A modern hadseregek még csak most kezdik használni a robotokat, de az irányítást még nem adnák át egy mesterséges intelligenciának. A parancsnokokat azonban már egy ideje szoftverek segítik a helyes döntések meghozatalában. A Skynet evolúciója még a kezdeteknél tart csak.
Most, amikor a Skynet öntudatra ébredésének többször elhalasztott napját ünnepeljük, érdemes elgondolkozni azon, hogy abban a Terminátoroktól mentes alternatív valóságban, ahol a T800-101-as modell valójában Kalifornia kormányzója, és ahol mi is tengetjük mindennapjainkat, egyáltalán előfordulhat-e, hogy egy számítógép egyszer csak tömegpusztító szuperhatalommá upgradeli magát.
A gyors és lényegre törő válasz az, hogy nem. A modern harcászatban ugyan már egy ideje jelen vannak a robotok, sőt régebben, mint gondolnánk. A második világháborúban a németek már bevetették a nevével ellentétben derékig sem érő Goliat távvezérelhető minitankot, amely robbanószert cipelt az ellenséges vonalak mögé, míg a szovjetek a teletankokkal vágtak vissza, amelyek átalakított T-18-asok és T-22-esek voltak, és szintén a biztonságos távolból lehetett őket irányítani.
Az első robotokat a Skynet ébredése előtt három évvel, 1994-ben helyezte hadrendbe az amerikai légierő. A Predator először felderítő feladatokat végzett, de később rakétákkal szerelték fel, és a Balkánon, Afganisztánban és Irakban is bevetették harci körülmények között.
Az RQ1-Predatorok távvezérléssel repülnek, de a fejlett robotpilótának köszönhetően bármely szélviszonyban, bármely terep felett repülve képesek tartani az előre betáplált célt. Azért ez a mesterséges intelligenciától még messze van, hiszen a robotrepülőgépek jelenleg nem tudnak önállóan reagálni például egy támadásra, legfeljebb az előre beprogramozott helyzetekre képesek előre beprogramozott válaszokat adni. Például az elektromágneses tér változására reagálva bekapcsolják passzív rakétaelhárító rendszerüket. Olyan ez, mintha a Terminátor minden egyes fegyveresre válogatás nélkül visszalőne, és minden egyes találatnál monoton azt ismételgetné, hogy Hasta la vista, baby.
„Számos hadsereg fejleszt harci robotokat és harcászati eszközöket, de természetesen az Egyesült Államokban fordítják erre a legtöbb pénzt a hadi kiadásokból” – mondja Dr. Kovács László, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Információs műveletek és elektronikai hadviselés tanszékének tanára, aki szerint egyelőre éles helyzetben még nem vetettek be olyan berendezéseket, amelyek maguk választják ki a célpontot, és önállóan reagálnak. A robotokat egyelőre csak távvezérlésű, ember nélküli harceszközként kezelik, és Dr. Kovács László szerint ennek nemcsak az az oka, hogy jelenleg még a mesterségesintelligencia-kutatás nem tart ott, hogy harci helyzetben is helytálljanak a gépek, de a robotok bevetése súlyos etikai aggályokat is felvet: ugyan még nincs ezt tiltó nemzetközi egyezmény, de egyelőre senki nem akarja átengedni a tűzparancs kiadásának jogát egy algoritmusok vezérelte gépnek.
A robotokat azért sem szívesen vetik be, mert a hidegháború utáni, erős médiajelenléttel megtámogatott háborúkban fontos szempont, hogy a civil lakosság előtt minél kedvezőbb színben tűnjön fel a hadsereg, a jelenlegi robotoktól azonban nem csak a polgárok viszolyognak: a Foster-Miller Talon-Sword fedőnevű, M16-osokkal és M82-esekkel felfegyverzett verzióival még az amerikai katonák sem szívesen mentek együtt bevetésre. A harci robot ennek ellenére több tízezer bevetésen van túl Irakban és Afganisztánban, de ezek nagy többségét a fegyverzet nélküli, felderítőként használt verziókkal hajtották végre. Főleg azután, hogy egy távvezérelt Talon-Sword egy bemutatón meghibásodott, és a baráti egységek felé kezdett el tüzelni.
Persze ennek ellenére vannak már most is működő, önállóan célpontot fogó fegyverrendszerek, a hajókon alkalmazott Goalkeeper CIWS például radarral beméri az ellenséges célpontokat, és harminc milliméteres gépágyújával képes akár emberi beavatkozás nélkül is megsemmisíteni őket. Már abban az esetben, ha megmondják neki, hogy mégis ki az ellenség, és ha a helyzet olyan, hogy nincs idő és lehetőség a mérlegelésre.
Éppen ez a rendíthetetlenség az oka, hogy a hadseregek olyan nagy energiát fektetnek az automata fegyverrendszerek fejlesztésébe – meg persze az a lehetőség, hogy a robotokkal emberi áldozat nélkül lehet végigharcolni egy ütközetet. Ha a Skynet az ördögien gonosz Albert Einstein, akkor jelenleg a modern hadseregek legfeljebb csimpánzokat, vagy még inkább idomított hörcsögöket alkalmaznak: a szolgálatban lévő informatikai eszközök csak az előre beprogramozott lehetőségeket ismerik fel.
Ennek ellenére a különböző informatikai rendszereknek egyre fontosabb szerepük van a harcászatban, mivel olyan sebességgel képesek végigpergetni az egyes lehetőségeket, amilyenre egy katona még kipihenten, jóllakottan, a kandalló előtt sem lenne képes, harci körülmények között meg még annyira sem. A sakkszakkör a Deep Blue ellen. Ezek a szoftverek már nem a Terminátorra, hanem a Skynetre hasonlítanak, hiszen nem a tűzerő vagy a vastag páncél az előnyük, hanem az, hogy jobban átlátják a harci helyzeteket, mint egy hús-vér katona, vagy akár parancsnok.
Ezeket a rendszereket éppen az első Terminátor-film környékén, azaz a nyolcvanas évek közepén kezdték el használni, azóta egyre szélesebb körben alkalmazzák őket. Egyre bonyolultabbak az érzékelők, amelyek az adatokat szolgáltatják, és egyre több a feldolgozásra váró információ. Éppen ezért mára a harcászati szoftverek egyik fontos feladata, hogy a túl sok információból a vezetés számára is átlátható helyzetképet hozzanak létre. Az iraki hadműveleteknél például a legfelső operatív hadvezetés is már csak a szoftveresen szűrt információkat látta, hogy a túl sok adat ne akadályozza az emberi döntéshozatalt.
„A francia hadseregben is használt Rita 2000-hez hasonló taktikai kommunikációs rendszereket ma már több tucat hadseregben használnak a világon: ezek a térinformatikai eszközök különböző szenzorok segítségével feltérképezik a csatateret, sőt akár az egyes katonák és az ellenség pozícióit, és segítik a döntési folyamatokat. A fejlettebb programok már arra is képesek, hogy döntési alternatívákat adjanak a hadműveletek irányítóinak” – mondja Dr. Kovács László, aki szerint azonban nem is cél, hogy ezeket a fontos taktikai, vagy akár stratégiai döntéseket emberi beavatkozás nélkül hajtsák végre a harcászati rendszerek.
A háborúkat ugyanis az emberek vívják, a hadüzenetet egyetlen állam sem bízhatja egy szoftverre.