Az interneten úgy általában pénzt kérni bármilyen tartalomért rázós ügy, leginkább azért, mert szinte minden fizetős tartalom beszerezhető-letölthető ingyen is némi kutakodás után. A helyzet lassan, de biztosan javul, és egyre inkább elfogadjuk, hogy pénzt adjunk a neten zenéért (iTunes), filmért (Netflix), vagy videojátékért (Steam) – de a fizetős híroldalak ötletét például nem hajlandó megemészteni a nép. És akkor jön Peter Sunde, a Pirate Bay alapítója, minden zene- és filmkiadó számára az első számú közellenség, és megfordítja az alapelvet: ne legyen muszáj fizetni semmiért, de adhassunk bármiért pénzt, ha akarunk.
„A Pirate Bay egy egyszerű és hatékony mód arra, hogy információt és tartalmakat osszunk meg. A Flattr ugyanezt teszi, csak a megosztás tárgya a pénz” – mutatta be az internet leghíresebb kalóza új projektjét az Economistnak. Az elv szép: adjunk lehetőséget arra, hogy könnyen, egyszerűen fizethessünk bármilyen tartalomért a neten, ha az annyira tetszik, hogy támogatni akarjuk a létrehozóját.
Az alapötlet nem új, a netezők bizonyítottan hajlandók kisebb-nagyobb (főleg kisebb) összegeket adni szinte bármiért, puszta jófejségből, vagy elhivatottságból, a legjobb példa a legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány, amire a jelöltek több mint egymilliárd dollárt költöttek, és ennek közel 40 százaléka pár dolláros mikroadományokból jött össze.
A jellemzően kis címletek utalgatásával és kezelésével foglalkozó online pénzintézet ötlete is többszörösen bevált már (ebből csinált óriási karriert a PayPal), de direkt adakozásra, támogatásra kitalált verziók is léteztek már jó ideje, ilyen a Givv, a Kachingle vagy a Sprinkle Penny. A Flattr mindehhez a facebookos lájkolást, a Peter Sunde és a Pirate Bay jelentette reflektorfényt, meg pár kisebb ötletet ad hozzá.
A Flattr havidíjként elkér tőlünk annyi pénzt, amit szét szeretnénk osztani a nekünk tetsző tartalmak alkotói között. A minimum havi 2 euró, a maximum annyi, amennyit nem sajnálunk rá. A rendszerbe regisztrált oldalakon a facebookos Like gombhoz hasonló Flattr gombok várják, hogy megnyomjuk őket, a funkciójuk is hasonló, a tetszésünket fejezhetjük ki vele.
Csakhogy itt a tetszés pénzzel is jár: hó végén a rendszer megnézi, melyik oldalon hány Flattr-gombot nyomtunk meg, és ezek arányában szétosztja az adott oldalak gazdái között az arra a hónapra befizetett pénzünket (illetve előtte még maga a Flattr az egészből levesz 10 százalékot a saját fenntartására). Sőt, a dolog működik offline is, QR-kódot nyomtathatunk az oldalunk linkjéből, amit aztán a megfelelő alkalmazással felszerelt mobil kamerájával lehet használni.
Adja magát a kérdés, hogy tulajdonképpen mitől is életképes ez az egész. Először is meghökkentő módon az emberek tényleg hajlandók önszántukból fizetni olyan dolgokért, amik tetszenek nekik. Ha az utcazenészeknek kötelező lenne akár csak egy forintot is adni, mindenki utálná a dolgot, és próbálná kihúzni magát alóla; de úgy hogy önkéntes, minden századik ember bedob egy százast a gitártokba, és mindenki jól járt. Hasonló alapon szedett össze például 200 millió dollárnyi mikrohitelt a harmadik világ vállalkozói számára a Kiva.org közösségi oldal.
Innentől már csak a júzer kényelmének kiszolgálásáról szól az egész. A pénz küldése egyetlen gombnyomásba kerül, nem kell minden egyes alkalommal a Paypal-számlánkra belépni, leokézni, visszaigazolni. Mivel az előre befizetett pénzünk a kattintásaink arányában oszlik szét, nincs az a veszély, hogy elszállunk az adakozással, és nem kell a pénztárcánkra gondolnunk minden egyes lájkolás előtt. Ami tetszik, annak az alkotója kap a pénzünkből – az már más kérdés, hogy ha az adott időszakban sok minden tetszett, mindenki aránylag keveset fog kapni. Ami ellen egy szava nem lehet senkinek, elvégre a szándék a fontos. Ráadásul nem kell úton-útfélen megadnunk a hitelkártya-adatainkat, és ez mostanában különösen fontos szempont, hogy azokat lehetőleg minél kevesebb helyről lehessen ellopni.
A dolog sikere természetesen azon múlik, hogy mennyire tud elterjedni, hiszen addig nem érdemes beszállni adakozó oldalról, míg nincs elég fogadó, és fordítva. Ördögi kör: attól fogják sokan használni, ha megmutatja, hogy érdemes, de csak akkor érdemes, ha már sokan használják.
A Flattr május elején jött ki a zárt béta állapotából, és engedélyezte mindenkinek a regisztrálást. Egyelőre Németországban, Franciaországban, és Skandináviában éri el a szabad szemmel is látható méretet, a százezerhez közelít a regisztrált júzerek száma. A cél 2011 végére egymillió felhasználó, ami elsőre merésznek látszik, de a 87 millió aktív Paypal-használó mellett nem tűnik elérhetetlennek. Mindenesetre Tim Pritlove, német blogger saját bevallása szerint már most havi ezer euró körül keres a blogja Flattr-gombjait nyomogató olvasóin, ami kezdetnek nem rossz.
Jó kérdés, hogy egy ilyen kezdeményezés vajon életképes lehet-e Magyarországon. Az nem kétséges, hogy a magyarok hajlandók-e pénzt adni olyan dolgokért, amiért egyébként nem lenne muszáj. Az már sokkal inkább, hogy mennyit szánna ilyesmire egy átlagos magyar netező, akinek nyilván sokkal vékonyabb a pénztárcája, mint egy átlagos németnek vagy skandinávnak, ahol már fut a Flattr szekere. Tippelés helyett inkább kérdezünk: