A temérdek munkavállalót foglalkoztató Foxconn-nál 2010-ben indult meg az az öngyilkossági hullám, amivel a vállalat magára vonta a közvélemény figyelmét. A cégnél korábban is előfordultak halálesetek, de 2010-ben ezeknek a száma jóval magasabb volt: mintegy tizennyolcan kíséreltek meg öngyilkosságot. Tizennégyen meghaltak, a többiek maradandó sérüléseket szenvedtek, a vállalat pedig harminc másik munkás öngyilkossági kísérletét akadályozta meg. A cég első reakciója részben felháborító, részben nevetséges volt: egy buddhista szerzetest kértek fel, hogy tisztítsa meg a gyárat a gonosz szellemektől.

Az akkori eseteket sokan annak a számlájára írják, hogy az új alkalmazottak kevésbé voltak edzettek, mint a régóta ott dolgozó munkatársaik, vagy szüleik, akik az ország nyugati felén éltek. A Belső-Kínából vagy a nyugati országrészből áttelepült munkaerőt érzékenyen érinti az egzisztenciális szorongás, ahogy a hétnapos munkahetekkel és a tizenöt órás műszakokkal is kellemetlen lehet szembesülni. Csak sejthető, hogy erről lehet szó, de az öngyilkos fiatalok közül kilencen huszonöt évnél fiatalabbak voltak, és alig hat hónapja dolgoztak a vállalatnál.

Gépies munka, gépies viselkedés

A kínai újság, a Chinese Weekend egyik munkatársa, Liu Zhiyi beépült a Foxconn munkásai közé; ezalatt különös és szörnyű dolgokat is tapasztalt. Zhiyi beszámolt egy fiatalemberről, akitől megtudta, hogy a tehetséges munkásokat előléptetik, így igyekezett mindig a maximumon teljesíteni, és időnként dalra fakadt vagy kiabálni kezdett hogy kieressze a benne felgyülemlett feszültséget. A gyári munkával járó stresszt és fáradtságot ugyanis nem könnyű kezelni; a munkások közül sokan szeretnének előbbre lépni, de legtöbben csak homályosan sejtik, hogy az előléptetéshez a számtalan túlórán keresztül vezet az út. Frusztráló lehet azonban azzal szembesülni, hogy bár a munkások csúcskategóriás termékeket gyártanak, egyikük sem engedhetné meg magának, hogy vásároljanak egyet az általuk készített iPhone-ból.

Az sem segít a helyzeten, hogy a százezreket foglalkoztató gyárban szinte mindenki idegen. Sokszor még az egy hálóteremben alvóknak sincs lehetőségük arra, hogy beszélgessenek egymással – sőt, az is előfordulhat, hogy a szobatársak még azután sem tudják egymás nevét, hogy több hónapja ismerik egymást. Liu szerint az emberi kapcsolatok hiánya még a lelkileg egészséges, nagy teherbírású embereket is felőrölheti; idővel mindenki csak a gyártósor mellett robotoló, lélektelen géppé válik.

Porból lettek

A kínai munkaerőpiac működésének megértéséhez fontos megismerni néhány alapvető tényt. Az ország látszólagos gazdagsága, az utóbbi évek dinamikus gazdasági növekedése ellenére a fél ország szegénységben él, a nyugati régiókban az egyetlen munkalehetőséget a földművelés jelenti. Az utóbbi években ez változóban van: akadnak munkavállalási alternatívák, és Nyugat-Kína már jóval kevésbé izolált, mint a maoista időkben. Ezzel együtt azonban a nyugat-kínaiak, ha máshonnan nem is, de a tévéből értesülnek róla, hogy a nagyvárosokban – elsősorban a keleti országrészben – gazdasági megújulás zajlik.

A kínai kormány ezzel tisztában van, ezért sokaknak munkalehetőséget biztosít a fejlettebb régiókban, hogy ezzel előzze meg az esetleges lázadásokat. Nem véletlen, hogy ezeken a vidékeken a nagyvállalatok gyakran rendeznek toborzásokat. Azok a fiatalok, akiket frusztrál a kilátástalanság, könnyebben vállalnak munkát egy, a munkásait kizsigerelő gyárnál. Bár még így is viszonylag alacsony fizetésért dolgoznak, gyakran megalázó és embert próbáló körülmények között, még így is jobb esélyekkel indulnak az életben, mintha otthon maradnának. Tudnak pénzt keresni, és félre is tehetnek belőle, vagy támogathatják az otthon maradt családtagjaikat. Ezek a fiatalok igyekeznek jól teljesíteni – és kevés pénzért hajlandók embertelenül sok túlórát vállalni.

Mindezt abból a megközelítésből is lehet vizsgálni, hogy az érintettek szerint az iparosodás egyértelműen javította a kínaiak életszínvonalát; ha csak a gazdasági növekedés nyers számadatait vizsgáljuk, ezt nehéz is lenne vitatni. 1978-ban az egy főre jutó GDP Kínában annyi volt, mint az 1600-as évek Nagy-Britanniájában, mostanra viszont sikerült elérniük az 1948-as brit átlagot. A helyzet pedig, ha lassan is, de javuló tendenciát mutat: a munkások sokat tanulnak a minőségellenőrzésről, a tudományos folyamatokról, az összeszerelési eljárásokról, és a világszerte alkalmazott, kifinomult gyártástechnológiáról. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a kínai feldolgozóiparban a bérek évente 15-20 százalékkal emelkednek.

Amikor a kunyhó megy Tamás bátyához

A Foxconn-nál történtek természetesen nem maradhattak következmények nélkül. A Fair Labor Association (FLA) nemzetközi érdekvédelmi szervezet a múlt hónapban hozta nyilvánosságra a Foxconn-nal kapcsolatos vizsgálatának eredményét. A szervezet elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a dolgozók mennyi időt töltenek munkával. Az FLA alapvetően nem kifogásolja a túlórát, csupán annak mennyiségét – a Foxconn esetében pedig ez az átlagosnál jóval magasabb volt. Egy Foxconn-munkás havonta akár 80 órát is túlórával töltött, ezt azonban az FLA 36-ra korlátozta, és azt is megszabták, hogy egy munkahét csak 49 órából állhat. Azt is megállapították, hogy a Foxconn többszörösen megszegte a kínai munkaügyi szabályokat, ráadásul néha igen komoly mértékben – igaz, ezeket többnyire csak jogállamokban lehet komolyan szankcionálni.

A dolgozók ugyanakkor berzenkednek az új túlórakeret ellen, ugyanis túl alacsonynak tartják a harminchat órás limitet. A munkások 64 százaléka szerint a bérkiesést ellensúlyozni próbáló kompenzációs díjak az alapvető szükségleteiket sem fedezik. És bár több mint 43 százalékuk volt tanúja vagy elszenvedője munkahelyi baleseteknek, úgy gondolják, jobb lenne, ha több túlórát vállalhatnának. Chen Jamei, a Foxconn egyik munkása azt nyilatkozta, hogy a hatvan órás limitet ésszerűbbnek tartaná, a 36 órás korlátozás viszont nagyon alacsony.

Az FLA felméréséből kiderült, hogy ezzel a véleményével Jamei nincs egyedül: a dolgozók közel fele vélte úgy, hogy elfogadható a több tucat túlóra havonta, a munkások harmada pedig szívesen dolgozna még ennél is többet. Sokan megjegyezték, hogy az új munkakörülmények nekik nem felelnek meg, és elképzelhetőnek tartják, hogy visszautazzanak a szülővárosukba, ahelyett, hogy a Foxconnak dolgozzanak; ha nem vállalhatnak több túlórát, számukra túl magassá válik a megélhetés költsége, amit nem tudnának vállalni.

A Foxconn ezt a lehetőséget magától is felismerte. Részben ennek, részben az FLA felülvizsgálatának hatására döntöttek úgy, hogy júliustól megemelik a munkások fizetését: ezt maga Terry Gou, a vállalat vezérigazgatója jelentette be. A vállalat emellett azt tervezi, hogy máshol is újabb üzemeket nyitnak, elsősorban az elmaradottabb nyugati országrészben. Ezzel lelassítanák a migrációt – vagyis inkább megfordítanák annak irányát. Ez a folyamat már jelenleg is zajlik: az újabb Foxconn-üzemeket már a belső tartományokban kezdték el felépíteni. Ez pedig nemcsak az ott dolgozóknak kínálna munkalehetőséget: mivel a Foxconn 1,2 millió munkást foglalkoztat, a gyárak köré épült üzletek és szolgáltatók gondoskodni tudnak a szükségleteikről, ami nekik is komoly bevételt jelent.

A proletár öntudat

A felháborodott külföldi reakcióknak vajmi kevés köze volt a Foxconn döntéséhez. A vállalat már régóta a támadások kereszttüzében áll a fentebb részletezett okok miatt, de nem ez volt az oka, hogy a vezetőség megemelte a dolgozók bérét és jobb munkakörülményeket ígért. Valóban látványos volt, ahogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója – szemben Steve Jobsszal, a korábbi vezérrel – ellátogatott a Foxconnhoz, hogy megvizsgálja a dolgozók életkörülményeit és a gyártás menetét, de a Foxconn engedékenyebbé válása elsősorban annak köszönhető, hogy a kínai munkavállalók egyre öntudatosabbá válnak. A nyugati országrészben élők számára valóban úgy tűnhet, hogy csak a gyári rabszolgamunka vagy az otthoni földtúrás közül választhatnak, de a teljes kép ennél árnyaltabb.

A kínai migráns munkavállalók átlagfizetése 2011-ben 21,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest, jelenleg körülbelül 2049 jüant (kb. 75 ezer forintot) kapnak havonta. A bérek a fejlettebb, tengerparti területeken, például Guangdongban, még ennél is magasabbak lehetnek. A közelmúltban Henan tartomány fővárosában, Zhengzouban toboroztak fiatal munkaerőt: a vállalatok kiskereskedelmi menedzsereket, könyvelőket és bolti asszisztenseket kerestek, akiknek havi 1200-6000 jüanos (43-215 ezer forintos) fizetést kínáltak.

A 26 éves Zhang Shuxiang korábban elköltözött belső-kínai otthonából, azóta pedig több gyárban is dolgozott: gyártott kávéfőzőket, ékszereket és Apple-monitorokat is. Jelenleg a Foxconn-nál dolgozik, de úgy tervezi, hogy júniusban otthagyja a vállalatot; elmondása szerint soha többé nem szeretne gyárban dolgozni. Zhang alapbére 1550 jüan havonta, ezen felül kap túlórapénzt is. A szállását a Foxconn biztosítja: a négy, emeletes vasággyal és egy íróasztallal felszerelt hálóteremért havonta 150 jüant fizet. Zhang fárasztónak tartja a gyári munkát, ezért szeretne váltani. Az esete jól példázza, hogy a fiatal, vidékről származó kínaiak elvárásai és igényei változóban vannak: az a réteg, aki Kínát a világ műhelyévé tette, egyre öntudatosabban áll ki a jogaiért és egyre magasabb igényeket támaszt.

Egy 22 éves, jelenleg munkanélküli nővér, arra a kérdésre, hogy dolgozna-e gyárban is, valósággal elborzadt. Elmondása szerint, bár a fizetés megfelelőnek tűnik, csak temérdek túlórával lehet a kínai viszonyok között kiemelkedő bért keresni, ráadásul magát a munkát is alantasnak tartja. Barátja, a 27 éves Jin korábban egy gyógyszertárban dolgozott, de felmondott, mivel az ott végzett munkáját „értelmetlennek” tartotta – jelenleg olyan munkahelyet keres, ahol havonta 2000 jüant kereshet, havonta 4-6 szabadnappal, fizetett túlórával és támogatott étkeztetéssel.

A kapitalizmus szelleme

Geoffrey Crothall, egy munkaügyi joggal foglalkozó képviselő szerint a munkavállalók egyre többet foglalkoznak a jogaikkal. A Zhanghoz hasonló munkavállalók száma a hivatalos becslések szerint 159 millióra tehető, és fontosak a kormánynak. Fiatalok, jobb oktatást kaptak, jobban értenek a technológiához, és egyetlen gyermekként nőttek fel – talán emiatt is kevésbé elfogadók, mint a szüleik, akiknek nehéz körülmények között kellett dolgozniuk. A fiatal munkavállalók azonban öntudatosabbak: figyelnek az új munkalehetőségekre, és ha úgy érzik, hogy sérülnek a jogaik, hajlamosak a kollektív fellépésre, sztrájkra, munkabeszünetésekre és tüntetésekre. Sokan a gyártás helyett inkább a szolgáltatóiparban dolgoznának, ami a gazdasági növekedéssel párhuzamosan növekszik, de nem kényszeríti őket olyan monoton munkavégzésre, mint a gyári munka.

Crothall szerint a kínai munkások egyértelműen azért engedhetik meg maguknak ezt a viselkedést, és azért követelnek jobb fizetést és emberibb munkakörülményeket, mert tudják, hogy máshol is megállják a helyüket – a munkáltatók pedig kénytelenek ezt belátni, így törekedniük kell a kompromisszumra. A kínai munkaerőt nem zsákmányolják ki, mégpedig azért nem, mert nincs munkaerő-tartalék: a vállalatok tulajdonosai nem tehetnek meg bármit, amit akarnak. Ha pedig munkaerőt szeretnének, kénytelenek lesznek megfizetni azt. A fejlett országokban ennek a folyamatnak a fordítottja figyelhető meg, mert ahol magas a munkanélküliség, nem osztanak fizetésemelést – viszont ha a munkanélküliség alacsony, a reálbérek emelkedni fognak.

Átalakulóban a munkaerőpiac

Márpedig a munkaerőpiaci viszonyok a kínai munkásoknak kedveznek. A fiatalabb munkavállalók öntudatosabbak és képzettebbek, az idősebbek pedig egyre kevésbé hajlandók a partvidéki vagy a keleti országrészbe költözni, ahol a legnagyobb gyárak, például a Foxconn shenzeni üzeme is található. 2010 márciusában Arthur Kroebler, a Gavekal Dragonomics tanácsadója azt nyilatkozta, hogy a kifogyhatatlannak hitt kínai munkaerő a végéhez közelít; jóslata egybecsengett Cai Fang, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatójának meglátásával, aki 2007-ben beszélt arról, hogy néhány éven belül munkaerőhiány léphet fel Kínában.

A munkaképes kínaiak száma folyamatosan növekszik: egyes becslések szerint a számuk a 2010-es 977 millióról 993 millióra emelkedhet. A munkaerőpiacra belépő, 15-24 éves fiatalok száma azonban a következő tíz évben 30 százalékkal is visszaeshet. Erről már 2008-ban is készültek kimutatások, de akkor még úgy vélték, hogy a húszas éveikben járó fiatalok aránya 2015-ig nem éri el a csúcsot.

Ugyancsak problémát jelenthet – legalábbis a gyártók számára –, hogy a migráns munkavállalók száma rohamosan hanyatlik. Hiába elmaradottabbak a nyugati országrészek, az ottani lakosok a lassan javuló életkörülmények miatt egyre kevésbé hajlandók átköltözni az ország másik felébe. A saját régiójuk nem feltétlenül gazdagabbá, de élhetőbbé vált az elmúlt években, a Foxconn-nál kapott fizetés pedig nem kompenzálná a költözéssel és a robotmunkával járó kényelmetlenségeket.

A kiapadhatatlannak hitt munkaerő korában fizetésemelés nélkül lehetett dolgoztatni a munkásokat; az elmaradott hátország folyamatosan kitermelte az utánpótlást. Mostanra ez megváltozóban van, azonban a kormánynak és a vállalatoknak egyaránt fontos gazdasági növekedést a jövőben már nem lehet fenntartani a bérek emelése nélkül.

A béremelést a munkaadó fizeti

Az a lépés, hogy a Foxconn megemelte 1,2 millió munkavállalója bérét, akár arra is utalhatna, hogy Kína veszíthet az olcsóságából vagy a hatékonyságából. Noha az alkalmazottak egyre inkább megválogatják, hogy hol vállalnak munkát, azt egyetlen kínai exportőr sem mondta, hogy a megbízója máshová vinné a termelést, mert sokallná a munkaerő bérét.

Ennek több oka is van. A legfontosabb az, hogy nagyon nehéz olyan országot találni, amely azokat az erősségeket tudja felmutatni, mint Kína. A gyártástechnológia viszonylag fejlett, a szakosodás igen magas fokú, ahhoz pedig, hogy egy vállalat beszállítót váltson, magas járulékos költségek társulnának: az új munkaerő kiképzése és a szükséges technológia biztosítása ugyancsak többletköltségekkel, és talán minőségromlással is járna.

További, legalább ilyen fontos szempont, hogy a munkások fizetésemelésével csak a munkaadójuk fog rosszul járni, mivel a béremelés a termék árát nem befolyásolja. Az egyes eszközök gyártási költsége valószínűleg emelkedni fog, de – ahogy az Isupply elemzője, Tom Dinges állítja – egy okostelefon esetében például a munkaerő díja csak elhanyagolható részét teszi ki az ajánlott fogyasztói árnak. Egy 229 dolláros telefon esetében például a hozzáadott munkaerő értéke körülbelül 1 dollár; ha a munkadíjon kívül másnak nem változik az ára, azt a vásárlók sem fogják megérezni. Ebben az esetben viszont a gyártónak kell lenyelnie a többletköltséget – feltéve, hogy más, elmaradottabb országrészekben nem talál olcsóbban dolgozó, kevésbé öntudatos munkaerőt.

Vagy egyszeri befektetést igénylő robotokat.