Index Vakbarát Hírportál

Torrentoldalakra vadásznak Nagy-Britanniában

2011. november 5., szombat 09:51

Igazuk lett azoknak, akik a Newzbin 2 fájlcserélő oldal bíróság által elrendelt blokkolását csak egy folyamat első állomásának tekintették, ugyanis a döntést kiharcoló jogtulajdonosok továbbléptek, és most a Pirate Bay nagy-britanniai tiltását igyekeznek elérni.

Több helyi lap is beszámolt róla, hogy a British Phonographic Industry által vezetett kiadói koalíció (tagjai többek között a Pact, a Motion Picture Association, illetve a Publishers Association) hivatalosan is felkérte a legnagyobb brit internetszolgáltatót, a hatmillió ügyféllel rendelkező British Telecomot (BT), hogy hálózatán tegye elérhetetlenné a Pirate Bay-t. Az önkéntes blokkolást az említett bírósági ítéletre hivatkozva kérik, ami kimondta, hogy a BT-nek két héten belül meg kell szüntetni a hozzáférést a Newzbin 2 oldalaihoz.

A BT szóvivője megerősítette az információt, majd kijelentette, hogy egyelőre mérlegelik a lehetőségeket, de úgy vélik, ahogy a Newzbin 2-nél, a Pirate Bay esetében is szükségük lesz egy érvényes bírói végzésre. A távközlési vállalat egyelőre a korábbi ítélet általi kötelezettsége, a tiltás technológiai feltételeinek kidolgozásával van elfoglalva.

A Pirate Bay-t 2009 óta több európai országban tiltólistára helyezték, például Belgiumban, Dániában, Írországban, Olaszországban és Svédországban. A mostani ügy azonban más jellegű, ugyanis John Smith, az egyik nagy kiadói szövetség vezetője már magabiztosan és határozottan jelentette ki, hogy mivel a legfelsőbb bíróság világosan értelmezte az ide vonatkozó törvényeket, a precedensre hivatkozva nekilátnak az illegális letöltést kínáló oldalak elleni hadjáratnak.

Rovatok