Index Vakbarát Hírportál

Várakozáson felüli negyedév az Apple-nél

2012. április 25., szerda 09:47

Alaposan meghaladják az előzetes várakozásokat az Apple kedden közzétett negyedéves forgalmi és bevételi adatai. A március 31-én véget ért második gazdasági negyedévben a cég 39,2 milliárdos forgalmat bonyolított, ami majdnem 59 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A nettó árbevétel 11,6 milliárd dollár (12,3 dollár részvényenként) ami majdnem duplája tavalyi adatoknak. Az előzetes várakozások 36,81 milliárd dolláros forgalommal és 10,04 dollár részvényenkénti hozammal számoltak.

A cég jó eredményei elsősorban az iPhone-ra és az iPadre mutatkozó hatalmas igénynek köszönhetőek, a második negyedévben 35,1 millió darab okostelefont adtak el, és az Apple táblagépeiből is elment 11,8 millió (ez 88, illetve 151 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest). Az eredmény 64 százalékáért a nemzetközi értékesítésből származó forgalom a felelős.

Az Apple üzleti eredményeit nagy érdeklődéssel figyeli az üzleti világ, a közelmúltban több elemző is kétségbe vonta, hogy a cég továbbra is képes lesz a vártnál jobb számokat generálni (a pesszimista hangok leginkább Steve Jobs, a vállalat ikonikus vezérigazgatójának tavalyi halála óta erősödtek fel). A bejelentést követően a kaliforniai cég részvényei 6 százalékpontot meghaladó mértékben emelkedtek. Peter Oppenheimer, az Apple gazdasági igazgatója a harmadik negyedévben 34 milliárd dolláros forgalommal és 8,68 dolláros egy részvényre jutó hozammal számol.

Rovatok