Index Vakbarát Hírportál

Az Apple kémkedik az iPhone-osok után

2011. április 21., csütörtök 11:53

Egy amerikai szakértő addig turkált az iPhone-ján, míg érdekes fájlra nem bukkant: kiderült, hogy saját telefonja csaknem egy éve naponta százszor rögzíti, mikor merre jár. Az Apple mindeddig nem adott magyarázatot.

Az Apple okostelefonja, az iPhone és a 3G-s iPad folyamatosan nyomon követi, merre jár a készülék tulajdonosa, és a földrajzi koordinátákat egy titkos fájlban rögzíti – jelentette be szerdán két amerikai szakértő.

Alasdair Allan és Pete Warden felfedezték, hogy az Apple mobil operációs rendszere, az iOS 4 tavaly júniusi megjelenése óta a cég a tulajdonosok tudta nélkül egy fájlba rögzíti a cellainformációkat, amelyekből nyomon követhető, mikor merre járt a tulajdonos. A fájl a biztonsági mentések alkalmával, sőt készülékváltáskor is megőrződik, ráadásul nem titkosított, és minden olyan számítógépen megtalálható, amellyel tulajdonosa szinkronizálta a telefont. Ha valaki hozzáfér a készülékhez, hozzáfér a fájlhoz is, és a tulajdonos minden az elmúlt egy évben tett lépését ellenőrizheti – legalábbis hozzávetőlegesen.

Konszolidált adatbázis

A kérdéses fájlt consolidated.db-nek hívják, és több tízezer földrajzi koordinátát is tartalmazhat, attól függően, mióta használja a tulajdonos a telefont. Allan és Warden egy alkalmazást is írtak, amellyel egy térképen mindenki megnézheti, mi mindent  rögzített róla saját iPhone-ja vagy iPadje. Az iPhoneTracker ingyen letölthető a Githubról. Allen szerint, aki két könyvet is írt az iPhone programozásáról, a telefon által rögzített és tárolt adatok nem pontosak, és azt gyanítja, hogy a fájlban található koordinátákat  a mobiltornyok háromszögelésével határozza meg az Apple.

A felfedezés részleteit bemutató videón Allan elmondja, hogy a backup-fájlok között turkálva lett figyelmes egy mappára, és abban a consolidated.db nevű sima sql-fájlra, ami tele volt szélességi és hosszúsági fokokkal, time stampekkel és a mobilcellák azonosítóival. Először azt gondolta, csak néhány napra vonatkozó adatokról van szó, esetleg egy cache fájlra bukkant, de kiderült, hogy az adatok csaknem egy éven át gyűltek, és minden olyan mobilcellára vonatkozó adat bennük van, amelynek közelében ez alatt az idő alatt megfordult a telefonnal. A táblázat több mint 28 000 sort tartalmaz, és egészen pontosan 293 napról vannak benne információk, ami azt jelenti, hogy az iPhone durván naponta százszor rögzíti a tulajdonos pozícióját. Allan különösen érdekesnek találja, hogy az adatok rögzítése a korábbi 3GS iPhone-on kezdődött, de azok gond nélkül átkerültek az új telefonjára is, amikor iPhone 4-esre váltott.

Itthon is működik

Amint az az iPhoneTrackerrel megjelenített ábrákon látható, egy budapesti iPhone-tulajdonos  mozgása, szokásai nagyszerűen nyomon követhetők a saját telefonja által tárolt adatok alapján. Nem nehéz kitalálni, hogy Budapesten lakik, valamiért sokat jár Győrbe, kicsit kevesebbet Dunavarsányba; az elmúlt évben többször volt már Komáromban, és szereti a Bakonyt.

A Budapestet és környékét megjelenítő térképről kiderül, hogy a kérdéses iPhone tulajdonosa leginkább a belvárosban mozog (komolyabb nagyítás nyilván elárulná lakóhelyét és munkahelyét is), illetve hogy az elmúlt évben nem járt sem Gyálon, sem Budakeszin, az Óbudai-sziget környékén viszont többször is.

Köztudomású, hogy a mobilszolgáltatók is rögzítenek hasonló adatokat a mobiltelefonok pozíciójáról,  őket viszont törvényi előírások kötik, és nem adhatják ki bárkinek a tárolt adatokat. (Magyarországon legutóbb a 2008-2009-es romagyilkosságok ügyében ért el a rendőrség eredményeket a szolgáltatóktól kikért cellainformációk alapján.)

Allan és Warden szerint nincs ok a pánikra, mert pusztán abból a tényből, hogy az adatok  megtalálhatók a készülékeken,  nem származhat közvetlen kár. “Semmi nem utal arra, hogy ezek az adatok kikerülnének a tulajdonostól” – írják a szakértők. – De hogy miért tárolja és mire – vagy mire nem - kívánja felhasználni őket az Apple, az fontos kérdés, ami még válaszra vár.”

Az Apple mindeddig nem reagált az adatrögzítésre vonatkozó kérdésekre.

Búcsúzóul tekintsük meg azt Apple 1984 című, legendás hirdetését, amelyet Ridley Scott rendezett, és 1984-ben mutatták be a 18. Super Bowl alatt.

Rovatok