Index Vakbarát Hírportál

Százezer végpontot szerzett a UPC

2012. március 9., péntek 15:52

A UPC Magyarország pénteken bejelentette, hogy a hatósági jóváhagyást követően megvásárolta az ország nyolcadik legnagyobb kábelszolgáltatója, a RubiCom nyolcvan településen körülbelül százezer háztartást elérő, jelenleg 63 ezer kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást nyújtó hálózatát. Az UPC a vételárat nem közölte, csupán azt, hogy több milliárd forintért vásárolta meg a hálózatot.

A hálózaton a szükséges műszaki továbbfejlesztést követően a UPC májustól indítja el saját kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatását.

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően a UPC Magyarország pénteken zárta le az ügyletet, amelynek révén elsősorban Pest megyében nő ügyfeleinek száma.

A UPC közleménye szerint az előfizetőknek semmit nem kell tenniük, mivel az általuk korábban megkötött szolgáltatási szerződések továbbra is érvényben maradnak. A szolgáltatóváltásról minden érintett előfizető személyre szóló levélben kap részletes tájékoztatást az elkövetkező napokban.

Rovatok