Index Vakbarát Hírportál

300 ezer embert zárhat ki az Ügyfélkapu

2011. december 29., csütörtök 11:38

Január elsején mintegy 300 ezer felhasználó ügyfélkapu bejelentkezési jelszava lejár. Az érintett felhasználóknak év végéig módosítaniuk kell jelszavuk lejárati dátumát, különben nem tudnak majd belépni - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).

Kétszer elfelejteni

Eredetileg már októberben jelszót kellett volna cserélni, azonban még a felhívás után is 560 ezeren elmulasztották ezt megtenni. Ezért, hogy az érintettek továbbra is használni tudják ügyfélkapujukat, a KEKKH év végéig meghosszabbította a jelszavak érvényességét.

A helyzet kicsit javult, de még mindig mintegy 300 ezer ügyfélkapu tulajdonosnak kell módosítania belépési jelszava lejárati időpontját legkésőbb 2011. december 31-ig. A jelszavak leghosszabb megadható érvényessége két év. Amennyiben valakit kizár a rendszer, már csak személyesen, egy okmányirodában igényelhet új jelszót.

Bonyolult

Nem csoda, hogy ilyen sokan nem tették még meg a szükséges lépéseket, hiszen a magyarorszag.hu címről elérhető elektronikus rendszer felülete elég bonyolult. Nem könnyű megadni jó jelszót sem: a legnagyobb biztonság érdekében tartalmazniuk kell kisbetűt, nagybetűt és legalább két számot, sőt, bár a súgó szerint csak @ jelet nem tartalmazhat, valójában nem adhatunk meg más speciális karaktereket, például #-t sem.

Ugyanez a túlbonyolított rendszer jellemző a belső felületre is. Az üzemetletetők feltalálták például a „tartóstárat": alapból minden, a rendszeren keresztül beérkező dokumentum törlődik, csak azok maradnak meg, amiket átmozgatunk ide. Ráadásul itt is csak 30 megabájt áll rendelkezésre, ami pdf dokumentumokkal könnyen túlléphető.

Rovatok