Index Vakbarát Hírportál

Tévés kvízjátékban csap össze számítógép és ember

2010. december 15., szerda 11:21

Februárban kerül adásba az Egyesült Államokban az a tévés vetélkedő, amelyben két korábbi csúcstartó versenyzővel az IBM számítógépe száll szembe. Az amerikai vállalat kutatói négy éve dolgoznak egy olyan fejlett kérdésértelmező és válaszkereső (Question Answering, röviden QA) szoftver fejlesztésén, amely képes emberi nyelven megfogalmazott komplex kérdésekre értelmes válaszokat adni. A vállalat szerint a Watson névre keresztelt rendszer mostanra olyan fejlettségi szintre jutott, hogy csúfos kudarc kockázata nélkül bemutatható a nagyközönség előtt.

A komoly számítási kapacitással megtámogatott szoftver az amerikai CBS televízióban évtizedek óta sugárzott, igen népszerű Jeopardy (nálunk a 90-es években Mindent vagy semmit néven honosították) kvízműsorban csillogtathatja meg mesterséges intelligenciáját. Az elmúlt időszakban a Watson több mint 50 tesztjátékban vette fel sikerrel a verseny emberi játékosok ellen, és átment azon a beugró vizsgán is, melyet a vetélkedő minden játékosának le kell tudnia.

Négy év után a tudományos csoportunk úgy látja, hogy a Watson készen áll a megmérettetésre. Gyorsan megérti a kérdéseket, képes elemezni az adatokat, melyekhez hozzáfér, és pontos válaszokat tud adni – mondta David A. Ferrucci, az IBM mesterségesintelligencia-kutatója, a projekt vezetője. Aki egyben kiemelte, hogy természetesen a kutatás túlmutat a kvízjátékon, a végső cél egy olyan intelligens adatelemző rendszer kifejlesztése, amely a mindennapi életünket segítheti.

A tévés vetélkedőben Watsonnak nem kell emberi tulajdonságokat szimulálnia. A kérdéseket elektronikus szövegként fogja megkapni, ezeket az emberi ellenfelek is látni fogják majd, de nekik fel is olvassa azokat a műsorvezető. A gép szintetizált emberi hangon válaszol majd és választ kategóriákat. Az IBM a helyszínre szállítja Power7-alapú szuperszámítógépét, ezen fut majd a szoftver, ami egyébként nem kapcsolódik az internetre, minden tudása a korábban felvitt és indexelt információkból áll.

A feburár 14-én, 15-én és 16-án adásba kerülő műsorban két korábbi Jeopardy-bajnok lesz a gép ellenfele: Ken Jennings, a kvíz legsikeresebb játékosa, aki 74 egymást követő alkalommal nyert és összesen 2,52 millió dollárt vitt haza 2004-ben, illetve Brad Rutter, aki a vetélkedő történetében a legtöbb pénzt (több mint 3,25 millió dollár) nyerte. A számítógép és az ember küzdelmét bemutató műsorban mindhárom szereplő kap pénzdíjat, amit az IBM már most jótékonysági célra ajánlott fel.

Ebben a műfajban a vállalat nem újonc, hiszen az általa fejlesztett Deep Blue sakkszámítógép 1997-ben legyőzte az akkori világbajnokot, Garri Kaszparovot. A feladat most jóval komplexebb: a gépnek a legkülönfélébb területekkel kapcsolatos, ráadásul gyakran rafináltan megfogalmazott kérdéseket kell megértenie, majd rövid idő alatt megválaszolnia.

Rovatok