Index Vakbarát Hírportál

Önállóan cselekszik a DARPA új robotkarja

2012. március 3., szombat 10:20

Az amerikai haditechnikai kutatóintézet, a DARPA támogatta annak a robotkarnak a fejlesztését, ami jóformán teljesen önállóan hajtja végre az utasításokat. Az Autonomous Robotic Manipulation (ARM) program célja, hogy minimális emberi beavatkozás mellett, a lehető leggyorsabban hajtson végre olyan összetett feladatokat, amelyere leginkább csak az emberek képesek.

A jelenleg használt szoftvernél az emberi beavatkozás gyakorlatilag a parancskiadásra korlátozódik, a feladatok elvégzéséről már a robotkart vezérlő szoftver, illetve a szenzorok gondoskodnak. A robot a fején, a nyakán és a kezén is érzékelőket visel: ezek gondoskodnak az ütközésészlelésről, ezek mérik az erőhatást, és ezek alkotnak vizuális képet a környezetről.

A tavaly novemberben végrehajtott tesztelés során a legjobb csapat 93 százalékos eredményt ért el; ennek során a robot finom mozgatásához kapcsolódó képességeket tesztelték. A DARPA és a kutatók az ARM második fázisában már az összetettebb, egyszerre két robotkart is megmozgató feladatok végrehajátására helyezik a hangsúlyt.

Rovatok