Index Vakbarát Hírportál

Óriási üzlet az Android a Microsoftnak

2011. október 26., szerda 09:23

A Google operációs rendszere lehet a Microsoft egyik legdinamikusabban növekvő üzletága, jövőre több mint egymilliárd dollárt hozhat a konyhára Redmondban.

Egyre nagyobb tempóban terjed az Android operációs rendszer: a harmadik negyedévben 55 millióval nőtt a rendszert használó készülékek száma, ami azt jelenti, hogy naponta több mint 600 ezer ilyen eszközt aktiválnak a világon. A Google ugyan nem osztja meg a nyilvánossággal, hogy az Android mennyi pénzt termel, de elemzők szerint az amúgy ingyenes rendszeren keresztül befolyó reklámbevételekből a cég jövőre 1,3 milliárd dollár körül kasszíroz. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy nem az Android fejlesztését irányító cég a népszerűség legnagyobb haszonélvezője, hanem az ezen piacon még szerény szereplőnek számító rivális, a Microsoft.

Az elemzők már régóta gyanítják, hogy a Microsoft több bevételhez jut az Android révén, mint saját okostelefonos operációs rendszere, a szakma által dicsért, ennek ellenére mindössze 1,6 százalékos részesedést magáénak tudó Windows Phone 7 eladásaiból. A sajátos helyzet annak köszönhető, hogy a szabadalombitorlási perektől tartva egyre több készülékgyártó fizet licencdíjat a Microsoftnak az Androidban felhasznált szabadalmai után, melyekből az egy dedikált licencprogramot állított össze.

Azt a Microsoft sem árulja el, hogy mennyi bevétele származik az androidos készülékek után fizetett licencdíjakból, ez a tétel az elmúlt negyedévben 1,96 milliárd dollár forgalmat elérő játékgépes és hardveres részleg számaiba olvad bele. A Goldman Sachs úgy becsüli, a cég a jogokat megvásárló gyártóktól készülékenként 3-6 dollárt kap, amiből az idén közel 450 millió, jövőre pedig egymilliárd dollár feletti bevételhez juthat. Azaz többet kereshet az Androidon, mint a Google maga.

A Microsoft most vasárnap jelentette be, hogy újabb nagyágyú csatlakozott az Android-licencprogramhoz: a világ második legnagyobb szerződéses gyártójaként nyilvántartott, az ismert márkák számára notebookokat, tableteket és telefonokat összeszerelő Compal Electronics. A megállapodás pénzügyi vonzatait a felek nem hozták nyilvánosságra, de azt jelezték, hogy a tavalyi évet 28 milliárd dollár árbevételt elérő tajvani vállalat licencdíjat fizet az androidos készülékek után.

Az ügylet bejelentése kapcsán a Microsoft két vezető jogásza egy blogbejegyzésben tekintette át, hogy licencelés szempontjából hogy áll jelenleg az Android-ökoszisztéma. Mint kiderült, mára a nagy bérgyártók és az androidos eszközöket forgalmazó márkák több mint fele fizet licencdíjat a cégnek. Ősz óta az előbbiek között van a szerződéses piac három legnagyobb szereplője, a Quanta, a Compal és a Wistron, az utóbbiak között pedig a Samsung, a HTC és az Acer.

Rovatok