Index Vakbarát Hírportál

Nyereséges évet vár a Sony

2011. július 28., csütörtök 11:35

Veszteségbe fordult a Sony eredménye a pénzügyi év első negyedében a márciusi természeti katasztrófa által okozott károk és termeléskiesés miatt. A Sony ennek ellenére három veszteséges év után nyereségre számít az idén.

Az idei első pénzügyi negyedévében a Sony 1,49 ezer milliárd jen árbevételt szerzett, ami 10 százalékkal alacsonyabb az előző évi 1,66 ezer milliárdnál. A vállalat az áprilistól júniusig tartó időszakban 15,5 milliárd jen adózás utáni veszteséget könyvelt el. Tavaly még 25,74 milliárd jen nyeresége volt.

A jen árfolyamának erősödése, valamint a szórakoztató elektronikai piac forgalmának amerikai és európai visszaesése miatt a Sony idén alacsonyabb nyereségre és árbevétel számít. Eszerint a májusban jelzett 80 milliárd jen helyett nettó nyeresége 60 milliárd jen lehet, értékesítési árbevétele pedig 7,2 ezer milliárd jenre csökken a korábban várt 7,5 ezer milliárdról. A Sony nem változtatta meg, 200 milliárd jenen hagyta üzleti eredményre vonatkozó előrejelzését.

Az idei évre várt 60 milliárd jen nyereség minden csökkentés ellenére is pozitív eredmény, szemben a tavalyi 259,59 milliárd jenes veszteséggel. A Sony három egymást követő évet zárt veszteséggel.

Rovatok