Az űrbe juttatott mágnesvasútra ötezer dollárba kerülne egy vonaljegy, és ezer mérföldön át gyorsulna, mielőtt kijutna a világűrbe. A jármű megépítése hatvanmilliárd dollárt és húsz évet venne igénybe, viszont költséghatékony alternatívája lehet a körülményes, drága és lassú űrutazásnak. Arról nem is beszélve, hogy remek kozmikus védőpajzs lehetne belőle.
A Startram nagyszabású projektje a mágneses levitációra képes vasutakat kombinálná az űrutazással. Bár a terv első ránézésre őrültségnek tűnhet, a Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának mérnökei szerint mindez akár a ma rendelkezésünkre álló technológiával is megvalósítható. Csupán a mágnesvasutakra, egy 1600 kilométer hosszú alagútra, valamint egy olyan szupravezető kábelre van szükség, ami alacsony Föld körüli pályára küldi az űrvonatot.
A grandiózus vállalkozás csak látszólag tűnik értelmetlen hóbortnak. Bár az előzetes becslések szerint a projekt hatvanmilliárd dollárba kerülne, a pálya felépítése pedig húsz évet venne igénybe, a kivitelezéshez már most elérhető technológiát használnának, az üzemeltetés költségei pedig töredékét tennék ki egy, az űrbe juttatott rakéta indításának. A felépítés költsége és időtartama kevesebb lenne, ami egy korábbi terv, az űrlift üzembe állítása, ráadásul a szükséges kábelrendszer kiépítése kevesebb mérnöki tudást követelne meg.
A Startram tervének alapötlete egyszerű. A tervezők – James Powell, George Maise és John Rather – kifejtették, hogy mivel a mágnesvasút a sín fölött lebeg, a súrlódás nem képez ellenállást, így a maglevek jelenlegi 560 kilométer per órás csúcssebesség is könnyűszerrel meghaladható. Nehézséget csupán az okozna, hogy nagy sebesség mellett a légellenállás akár darabokra is törhetné a vonatot, a biztonságos gyorsuláshoz pedig hosszú sínpályára lenne szükség. A tervezők ezért egy vákuumcsöves alagút megépítését szorgalmaznák, ami a mezoszféra alacsony légnyomását szimulálná, így kiküszöbölhetné a légellenállásból eredő problémákat.
Az alagutak kezdőpontja a tengerszinten helyezkedne el, a kilépési pont pedig 19 kilométeres magasságban (az űrvonat onnantól segítség nélkül száguldana tovább az űrbe). Ha a mérnökök meg tudják oldani, hogy a szupravezető kábel a talajszintben kétszázmillió, a kilövőcsőben pedig húszmillió amperes áramerősséget biztosítson, az elég lenne ahhoz, hogy nagyjából húsz kilométeres magasságban egyméternyi kábel négytonnányi terhelést bírjon ki – ez pedig megtarthatná az űrben levegő vákuumcsövet. További problémát okozhatna a csövek kilengése, de a tervezők szerint a megfelelő anyagból – nevezetesen a Dyneemából – készült kábelekkel ez is kiküszöbölhető. Ezekből ugyanis nagy szilárdságú, a kilengést csillapító rögzítőpántokat lehetne építeni.
A mérnökök szerint a vasútállomások kezdőpontjául a sarkvidéki övezetek szolgálhatnak; Észak-Kanada, Grönland vagy Szibéria például megfelelne a célnak, akárcsak az Antarktisz. A tervezők azért tartanák megfelelőnek a sarkvidéki helyszíneket, mivel a sínpálya kiépítése itt károsítaná a legkevésbé az őshonos élővilágot.
A Startram projektnek nemcsak a végállomása, hanem a költségei is elérik a csillagos eget: a hatvanmilliárd dollárra becsült költségek az USA éves hadi kiadásainak egytizedét tennék ki. Ha azonban a vállalkozás húsz éven belül révbe érne, az jelentős megtakarításokkal járhatna az űrkutatásban. Az űrvasút ugyanis mindössze ötven dollárért juttathatna az űrbe egy kilogrammnyi szállítmányt. Az űrhajók esetében ezt nem lehet megúszni tízezer dollár alatt, egy ember űrutazása pedig százezer dollárba kerül. A Startrammel viszont egy vonaljegy csupán ötezer dollárba kerülne. Az előzetes számítások szerint a balesetek aránya nem lenne magasabb, mint a modern légiközlekedésben.
Mivel egy ilyen vállalkozás magánfinanszírozásból szinte kivitelezhetetlen, nem meglepő, hogy a Startram fejlesztői azt is hangsúlyozzák, hogy a rendszer milyen védelmi potenciált jelentene. Mivel a Startram villámgyorsan képes több tonnányi anyagot Föld körüli pályára állítani, képes lehet védelmet nyújtani az aszteroidák és üstökösök ellen is. A védekezéshez olyan védelmi rendszerre van szükség, ami első lépésben érzékeli a veszélyt, a másodikban pedig villámgyorsan elháríthatja azt – a Startram pedig képes erre. A védelmi minisztérium számára pedig kétségtelenül vonzó lehet egy olyan rendszer, ami hatékony és olcsó védelmet garantálna az aszteroidák és üstökösök ellen.