Index Vakbarát Hírportál

Magyar döntős a Google fotópályázatán

2012. április 17., kedd 17:12

A Google tavaly novemberben jelentette be, hogy főiskolásoknak, egyetemistáknak fotópályázatot hirdet (Google Photography Prize 2012), hogy új tehetségeket fedezzenek fel. A verseny a végső szakaszába érkezett, a hét nemzetközi hírű szakemberből álló zsűri kiválasztotta a tíz döntős pályamunkát, amelyek közül valaki majd megnyeri a verseny nagydíját. A hivatalos blogban közzétett névsor szerint magyar finalistája is van a versenynek Máté Balázs személyében.

Összesen tíz kategória közül lehetett választani, a pályamunkákat, nyolc fényképet ez év elejéig, január 31-éig kellett feltölteni. A versenyre közel 20 ezren jelentkeztek a világ 146 országából.
Máté Balázs a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem negyedéves fotográfia szakos hallgatója Unmade című sorozatával a Divat kategóriában nevezett, és jutott döntőbe. Pályaművein a fotómodellek arcát különböző eljárásokkal – égetéssel, karcolással, ragasztóval – roncsolta. „A divatfotók esetében a modell valódi vonásai sokszor láthatatlanná válnak. A smink, haj-styling, ruhák és végül az utómunka rétegei elrejtik a személyiségüket. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet a képeimmel. Én abban hiszek, hogy egy divatfotó akkor igazán jó, ha annak a modell is szerves része” – magyarázta alkotásait Máté Balázs, aki a jövőben divatfotózással szeretne foglalkozni.

A döntősök képei azinterneten is megnézhetők, de a munkákat kiállították Londonban, a Saatchi Galériában, ahol két hónapig lesznek megtekinthetőek. Egy hét múlva, 24-én jelentik be, hogy ki nyerte a fődíjat, ami egy általa megválasztott utazás lesz egy profi fotós társaságában.

Rovatok