalmazásban részt vevők száma.

Az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma januárban még 19 ezerrel nőtt, ám februárban 28 ezerrel, márciusban pedig további 61 ezerrel 10 millió 861 ezerre csökkent.

Az NHH gyorsjelentése szerint egy évvel korábban, 2009. március végén a három szolgáltató teljes ügyfélszáma 12 millió 112 ezer volt, az év végére ez a szám 11 millió 792 ezerre csökkent. 2009 márciusában 100 főre 120,8 előfizetés, 2009 végén 117,7 jutott.

A képest piaci részesedését egyedül a Pannon növelte. 2010. március végére a teljes ügyfélszám alapján számolva a T-Mobile részesedése 43,09 százalékra, a Vodafoné 22,03 százalékra csökkent, míg a Pannoné 34,88 százalékra emelkedett.

Folytatódott az előfizetéses SIM-kártyák arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyák részesedésének csökkenése. A teljes ügyfélszám 56,2 százaléka használ feltöltőkártyát, míg egy évvel korábban 60,4 százalékos volt ez az arány. A pre-paid kártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, 78,82 százalék.

A három mobilszolgáltató ügyfelei az első negyedévben 15 ezer 352, ezen belül márciusban 4 ezer 889 számot hordoztak. Az NHH adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 324 ezer 585 mobilszámot érintett.

Rovatok