Index Vakbarát Hírportál

A pánikszobából rángatták ki Kim Dotcomot

2012. február 6., hétfő 12:44

A Megaupload főnökének már korábban elutasította óvadékkérelmét az új-zélandi bíróság, most viszont a részletek is kiderültek. Dotcom ragaszkodott hozzá, hogy semmi kedve elhagyni az országot, csak terhes feleségével és három gyermekével akar lenni. A vád szerint viszont fennál a veszélye annak, hogy Dotcom elmenekülne, ezért a bíróság elutasította kérelmét.

Bírósági vallomásában Dotcom drámai hangon adta elő, miként ütöttek rajta a bűnüldöző szervek. Azt mondta, nem tudta, hogy az otthonát megszálló emberek rendőrök, ezért elmenekült egy biztonságos pánikszobába. Amikor rájött, hogy rendőrök vannak a lakásában, úgy döntött, ott marad, ahol van, nehogy meglepje a rendőröket és azok esetleg lelőjék.

Wayne Tempero, Dotcom biztonsági főnöke, akit engedély nélküli fegyvertartással vádolnak, alátámasztotta a mesét: „Egyszer sem mondták, hogy rendőrök, civil ruhában voltak, az egyetlen dolog amit láttam, hogy golyóálló mellény van rajtuk. Rengeteg pisztoly és automata fegyver volt náluk. Amikor valaki automata fegyvert fog rád, és azt mondja, feküdj a földre, a földre fekszel” – mondta Tempero a bíróságnak.

Felrepedt a körme

Dotcom felrótta a rendőrségnek, hogy túlzott erőszakot alkalmaztak, amikor elérték a pánikszobát. „Arcon vágtak. Letepertek a földre. Egy ember a kezemen állt, emiatt megrepedt a körmöm és vérezni kezdett. Egy kicsit agresszív volt.”

A bíróság kérdőre vonta Dotcomot, hogy van-e nála készpénz, vagy vannak-e bűnözői kapcsolatai, amikkel hamis személyazonosságot szerezhet, és elhagyhatja az országot. „Teljesen pontos szeretnék lenni ebben a kérdésben: nincs semmi pénzem, mindent lefoglaltak” – válaszolta Dotcom. Azt is tagadta, hogy lennének olyan kapcsolatai, amikkel elhagyhatja az országot.

„Egyáltalán nem vágyom arra, hogy megsértsem a nekem kiszabott feltételeket. Nem fogok elfutni. Egyenlő esélyekkel akarok harcolni a vádak ellen. Három gyerekem van, a feleségem ikrekkel terhes. Egyszerűen csak velük szeretnék lenni" – érvelt a bíróság előtt.

Dotcom kérése azonban süket fülekre talált. Megtagadták az óvadékot, és újra őrizetbe helyezték. A riportereknek annyit mondott, hogy az ítélet nagyon kiábrándító volt. A Megaupload vezére úgy gondolja, nem csinált semmi rosszat.

Rovatok