Clive Sinclair 1973-ben alapított vállalata, a Sinclair Research kezdetben hifiberendezések, rádiók, számológépek és más, tudományos eszközök gyártásával foglalkozott. A vállalat akkoriban csupán az 1976-ban, a kormánytól kapott tőkeinjekció segítségével tudott fennmaradni, ám később otthoni számítógépeik meglepő sikert arattak. Az oktatásra és a programozási készségek fejlesztésére kihegyezett, 1980-ban megjelent ZX80, valamint utódja, a ZX81 profitot hoztak a vállalatnak. Az őket követő ZX Spectrum pedig legendássá tette a céget és Sinclairt.
Az 1982 április 23-án megjelent ZX Spectrumot Clive Sinclair a Sinclair Research előző generációs számítógépeihez hasonlóan tanulásra, valamint a programozástechnika oktatására készítette. A vállalat célja egy belépő szintű, olcsó alkatrészekből megépíthető, és emiatt olcsón árusítható számítógép létrehozása volt, ami az átlagemberekkel is megszerettetheti a programozást. A gép hardverét Richard Altwasser tervezte, szoftverén pedig az a Steve Vickers dolgozott, aki a Sinclair BASIC-et is tervező Nine Tiles-nál dolgozott. A gép formatervezése Rick Dickinson nevét dicséri – a neves angol designer azóta több alkalommal is a korát megelőző megoldásokkal állt elő.
A ZX Spectrum tizenöt különböző színárnyalatot tudott kirajzolni: a BASIC nyolc alapszínét, kétféle árnyalatban, leszámítva a csak egy fázisban megjeleníthető feketét. A gép beépített hangszóróval rendelkezett, viszonylag nagy, 256*192-es felbontású grafikát tudott kezelni, a Zilog Z80-as processzor órajele pedig 3,5 megahertz volt. A megjelenés idején a Spectrumot kétféle kiszerelésben lehetett kapni: a 16 kilobájt memóriával felszerelt modellért 125, a 48 kilobájtosért pedig 175 fontot kértek.
A Spectrum-szoftvereket kazettákon terjesztették. Egy 48 kilobájtos program betöltésére körülbelül öt percet kellett várni. A Commodore 64-gyel szemben a Spectrum szinte mindenféle kazettás magnót tudott kezelni, ennek ellenére megbízhatóan működött. A későbbi szoftvereket már flopikon is terjesztették, valamint számos magazinban és könyvben közöltek forráskódokat, amiket a gép (kissé sérülékeny) billentyűzetén bepötyögve lehetett a memóriába juttatni. Mivel a programok változó frekvenciájú hanghullámokból álltak, egyes újságok héthüvelykes hanglemezeken terjesztették a forráskódot tartalmazó hangot – ezeket akkoriban floppy ROM néven emlegették.
A géphez számos kiegészítő jelent meg, ráadásul több, még a ZX80-hoz és a ZX81-hez tervezett perifériával is kompatibilis volt. Mivel a kommunikációs protokoll megegyezett a ZX81-ével, a Spectrum is tudta használni az ahhoz készített nyomtatót. Az Interface 1 kiegészítő csatolásával saját formátumú helyi hálózati portot, Microdrive csatolót, valamint RS-232-es soros portot is kaptunk a géphez, az Interface 2 pedig ROM-kártya porttal és két joystickporttal bővítette a Spectrumot.
A ZX Spectrum világszerte sikeres és keresett termékké vált, a gép különböző kiadásaiból több mint ötmilliót adtak el. Ez nem tűnik átütő sikernek, ha az Commodore 64 népszerűségéhez viszonyítjuk, de amíg Clive Sinclair sosem gondolkodott a brit piacon kívüli terjesztésben, addig Jack Tramiel egyértelműen nemzetközi karriert szánt a C64-nek. Ennek tükrében pedig a Spectrum kelendő termék volt – ezt az is bizonyítja, hogy még Ázsiában és Dél-Amerikában is gyártották és terjesztették a gép illegális klónjait.
A Spectrumra több mint 23 ezer program készült, és a hardverkorlátok ellenére a szoftverkínálat meglehetősen széleskörű volt: szövegszerkesztők, adatbáziskezelők, rajzolóprogramok és játékok egyaránt megtalálhatók voltak a Spectrum kínálatában. Még 2010-ben is több mint kilencven vadonatúj szoftver jelent meg ZX Spectrumra – igaz, ezeket kihívást kereső hobbiprogramozók, illetve a platform rajongói készítették.
Számos, a játékfejlesztésben nagy karriert befutott fejlesztő kezdte ezzel a géppel a pályafutását – többek között Peter Molyneux, Dave Perry, Matthew Smith és Jon Ritman. A Spectrum a patinás nevű fejlesztők és a legnagyobb kiadók támogatását is élvezhette: az Ocean, az Electronic Arts, az Activision és a Codemasters egyaránt támogatta a gépet, a szoftverstúdiók közül pedig az az Ultimate Play The Game is itt kezdte a pályafutását, ami a kilencvenes évekre a Nintendo első számú külsős fejlesztőcsapatává vált.
Több, elsősorban kelet-európai országban, köztük Magyarországon is voltak rádió- és tévéadók, amelyek hang formájában sugároztak Spectrum- és Commodore 64-programokat. Az akkoriban elterjedt számítógépek háttértárolója ugyanis a kazettás magnó volt: mentéshez a számítógép hangfrekvenciás sávba eső jelet szolgáltatott, a betöltéshez pedig ugyanilyen hangfrekvenicás jelet várt. A műsorban sugárzott hangokat kazettás magnóval lehetett rögzíteni, majd a számítógéphez kötött magnón futtatni. Magyarországon a Posta (a mai Antenna Hungária) indította el saját programsugárzását 1986-ban, 68,18 megaherzen, az OIRT URH FM sávban.
A nyolcvanas évek közepén az Egyesült Királyságban a Prestel és a Micronet800 indította el saját hálózati szolgáltatását, amelyhez ZX Spectrumokat lehetett csatlakoztatni. A hálózat jellege nyomokban emlékeztetett a mai internetre, de jelentős különbségnek számított, hogy zárt hálózatként üzemelt, és a használatáért előfizetési díjat számoltak fel.
A ZX Spectrum volt a Sinclair leghosszabb ideig futtatott terméke – igaz, Clive Sinclair 1986-ban eladta az Amstradnak a számítógépes üzletágat, valamint a Sinclair Research névhez fűződő jogokat. A Spectrum 1982-től 1988-ig volt piacon, ezalatt hétféle változatban jelent meg, és ezek közül több is kudarcba fulladt vállalkozásnak bizonyult. A ZX Spectrum 128K-hoz 19,95 fontért lehetett numerikus billentyűzetet vásárolni, a ZX Spectrum 128K +2 kompatibilitási problémáktól szenvedett, és nem volt számlálója a beépített magnójának.
Az utolsó, 1988-ban megjelent Spectrum +3 az Amstrad saját lemezmeghajtójával felszerelve jelent meg, 250 fontos áron: nem csupán a gép, de az inkompatibilis flopik is ötször drágábbak voltak a hagyományos mágneslemezeknél. Az olcsóbb, de erősebb hardverek hamarosan kiszorították a piacról a Spectrumot, az Amstrad pedig 1992-ben megszüntette a forgalmazást.
A Spectrum ennek ellenére nemzeti szimbólummá vált az Egyesült Királyságban; egyes értesülések szerint Margaret Thatcher 1983-ban még a japán miniszterelnöknek is bemutatta a gépet, mint a brit ipar vívmányát. Az viszont tény, hogy Sir Clive Sinclair lovagi rangot kapott az angol királynőtől, és ezt a mikroszámítógépek piacán végzett érdemeinek köszönheti.
A Sinclair Research ma is működik; elsősorban kutatással, valamint üzleti tanácsadással foglalkoznak. Maga Sir Clive Sinclair egy korábbi szépségkirálynő oldalán találta meg az igaz szerelmet.