Index Vakbarát Hírportál

Gémerek vertek rablókat

2010. augusztus 2., hétfő 13:28

Két rabló megpróbálta elvenni néhány játéktermes fiatal pénzét. A terv talán sikerült is volna, de a kézi konzolt is magukkal akarták vinni - ezt már nem hagyhatták a fiúk.

Úgy indult, mint egy szokásos rablás: két álarcos fickó lépett a Hawaii-n található Kaneohe egyik internetkávézójába valamivel éjfél után, ahol több fiatal játszott békésen a számítógépen. Először a pultoshoz mentek, akit meg is ütöttek, majd elkezdték begyűjteni a pénzt. Elszedték az alkalmazottól és a játékosoktól is, közben törtek-zúztak, úgy tűnt, hamarosan véget ér az akció.

Amikor azonban a rablók az egyik fiútól megpróbálták elvenni a Nintendo DS-ét is, a játékos annyira felidegesítette magát, hogy rátámadt az egyik maszkos rablóra, majd a másikra is, és egyszerre kettejüket verve próbálta megvédeni kedvenc játékgépét. A többiek rövid ideig tétlenül nézték az eseményeket, aztán ők is bekapcsolódtak a verekedésbe, és rövid úton lerendezték a bandát. Az akcióról készült, biztonsági kamerás felvételt az egyik helyi tévé is közölte.

A két maszkos az ütések elől az utcára szaladt, a rendőrök azonban néhány saroknyira begyűjtötték a 17 éves támadókat. Az eset után a játékosok úgy nyilatkoztak, hogy mindig is szuperhősök akartak lenni, és most részben átélhették ezt.

Rovatok