Az első gondolat a kicsomagolás után: a Vita gyönyörű, egy igazi ergonómiai műremek. Vékonyabb, mint a PSP, de a felülete nagyobb annál. Ennél elegánsabb, letisztultabb kézikonzol még sosem volt; nagyobbnak tűnik a PSP-nél, mégis könnyebb, kecsesebb. A kijelző mérete megnőtt, akárcsak a felbontása, a valamivel kisebb kezelőgombok és analóg karok pedig jobban beleolvadnak a gép burkolatába. A gép tetején meghúzódó fémpanelbe süllyesztve kapott helyet a bekapcsoló gomb, a memóriakártya-foglalat, illetve a digitális hangerőszabályzó. A zongoralakk-borítás, a szürke keret és a hátsó érintőképernyő igazi luxuscikkérzetet kelt.

Az ismerkedés során nem is okoz csalódást. A nagyfelbontású kijelző gyönyörű képet ad: a fekete tényleg koromfekete, a színek élénkek, a kontraszt kiváló. Noha az iPhone 4 retina kijelzője képpontsűrűség terén lekörözi a Vitát, képminőségben a Sony gépe verhetetlennek tűnik. A multitouch-kijelző jól reagál a bökdösésre, minden mozdulatot precízen követ. Az analóg karok érzékenyek, jól reagálnak minden mozdulatra; a holtjátékuk kisebb, mint a 3DS analóg padjáé, az ellenállásuk pedig sokkal barátságosabb, mint a PSP műanyag gombájáé. A d-pad iránygombjait ezúttal nem választották szét, de még lópofozó kézzel sem okoz problémát a nyomkodásuk.

A király új ruhája

A főmenü némi megszokást igényel. A Xross Media Bar kezelőfelületet (amit a 2003-ban piacra dobott PSX-ben használtak először) a Sony nyugdíjazta, a keresztirányú almenük helyett a LiveArea színes gombjaival navigálhatunk. Elsőre szokatlannak tűnik az új design, de könnyű megszeretni - feltéve, hogy hozzászoktunk néhány aprósághoz. A programok bezárásához például a PS gombot kell megnyomnunk; az ilyenkor felugró képernyőn látható szamárfület kell egy határozott ujjmozdulattal lerántani.

Furcsának tűnhet, hogy a menüképernyők között nem oldalirányban, hanem függőlegesen lapozgathatunk, de egy szélesvásznú képernyőnél ez a logikus elrendezés. A szokatlan gesztusok használatát a gépre telepített Welcome Park applikáció játékos formában ismerteti: az érintőképernyő működését, a szamárfülezés ösztönös használatát, illetve a videó- és hangrögzítést is jópofa minijátékokkal tanulhatjuk meg, a teljesítményünk pedig a szintidőnk alapján kerül kiértékelésre.

A Sony már a PSP-nél is nagy hangsúlyt fektetett a multimédiára, és ez a Vita esetében sincs másképp. A gépben egy közel teljes értékű webböngésző is helyet kapott, ami a kézikonzolos mezőnyben közel a legjobb. A „közel” szót pedig kizárólag azért kellett a mondatba építeni, mert kétségkívül vannak hiányosságai. Bár a híroldalak apróbb betűi (például az Index címlapján) még zoomolás nélkül is jól olvashatók Vitán, az odalak pedig villámgyorsan töltődnek be a memóriába, a flash-támogatás hiánya fájó pont - anélkül ugyanis nem nézhetünk online videókat. Elképzelhető, hogy ez a helyzet a közeljövőben változik: a Sony közleménye szerint szeretnék megoldani a kompatibilitást.

Bár a kétujjas zoomolás böngészés közben is jól működik, a Vita nem tud egyszerre túl sok információt a memóriában tárolni. Az oldalak gyors (és mellesleg tükörsima) scrollozása közben gyakran futunk zátonyra; ilyenkor mindig várnunk kell néhány másodpercig, mire a Vita észbe kap, és betölti az oldal fennmaradó részét. A Gmail, a Google és a Facebook a kézikonzol böngészőjéből is hozzáférhető - más kérdés, hogy a sebességük és a kezelhetőségük nem a legjobb.

Ezeken a problémákon a dedikált alkalmazások segíthetnek, és valószínű, hogy ezek idővel el is készülnek: a Twitter és a Flickr például már jelenleg is elérhetők. A később megjelenő applikációkat a PlayStation Store-ból tölthetjük le, akárcsak a játékokat, demókat és egyéb kiegészítőket. A Sony már korábban is kísérletezett hasonlóval (így lehetett a PSP-n Skype-olni, illetve digitális képregényeket olvasni), de gyanítható, hogy az új handheldre már a modern webes trendeknek megfelelő alkalmazásokat is terveznek.

Álomország tengerpartján

Az Uncharted: Golden Abyss vérbeli nyitócím: egyszerre képes demonstrálni a hardver erejét, a kézikonzol speciális képességeit, mindezt egy olyan cím mögé állítva, ami már korábban is milliós eladásokat produkált. A játék észbontóan néz ki; legfeljebb a felbontás - és az élsimítás alig észrevehető hiánya - marad el az asztali konzolos verziótól. A célzást a beépített giroszkópnak köszönhetően a gép ide-oda döntögetésével is kezelhetjük, a játék során felfedezett tárgyakat az alsó képernyő cirógatásával forgathatjuk, a szennyeződéseket pedig a felső képernyőn matatva távolíthatjuk el róluk.

A fejlesztést végző Sony Bend a logikai feladványokkal demonstrálta, milyen további lehetőségek rejlenek a konzolban: a titkosírást úgy fedezhetjük fel, ha fény felé tartjuk a konzolt, a puzzle-k megoldását gyakran a képernyő kapargatásához kötik, a széfek gombját pedig szintén virtuális formában tekergethetjük. A jelenleg elérhető játékok közül az Uncharted kínálja a legjobb szórakozást - más kérdés, hogy ez kétes dicsőség a vérszegény felhozatalt nézve.

A Dynasty Warriors Next stratégiai elemekkel keveri a tömegpusztító akciójátékot. Sok újdonságot azonban nem kínál: a Koei a Playstation 2 megjelenése óta minden évben - esetenként akár többször is - leporolta az alapjátékot, és minimális módosításokkal piacra dobta. A Next csupán arról győzi meg a vásárlót, hogy rossz befektetést csinált: a grafika gyakorlatilag PS2-színvonalú, a játékmenet pedig elnagyoltnak, durvának hat. Gyakorlatilag semmilyen szinten nem használja ki a gépben rejlő potenciált. A Koei számára valószínűleg csak a piaci jelenlét volt fontos, és ez sajnos érződik is a játékon.

Európai aggyal feldolgozhatatlan a Gravity Rush, de még egy japanofil is jogosan teheti fel magának a kérdést: ez meg mi az isten? A csinos, cel-shaded grafika, a nyitott világ és a császkáló mellékszereplők láttán egy B-közép japán szerepjátékra asszociálhatnánk, de a Gravity Rush valójában akciójáték. A ravaszgombok megnyomásával tudjuk megváltoztatni a gravitáció irányát, falon futkározni, illetve lebegő helyzetből támadni a semmire sem hasonlító, torz ellenfelekre. Maga a játék kissé kezelhetetlennek tűnik, a technikai színvonal nem túl kiemelkedő, a prezentációs eszközök viszont rendben vannak: az átvezető videók vágása, a képregényes stílusú átkötők kellemes alaphangulatot teremtenek. Nem rossz, csak nem feltétlenül nekünk készítették.

Játszani is engedd

A Vita lendületesen startolt Japánban, az első hétvégén több mint 320 ezret vásároltak belőle. Mostanra kiderült, hogy a lendületet hosszú távon nem képes tartani: az új hardvert csak az innovátorok és a megszállott játékosok vásárolták, akiket felcsigázott az újdonság ígérete. Ez persze érthető: a gép jelenleg nem dúskál a vásárlásra késztető játékokban, márpedig egy játékkonzol esetében mindig ez a döntő tényező. A nagy riválisnak számító 3DS például a karácsonyi szezonban két húzócímnek köszönhetően sokszázezres eladásokat produkált. Az viszont biztosra vehető, hogy ha a Vitára is befutnak a kihagyhatatlan címek, az a gép eladásaira is jótékony hatást fog gyakorolni.