A kísérletben felhasznált szervereket összekötő 100 gigabites üvegszálhálózaton az egyik irányban 98, a másikban pedig 88 gigabites másodpercenkénti sebességet mértek, a rekordot tehát a két részeredmény összege adja. A 186 Gbps akkor jött össze, amikor a gépek a saját, beépített memóriájukat használták az adatáramlás forrásaként és céljaként. Az SSD-ről (mozgó alkatrészt nem tartalmazó, nagy sebességű memóriamodulokból felépített adattároló eszköz, a rövidítés az angol Solid State Drive elnevezéséből származik) SSD-re történő, hagyományos másoláskor csak 60 Gbit adatot sikerült megmozgatni másodpercenként.

186 gigabit másodpercenként elsőre feleslegesen nagy mennyiségű adatnak tűnik, hétköznapi fogalmakra lefordítva ez annyit tesz, mintha egy teleírt blu-ray lemez teljes tartalmát küldenénk át valakinek egyetlen másodperc alatt. Az egyetem célja nem is a lakossági felhasználás gyorsítása volt, inkább a svájci CERN-hez hasonló, hatalmas adattömeggel dolgozó intézeteket akarják kisegíteni.

A nagy hadronütköztetőben folyó kísérletek során több petabájtnyi (kicsit több mint egymillió gigabájt) adat keletkezett már, amit nem feltétlenül helyben dolgoznak fel, így nagy szükség van a minél nagyobb sebességre – a másik megoldás ugyanis az, ha rengeteg adattárolóra mentik a kapott eredményeket, majd egy kamionra pakolva küldik át a csomagot a társintézeteknek.

A most elért 186 Gbps nem abszolút rekord, májusban a karlsruhei műszaki egyetem munkatársai 26 terabit per másodpercig jutottak, azonban ott speciális körülmények között, és csak rövid ideig sikerült fenntartani a kapcsolatot, szemben a mostani, 11 órán át tartó, széles körben elérhető hardvereket használó összeköttetéssel.