Index Vakbarát Hírportál

Világbékét és iPadot kérünk karácsonyra

2010. november 12., péntek 10:03

Minden második amerikai elektronikai eszközt vásárolna gyerekének, pénzben is többet költenének erre a termékcsoportra az idén. A kívánságlista élén a világbéke/boldogság áll, de rögtön utána jön a laptop és az iPad.

Mit szeretnél karácsonyra, ha bármit kérhetnél – erre a kérdésre a legtöbben világbékét/boldogságot kérnének. Ami nem annyira meglepő, a filmekben is mindig ez a szépségkirálynők legfőbb kívánsága.

A második helyen már sokkal gyakorlatiasabb kívánság áll, ez pedig a laptop. Az iPad a harmadik, majd utána következik a ruha, e-könyv-olvasó, autó/motor. Hetedik helyre szorult vissza az a kívánság, hogy együtt legyen a család, nyolcadik a jó egészség. Kilencedik helyen van a játékkonzol, tizediken pedig a pénz.

A Consumer Electronics Association nevű szervezet készítette a felmérést immár tizenhetedik alkalommal. A kutatásból kiderül, hogy az emberek többsége elektronikai eszközökre vágyik. A fogyasztók átlagosan 750 dollárt költenek az idei karácsonyi szezonban, ez két százalékkal kevesebb, mint tavaly.

Ugyanakkor sokkal többet költenek elektronikai eszközökre, mint tavaly, átlagosan 232 dollárt. Minden második megkérdezett elektronikai terméket vesz gyerekének, ötből ketten vesznek ilyet házastársuknak és 29 százalék magának.

Ha csak az elektronikai eszközök kívánságlistáját nézzük, azt látjuk, hogy a videojátékok után (mely itt ugye az ötödik a laptop, iPad, eReader, iPod, játékkonzol után) következik a digitális kamera, nagy képernyős tévé, a meg nem határozott tévé, számítógép, végül pedig konkrétan az asztali számítógép.

Rovatok