Index Vakbarát Hírportál

Asztali erőgép a kézben

2011. december 25., vasárnap 20:22

A múlt héten a japán üzletekbe került a Sony új kézikonzolja, a PlayStation Vita. A nyitókészletnek majdnem a négyötödét felvásárolták, a géphez kapható memóriakártyák pedig szinte teljesen elfogytak. A Vita európai megjelenése csak február végén várható, de a látottak alapján joggal tűnhet úgy, hogy érdemes lesz várni rá.

Az Enterbrain jelentése szerint a japán vásárlók 321 407 PS Vitát pakoltak a kosarakba, mindössze két nap alatt. A platformtulajdonos Sony alaposan felkészült a premierre: közel félmillió gépet szállított az üzletekbe. A Vita premierje viszonylag sikeresnek mondható a kézikonzolok (angol névvel handheld konzolok) piacán: a Sony előző kézikonzoljából, a PSP-ből 166 ezret vásároltak a megjelenést követő két napban, a Nintendo új kézi játékgépe, a 3DS viszont 371 ezres eladással nyitott.

A népszerű videojátékos fórum, a NeoGAF nem reprezentatív felmérése szerint a vásárlók kilencven százaléka vásárolt memóriakártyát is a konzolhoz: a legnépszerűbbek a 16 és 32 gigabájtos kártyák voltak, amik jóformán az utolsó darabig elfogytak. A kétféle (wifis, illetve 3G-s) kiszerelésű gép közül az előbbi bizonyult népszerűbbnek.

A megjelenés után többen is reklamáltak az apróbb hibák miatt – igaz, ez egy új hardver bevezetését követően gyakran előfordul. A felhasználók az érintőképernyő problémáira, programhibákra, illetve váratlan lefagyásokra panaszkodtak. A Sony valószínűleg számított a dologra, mivel villámgyorsan reagáltak: a felhasználóktól elnézést kértek, és azonnal letölthetővé tették a legfrissebb rendszerszoftvert, ami orvosolta az említett hibákat.

Bivalyerős hardver, visszafogott üzemidő

Nyers erejét tekintve a Vita közelebb áll a jelenleg kapható asztali konzolokhoz, mint a Nintendo 3DS-hez. A burkolat alatt egy négymagos ARM Cortex-A9 MPCore processzor, illetve egy négymagos grafikus processzor található, a további lóerőt pedig 512 megabájt rendszer-, és 128 megabájt videomemória biztosítja. Az 5 hüvelykes (nagyjából 13 centiméteres), 960*544 pixel felbontású OLED kijelző érintésérzékeny, akárcsak a gép hátulján található touchpad. Ez utóbbi szokatlan megoldás egy kézikonzolnál.

A Sony nem spórolt a minőségi alkatrészekkel. A Vitába két kamera, illetve a Sixaxis néven ismert mozgásérzékelő is belefért, ami gyorsulásmérővel és giroszkóppal ruházza fel a kézikonzolt. A gombkiosztás mindenkinek ismerős lehet, aki fogott már kézbe PlayStation 3 kontrollert: a négy akciógomb mellett két ravasz, illetve a benyomható analóg karok is helyet kaptak.

A PSP-hez képest visszalépésnek tűnik, hogy a Vitának nincs videokimenete, sem cserélhető akkumulátora. A rendszer üzemidejét a Sony 3-5 órára saccolja – ezt az is befolyásolhatja, hogy milyen fényerő mellett használjuk a gépet, mennyire számításigényes szoftvert futtatunk, és milyen hálózati kapcsolatokat aktiválunk.

Hálózati kapcsolatok

A Playstation Vita blueooth-, wifi-, és 3G-kompatibilis. Hogy Európában melyik szolgáltatónál lehet igénybe venni a 3G-kapcsolatot, azt egyelőre nem tudjuk – ez Japánban a Docomo, az Egyesült Államokban pedig az AT&T privilégiuma. A 3G-s verzióhoz a Sony GPS szoftvert is mellékel, de egyes hírek szerint ez a wifis gépekkel is megoldható lesz; ebben az esetben rendszer a közeli hotspotokhoz viszonyítva határozza meg a felhasználó pozícióját.

A Sony továbblépett a sikertelennek bizonyult UMD lemezformátumon is, a Vita már memóriakártyákkal üzemel. Ebből kétfélét fogad a gép: a játékokat tartalmazó Playstation Vita Cardot, illetve az új típusú, leginkább az SD kártyákra hasonlító memóriakártyát. Ezeket többféle méretben lehet megvásárolni, a legkisebb 2, a legnagyobb 32 gigabájtos. Az európai árak egyelőre nem ismertek, de Japánban a 4 gigabájtos kártyáért 2200, a 32 gigabájtosért pedig 9500 jent kell fizetni.

Nem csak játék és mese

A Sony platformjain jellegzetesnek számító operációs rendszer, a Xross Media Bar szintén nyugdíjba ment; a régi felületet az érintésérzékeny képernyőkre optimalizált LiveArea váltotta. Ez lehetővé teszi az online vásárlást a PlayStation Store-ban, illetve saját Facebook-, Twitter- és Foursquare-klienst biztosít a felhasználónak.

A támogatott webes szabványok listájából hiányzik a flash, de a böngésző kompatibilis a HTML5-tel, a sütikkel és a Javával. Videolejátszásra és zenehallgatásra a Vita szintén alkalmas: a nagy kijelző az előbbinek kedvez, a konzol mérete azonban sejtetni engedi, hogy nem a Vita fogja leváltani a bélyeg méretű mp3-lejátszókat.

A fejlesztők ígérete szerint a Remote Play jóval kiforrottabb formában fog visszaköszönni, mint a PSP esetében: a PlayStation 3-ra készült játékokat a kézikonzol képernyőjére streamelve is játszhatjuk majd. A szolgáltatás egyelőre nem kompatibilis az összes PS3-as játékkal, és az első beszámolók szerint a képminőség egy hajszálnyit romlik a Vita kijelzőjén. A digitális formában megjelent PSP-játékokat viszont futtathatjuk az új platformon is. Aki ezeket korábban lemezes formátumban vásárolta meg, hoppon maradhat – igaz, a Sony az ígéretek szerint ilyenkor diszkontáras vásárlási lehetőséget biztosít.

Európa visszavár

A Sony közleménye szerint Európában tizenkét játékból választhatunk a megjelenés napján. A platformot temérdek fejlesztő támogatja, a néhány hónapja nyilvánosságra hozott játéklistán pedig már most is közel nyolcvan cím szerepel, ugyanakkor kérdéses, hogy ezek közül hány fog Európában hivatalosan megjelenni.

Magyarországon február 22-től lesz megvásárolható a PlayStation Vita. A Sony magyarországi képviseletének tájékoztatása szerint a hardver javasolt ára 79 990 forint lesz, a 3G-s modelleket pedig 102 990 forintért lehet majd megvásárolni – ezek már több viszonteladónál is előrendelhetők. A szoftverek ára egyelőre még kérdéses, mindenesetre az Egyesült Királyságban 40 fontos áron rendelhetők elő a premierkor kapható játékok. A helyzetet némileg rugalmasabbá teszi, hogy – hasonlóan a PSP-hez – a Vita is régiómentes konzol, így továbbra is rendelhetünk játékokat Japánból, vagy az Egyesült Államokból.

Részletes tesztet majd a magyar premier idején közlünk, bár a PS Vitát bemutatás előtt alkalmunk nyílt kipróbálni rövid ideig az idei E3-on. Akkor a kézikonzol meggyőző hardvernek tűnt, és az Uncharted: The Golden Abyss egyik pályája is szépen példázta, hogy az érintőkijelző jól kiegészíti a hagyományos irányítást: a főhős mozgását, kapaszkodását többféle módon is elő lehetett idézni. Kérdés, hogy a későbbi Vita-játékok mennyire használják majd ki a gép új lehetőségeit, illetve hogy egyáltalán a játékfelhozatal mennyire lesz meggyőző (ez volt az a pont, ahol a 3DS elhasalt). Az pedig már a kézikonzolok piacán is túlmutató talány, hogy az okostelefonokon tapasztalható játékdömping mellett mekkora igény lesz egy minden szempontból csúcskategóriás, ám nem olcsó handheld játékgépre.

Rovatok