Index Vakbarát Hírportál

A frissítéstől jobban merül az iPhone 4S?

2011. november 14., hétfő 10:47

Nem elégedettel a felhasználók az iPhone operációs rendszerének új frissítésével. Az Apple azt ígérte, hogy az iOS 5.0.1 frissítés megoldja a cég legutóbbi telefonjánál jelentkező akkumulátorproblémákat. A legtöbb felhasználó viszont arról számol be, hogy az 5.0.1 egyáltalán nem segített a gondon, sőt egyeseknek még rosszabb lett a készülék teljesítménye.

„A legutóbbi iOS frissítés több, a telefon gyors lemerülését okozó hibán is segített, a maradék javítása pedig folyamatban van" – mondta el Trudy Muller, az Apple szóvivője korábban. A frissítés csütörtökön érkezett, pénteken pedig már tele volt a Twitter a felhasználók panaszaival. „Csak nekem nem csinált semmit a frissítés az aksimmal?”, „Az iPhone 4S 34 százalékra merült 7 óra alatt... A frissítés sosem működött” – ilyen panaszok olvashatók a mikrobologon.

A beszámolók szerint vannak olyan júzerek is, akiknek használat nélkül is tíz százalékot merül a telefon óránként. Az Apple támogatással foglalkozó fórumának talán eddigi leghosszabb bejegyzése már közel 300 oldalas, több mint 4400 üzenettel és 315 ezer megtekintéssel. Néhányan úgy gondolják, hogy a probléma valószínűleg hardveres eredetű, ezért sosem fogják tudni szoftverfrissítéssel megjavítani.

Ugyanakkor a fórumok szerint vannak olyanok is, akiknél működik a frissítés, és a telefon valóban tovább bírja. Az akku élettartama nem az iOS 5.0.1 egyetlen problémája. A felhasználók bluetooth kapcsolódási hibákról, wifi-problémákról is beszámolnak, illetve a hang hiányáról iPaden.

Rovatok