Index Vakbarát Hírportál

Steve Jobs elejtette az unicumos üveget

2011. december 22., csütörtök 00:56

Szerdán leleplezték az októberben elhunyt Steve Jobs életnagyságú bronzszobrát, és ez a hír a nemzetközi hírügynökségeket is az óbudai Graphisoft Parkba csődítette. Az elektronikai termékeket gyártó Apple volt vezére nem a karitatív tevékenységéről volt híres, de a magyar cég vezetői úgy gondolták, a világ így is sokat köszönhet neki.

Konzervatív műelemzők szerint Steve Jobsról készült szobrában Tóth Ernő azt a pillanatot jeleníti meg, amikor a karizmatikus cégvezér heves gesztusokkal magyaráz a San Franciscó-i Moscone Centerben megjelent közönségnek. Az utolsó nyilvános előadásában bemutatott iCloud lehet a téma, hiszen az iPhone 4 már ott van a kezében. Az eszköz ebben a pillanatban csak mellékszereplő, Steve Jobs nem tartja felénk, mint a technológusok követendő bálványát.

Mintha a bal kezét rázva azt mondaná, „Értsétek már meg, hogy ez így tökéletes!”, ami egyszerre mutatja be az Apple nagyszerűségre és újításra való törekvését, ami miatt sokan imádják Steve Jobs munkásságát, és érzékelteti a konokságot és a felsőbbrendűséget is, ami miatt sokan távol tartják magukat az almalogós termékektől.

Más megfigyelők szerint a szobor ennél sokkal könnyedebb témát dolgoz fel. Steve Jobs éppen kifújta az orrát, de csak utána jött rá, hogy nincs a kezében zsebkendő.

De vajon mit mond a szobor az egyszeri Munkás Pityunak, aki kijött elszívni egy staubot, amíg a család a szomszédos bevásárlóközpontban pakolja a kosárba az akciós parizert meg a gazdaságos sört? Talán azért néz olyan furcsán a szemüveges fazon, mert kicsúszött a kezéből az unikumos üveg. „The only way to do great work is to love what you do...” – mondja a szobron elhelyezett idézet, ami nagy igazság. A reggelire elfogyasztott dekás kevert sokaknak ad jó kedvet az aznapi munkához. A figura önmagát ostorozza az ügyetlensége miatt.

Jó döntés volt, hogy Steve Jobsról nem utcát neveztek el, és nem is közterületen helyezték el 450 kilós bronzszobrát. Nehéz átérezni a kaliforniai milliárdos nagyságát, akiből a többségünk csak annyit lát, hogy készített pár drága kütyüt, amikkel egy szűk réteg jól elszórakozik.

A Graphisoft vezetői azért emeltek szobrot ennek az embernek, mert a nyolcvanas években pénzügyi segítséget kaptak tőle, és szellemi útmutatást arról, hogy miként kell sikerre vinni egy céget. Várkonyi Viktor vezérigazgató elmondta, mindig is olyan munkatársakat próbáltak a csapatukba csábítani, akikről tudták, hogy hisznek a képességeikben, és szeretik, amit csinálnak. Azt látták, az Apple-nek is ez a mozgatórugója, hogy a dolgozók szívvel lélekkel küzdenek a közös célért. Steve Jobs kiváló szakértőket tudott maga köré gyűjteni, és furcsa, ellenszenves modorával mindenkiből kihozta a maximumot.

Steve Jobs nem fejlesztett gyógyszert a maláriára, nem akarta magánűrhajón meghódítani a világűrt. Arra törekedett, hogy munkájából az egész társadalomnak haszna legyen. Jó irányba tartott, és sajnálhatjuk, hogy nem tudott az úton végigmenni.

Rovatok