Index Vakbarát Hírportál

Szennyvízből elektromos áram

2012. március 5., hétfő 10:57

Amerikai kutatók olyan berendezést állítottak elő, amely képes a vízből előállítani az elektromos áramot, valamint alkalmas a víz megtisztítására is. Holland tudósok már évek óta folytatnak hasonló kísérleteket az ország tengerpartjánál, ahol az édesvíz találkozik a sóssal. A fordított elektrodialízisen (RED) alapuló eljárásban egyfajta sóakkumulátor jön létre: a sós és az édes vizet membránok által elválasztott váltakozó kamrába helyezik, amelyek így elektrokémiai töltést hoznak létre. Egy norvég cég szintén az édes és a sós víz elvén működő, hasonló technológia megvalósításán dolgozik.

Amerikai kutatók szerint a RED technológia sok problémát rejt magában, mert nagy számú membránt kell alkalmazni, és az erőművet a tengerbe kell süllyeszteni. Úgy vélik, hogy a membránok számát csökkenteni, a teljesítményt pedig növelni lehet a mikrobás üzemanyagcellák (MFCs) kiegészítő használatával. Ennek segítségével a szennyvízben lévő szerves anyagok lebontásával villanyáramot hoznak létre. A prototípusban ammónium bikarbonát helyettesíti a sós vizet, és így a tengerektől távoli területeken is üzemeltethető. Ez a technológiai megoldás a helyi ipar hulladék hőjét használja fel.

A Pennsylvania Állami Egyetem kutatói úgy vélik, hogy az eljárás alkalmas lesz a fejlődő országok ivóvízkészletének kiegészítésére, illetve az elektromos áram előállításával kapcsolatos problémák leküzdésére.

Rovatok